shutterstock_2312915201.jpg

Női szempontok a múzeumokban

Hogyan változik a nők szerepe a hazai és nemzetközi múzeumi struktúrában, és miként jelennek meg kutatás vagy kiállítás tárgyaként? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület és a MúzeumCafé Női szempontok a múzeumokban című konferenciáján.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy a női szempontok és a társadalmi nemek kérdései hogyan befolyásolják a múzeumi gyakorlatokat. A MúzeumCafé magazin 96. lapszáma, mely 2023-ban ezzel a témával foglalkozott, nemcsak arra mutatott rá, hányféleképp lehet a témát megközelíteni, hanem a női szempontok hiányára is, akár a kiállításokban, akár a gyűjteményekben, a kutatásokban vagy a muzeológusok helyzetében.

A június 3-án és 4-én a Ludwig Múzeumban, illetve az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban zajló konferencián a művészettörténettől a régészetig szinte valamennyi múzeumi szakterület képviselteti magát történeti és a jelent érintő témákkal egyaránt. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetések a szakmai szerepekre éppúgy koncentrálnak, mint a nők és a nemi szerepek kiállításokban, gyűjteményekben és a kutatásokban való megjelenítésére vagy a múzeumlátogatók többségét képező nőkre. A konferencia témái között külön fókusz vetül a kritikai szemlélet, a közösségi részvétel jelentőségére. A tanácskozás így nemcsak témájában ígérkezik izgalmasnak, hanem felépítésében és mélységében egyaránt hangsúlyt helyez a női szempontokra.

Ez is érdekelheti

Szecessziós napot rendeznek a Zsolnay Negyedben

Korhű ruhába öltözött idegenvezetők kalauzolásával rendeznek ünnepi tematikus napot a szecesszió világnapja alkalmából a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben június 14-én – közölte a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Az esemény betekintést nyújt a századforduló művészeti forradalmába, kiemelve a Zsolnay-gyár szerepét és a korszak inspiráló alkotóit.

Film, zene és gasztronómia a Virág Benedek Ház nyári kultúrfröccsében

Budapest egyik csendesebb zugában, a Tabán szomszédságában igazi kultúrkincsekre bukkanhatnak azok, akik nyári szabadidejük egy részét a fővárosban töltik. A Virág Benedek Ház több mint kétszáz éves falai között ugyanis számos színvonalas koncert, filmtörténeti kuriózum és gasztronómiai meglepetés vár júniustól augusztus végéig az érdeklődőkre.

Nyári tábor a lakberendezés jegyében

A lakberendezés jegyében indít nyári tábort általános iskolások számára az MNMKK Iparművészeti Múzeum június 30-tól július 5-ig a Ráth György-villában. A múzeum egyedi „lakberendező stúdiójában” a gyerekek nemcsak a saját miniszobájukat készíthetik el, de a bútorokat is megtervezhetik hozzájuk.