Az American Idol a show-business önálló kategóriája, azt is mondhatjuk, hogy bizonyos szempontból a sokmilliós eladásaikkal a tévés tehetségkutatókon feltűnt sztárok mentették meg a globális zeneipart.
A valóságshow-t és a klasszikus táncdalfesztiválokat közös nevezőre hozó produkciók körüli hisztéria felidézte a pop aranykorát ? legalábbis, ami az eladásokat illeti. Ugyanakkor nehéz a remek hanggal megáldott, ám identitás nélküli sztárokról úgy beszélni, mint a hagyományos popzenei karakterekről. A média virtuális terében történik minden, a bulvársajtóban és az internetes mezőben zajlik a parasztvakítás, amit az ilyen volt, ilyen lett típusú fogyi?műsorokkal és a Big Brotherrel kombinálnak.
És most itt van a két remek hangú hölgy produkciója, a husi-musi Kelly Clarkson Stronger című lemeze, és a színházi ügyelőnek kinéző Susan Boyle Someone To Watch Over Me című táncdalgyűjteménye.
Kelly Clarkson alapvetően inkább pop-, mint rockénekesnő, és persze a hiphop, a R&B, és a soul motívumkincsei is fellelhetőek a műsorában, amely annyira eredeti, mint a névadás. Stronger címmel előállt már Britney Spears, a Sugarbabes, és még több tucatnyian, de sebaj, a popért nem adnak magna cum laude minősítést.
A lemez tényleg korrekt teljesítmény, de pont ez vele a baj, hogy semmi más jelzővel nem lehet illetni. Nehéz lenne egyetlen dalt is kiemelni a Strongerről, talán a Mr. Know It All és a What Doesn?t Kill You (Stronger) című számokkal tehetnénk kivételt. Csúcsproducerek (Brian Kennedy, Ester Dean, Josh Abraham) rázták gatyába a művésznő saját dalait, de ezek a műveletek csak arra voltak jók, hogy a közepes minősítésből kibillentsék a produkciót az érdekes és korrekt kategóriába.
Susan Boyle remekül definiálta 2010-es karácsonyi lemezét, amikor The Gift címre keresztelte, hiszen az album nem volt más, mint karácsonyi ajándék egy nem olyan közeli rokonnak. A művésznő ezúttal is ajándékot ad a kötésminta-fantáziákban gondolkodó nagymamáknak, de most már a Depeche Mode-ig merészkedett: feldolgozta az Enjoy The Silence-t, ami nem is olyan rossz, akár a Petőfi Rádió is játszhatná, ugyanakkor ez nem több, mint egy geg, ahogy az összes többi szám is az.
Susan Boyle most afféle "háztartási Nouvelle Vague-lemezt" készített, itt van a Tears For Fearstől a Mad World és Joni Mitchell Both Sides Now című klasszikusa. Ezúttal nem vette a figurát musicalesre, a puritán hangszerelés hagyja, hogy Boyle érzelmes hangja uralja az átiratokat.
A SomeTo Watch Over Me is egy ajándék, azoknak, akik meg merik mutatni számos csalódás után is valódi érzelmeiket.
