A prehistória gender szempontú újraértékelését kitűző antropológus szerzők már az előkészítő munka során markáns állításokat tettek: "A nők emelték példátlanul magas szintre az emberi társas kapcsolatokat. Nők fejlesztették ki a legtöbb használati tárgyat, többek között például tökéletesítették a hajóépítést. Egyenlő mértékben vették ki a részüket a közösség élelemmel való ellátásából. Nők alkották meg az emberi nyelvet, és nők találták fel a mezőgazdaságot is."
A Natural History és a Smithsonian korábbi szerkesztőiként is ismert szerzők az őstörténeti kutatási eredmények női szempontú újraértékelésén túl az antropológiai és régészeti szaktudományos eljárások klasszikusan férfi szempontjait is támadják. Amikor ugyanis a kizárólag férfi kutatók csak a kövekre és a csontokra koncentráltak, "elhitették, hogy a világ a pleisztocén korig és még korábbra visszamenőleg is a férfiak világa volt." Ennek következményeként a "női szerepek teljesen háttérbe szorultak." A szerzők szerint tehát "az előítélet bizonyos értelemben önigazolás volt, de sokkal inkább ösztönös, semmint előre megfontolt és rosszindulatú".
Az elmúlt évek új régészete nemcsak a leletek pontosabb meghatározását tette lehetővé, hanem azt is, hogy "egyre több nő dolgozik a régészként és paleontológusként" - állítják. A nők történeti szerepét vizsgálva felhasználták az eddig előkerült fosszíliákat, tárgyi és organikus leleteket, tanulmányozták vadászó és gyűjtögető népek viselkedését, például a dél-afrikai Kalahári-sivatagban ma is élő San és Kung népeket, valamint az ausztráliai őslakosokat.
Az elemzés tele van humorral, szellemességgel, vidámsággal és szójátékokkal, ugyanakkor a szerzők valóban keményen bírálják a klasszikus tudományok által berögzített sztereotípiákat is. Az egyik közkedvelt előítélet szerint például a kőkori társadalmat és gazdaságot erős vadászok uralták, akik mammutokat és más nagytestű állatokat ejtettek el. Szerintük azonban egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy a felső-paleolitikum embercsoportjai elegendő - legalább 40 - vadásszal rendelkeztek egy mammut elejtéséhez, még kevésbé ahhoz, hogy egy egész csordát elpusztítsanak. Csak a legvakmerőbbek próbálnának megölni egy négy méter magas állatot, amely közismerten rossz természetű, ha megzavarják. Ráadásul a legtöbb elejtett állat nyúl, róka volt vagyis leginkább a kisemlősök közé tartozik. Emiatt pedig "az erős vadászok képe lassan elhalványul az őskorral foglalkozó könyvekben". Sokkal valószínűbb tehát, hogy 27 ezer évvel ezelőtt a férfiak és nők, gyerekek és öregek szervezett formában egyszerre járultak hozzá a közösségek megélhetéséhez. Rengeteg bizonyíték van arra, hogy nők által készített hurkokkal csalták csapdába a vasárnapi ebédrevalót.
A nők komoly szerepet töltöttek be a közösségek ruházkodásában is: Európa több részén találtak már mesteri szövésre utaló nyomokat, rostleleteket és felöltöztetett szobrocskákat. "A legélethűbb háromdimenziós alkotások 27-22 ezer évvel ezelőtt készültek. A korábbi korszakokból sehol sem találtak hozzájuk foghatót, és utána is évezredeknek kellett eltelnie, hogy feltűnjön valami hasonló" - írják a szerzők. Eddig azonban egyetlen megfigyelőnek sem tűnt fel, hogy ezek a kőalakok ruhát viselnek.
1998-ban a könyv társszerzői kezdték meg a Vénusz-szobrocskák tanulmányozását, és felfedezték, hogy amit a Willendorfi Vénusz fonott hajának hittek, az nem más, mint egy tökéletesen szabott kalap. A vésések olyan precízek, hogy "azt hihetnénk, e mestermunka számtalan funkciója mellett azt a célt is szolgálta, hogy megmutassa a szövőnőknek, hogyan kell ilyen kalapot készíteni." A kutatók azt is észrevették, hogy a többi Vénusz szövött kalapot, hajszalagot, övet és fonott szoknyát visel, ami messze nem volt mindennapos viselet. Némi iróniával tehát az új könyv azt állítja, hogy az istennők őskori tisztelete a feminizmushoz volt hasonlatos.
A ruházat arra utal, hogy "ez a fajta öltözködés csak a nőkre volt jellemző, férfiakra nem, és funkciója az lehetett, hogy valamilyen nagy esemény kapcsán elkülönítse a nőket - vagy bizonyos nőket - a közösség többi tagjától." A ruházat teljesítményt vagy tekintélyt fejezhetett ki.
Ezenkívül a szövött részek precíz ábrázolása "elkerülhetetlenül arra enged következtetni, hogy azokat maguk a szövőnők készítették, vagy legalábbis az ő felügyeletük mellett dolgoztak rajtuk. A néprajzi kutatások pedig biztos útmutatóként szolgálnak arra nézve, hogy ezeknek a finom szövéseknek és fonásoknak a készítői asszonyok voltak."
