shutterstock_2588382053.jpg

A héten kiderül, kik az idei Nobel-díjasok

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.

Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

A hagyományoknak megfelelően a Svéd Akadémia által odaítélt irodalmi Nobel-díj nyertesét csütörtökön hirdetik ki.

Október 10-én Oslóban hozzák nyilvánosságra a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 13-án ismét Stockholmban a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérem nyertesét.

A díjakat, amelyek mellé 11 millió svéd korona (388 millió forint) jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át a svéd fővárosban.

A magyar Nobel-díjasok ereklyéit is bemutató Varázshatalom című kiállításon Karikó Katalin emlékérme is megtekinthető. Katt ide!

Ez is érdekelheti

A víziók nem maguktól válnak valódivá

A veszprémi CODE Hexagon terében bemutatott Találmányok című videómapping-produkció öt kiemelkedő magyar tudós és feltaláló életútját dolgozza fel. Ez a munka nem pusztán ismeretterjesztő látványshow, hanem komplex, helyspecifikus kulturális élmény.

Új nézőpontba helyezi a magyar zsenialitást a veszprémi CODE

Február 20-án mutatkozott be a CODE – Digitális Élményközpont legújabb produkciója, a Találmányok – a magyar zsenialitás történetei. Az immerzív előadás kifejezetten a CODE Hexagon elnevezésű termére készült, mely a tudósok és feltalálók világába kalauzolja a látogatókat.

Január 17-én történt

„Önhitt elképzelés, hogy a kultúrát csak magasabb rendű szellemek értik meg. Tudni kell a módját, hogyan közvetítsük, akkor válik igazán közkinccsé” – fogalmazta az 1915. január 17-én született – és 1996-ban elhunyt – Széchenyi-díjas író, orvos, művelődéstörténész, polihisztor Benedek István, akinek olyan pszichiátriai és orvostörténeti kötetek fűződnek a nevéhez, mint az Aranyketrec, a Mandragóra, a Semmelweis és kora, Az ösztönök világa és az Ideges emberek.

Krasznahorkai László átvette az irodalmi Nobel-díjat

A tudományos élet és az irodalom legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.