A február elején bemutatott darab központi témája az anya-lánya kapcsolat, de nagy hangsúlyt kap az idő kérdése is. Az, hogyan alakulnak át a szerepek, miként öröklődik át az anyai tudás generációról, generációra, hogyan lesz egy anyából nagymama és egy lányból anya. Mindeközben pedig ott lapul az öregedés kérdése is, hiszen mi történik akkor, ha egy ember külsőleg megöregszik ugyan, de belül ugyanúgy aktívnak érzi magát, ugyanúgy ég benne a tűz, mint egykor. Pataki Éva Nőkből is megárt a nagymama című regényéből Tordai Teri színművész kérésére készült színdarab. A színművésznővel és lányával, Horváth Lilivel beszélgettünk.
A Nőkből is megárt? egy anya-lánya kapcsolatot boncolgat, mely elég viharosnak tűnik a darab elején. A ti kapcsolatotokhoz mennyire hasonlít hozzá?
Horváth Lili: Minden anya-lánya kapcsolatban vannak viharok. Ránk azért ezek a karakterek nem illenek egy az egyben. Nóra, a lány mindig visszabeszél, egy kicsit akaratosabb, mint én, de ettől függetlenül azért magamra vontam a szerepet. Az elején meghagytam ezt a dacos természetet, de aztán a végére igyekeztem váltani: ahogyan érik, ahogyan anya lesz, úgy a személyisége is változik, puhul egy kicsit és ezáltal az édesanyájához is közelebb kerül. Azt szerettem volna, ha a lány karakterének is van íve.
Tordai Teri: Az ember azt hiszi ? most magamról beszélek ?, hogy csak a mamával vannak vitái. Amikor viszont egy nő teljesen felnő és családot alapít, rájön, hogy mennyivel kevesebb vitája volt a szüleivel, az édesanyájával, mint a párjával. A lányok pedig ilyenkor furcsa mód megértőbbekké válnak a mamával szemben. Ez pedig kerek-perec kiderül ebből a darabból. A mai világban, és ez nagyon szomorú, a kommunikáció megszűnt, pedig ez rendkívül fontos lenne. És a generációk közötti kommunikáció is, nem csak anya és lánya között. A férjjel, a gyerekekkel és a szülőkkel is ugyanúgy kommunikálni kell, még ha veszekedés is a vége, hiszen az is támasz lehet, ha kimondják, ami bántja őket, és így nem marad bennük tüske.
A karakterekkel mennyire sikerült azonosulnotok? Lili, te több szerepet is játszol a darabban. Ez nem okozott gondot?
Horváth Lili: Megküzdöttünk. Olyan értelemben, hogy szünet nélkül ment minden, egy segítővel. A jelentek filmszerűen követik egymást, így egyikből ugrunk át a másikba, ezt Cseh Judit ? aki a darabot rendezte és akinek nagyon sokat köszönhetünk ? viszont jól átkötötte a zenével, a jelmezekkel, amitől könnyebb lett a váltás is. A próbákon mindhárom karakter ? Nóra, a pszichológus és a szerető ? elég szélsőségesre sikeredett, de így kitűnik az is, hogy mindegyik más, kitűnik az összes karakter hibája vagy épp a jó tulajdonságaik.
Tordai Teri: A próbák feléig volt bennem félsz, nehogy végeredményként egy öregasszony panasza szülessen meg szárazon és vízen, mert ettől én is kifutnék a színházból. Szeretek fiatalok között lenni, fiatalokkal együtt dolgozni, és itt különösen jó volt ez, hiszen olyan nőről beszélünk ? Nóra anyukájáról ?, aki még küzd a szerelméért, még aktívan dolgozik, szellemileg abszolút friss. Az életben én is kicsit ilyen vagyok, a három unokám végképp megfiatalít, de nagyon sok a fiatal ismerősöm, akikkel aktívan tartom a kapcsolatot. Ezeket kellett magamból előbányásznom játék közben. Nem a megkeseredett öreglányt, aki meg van sértve, hogy kirepülnek a gyerekek, hanem a lélekben még fiatal nőt, akinek, ami a szívén, az a száján.
Nagyon sok szó esett az idő múlásáról. A könyv, amely a darab alapjául szolgált, is erre fekteti a fő hangsúlyt. Ti hogyan élitek meg az idő múlását?
Horváth Lili: Most, hogy már betöltöttem a negyvenet és van három gyermekem, érzem igazán: huszonévesen, amikor még pályakezdő voltam, mennyire nem tudtam semmit az életről. Sokkal bölcsebb lesz az ember az idő múlásával, én nagyon sok mindent másképp csinálnék most, mint annak idején. Amikor régen a mama tanácsot adott, mindig ellenkeztem, de egy idő után az ember rájön, hogy nagyon sok mindenben van/volt igaza a szülőnek ? és én most ugyanezt élem meg a saját gyermekeimmel is. Az anyai féltés mindig ott van, és hiába utáltam a ?miért nem veszel fel sapkát?? noszogatást, én is ugyanezeket mondom a saját gyerekeimnek. Érdekes, hogy az élet így ismételi önmagát.
Tordai Teri: Én ezt nem láttam ilyen tisztán, erre a folyamatra akkor jöttem rá, amikor nagymama lettem, hiszen addig óhatatlanul megmaradt ez az instruálás. Onnantól, hogy a lányod megalakítja a saját családját és megszületnek az unokák, látod: ez már tényleg az ő dolga, amelybe nem nagyon akarsz szülőként beleszólni. De én ettől függetlenül úgy gondolom, rettenetesen fontos, hogy ott legyen egy idősebb a fiatal mellett, aki segít az anyaságban. Olyan nehéz és bonyolult az élet, hogy egy idősebb, bölcsebb embernek segítenie kell a fiatalnak. Amikor egy színész megtudja például, hogy a gyermeke is színész akar lenni ? és itt most nem feltétlenül rólam és a Liliről van szó ?, egy kicsit mindenki kétségbe esik, félti a gyermekét. Én azt tanácsoltam Lilinek, ha felveszik a Színművészetire, sose figyeljen arra, ki milyen szerepet visz el, hol kap díjat, kinek ki segít, mert ezek mind tönkre teszik majd, hiszen irigységet szülnek, reménytelen irigységet. Ha biztos benne, hogy jó pályát választott, akkor boldog lesz, és nem feltétlenül a díjak számítanak majd.
Ezek szerint semmilyen problémát nem okozott, hogy egy anya-lánya szerepet kell megformálnotok ?igazi? anya-lánya párosként?
Horváth Lili: Abszolút gördülékenyen ment minden ? itt is Cseh Juditot emelhetem ki, mert ha ő nincs, akkor ezt nem így csináljuk meg. Sok munka volt a darabbal, hiszen a regény teljesen egysíkú, csak a nagymama karakterére helyezi a hangsúlyt. Többször elolvastuk, és aztán kértük az írónőt, Pataki Gabit, hogy kapjon nagyobb figyelmet a pszichológus és a szerető karaktere is. Ebben pedig kulcsszerepe volt Jucinak, hogy kibillentse a darabot, és ne monodráma legyen, ne egy karaktert lássunk, hanem a lánynak és a többi szereplőnek is meglegyenek a háttértörténetei. Egy-egy végszónál volt, hogy néha összekaptunk, de utólag az is inkább vicces, hiszen ez is visszaköszön a darabban. Az életben egyébként nagyon szoros a kapcsolatunk, nem szoktunk veszekedni, talán, ha fél évente történik ilyen, tehát nem egy az egyben minket mintáz meg a darab.
Tordai Teri: Azt gondolom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, és ha a szülő mondjuk nem ért egyet azzal, amilyen úton a gyereke halad, akkor is hagynia kell. Mindent meg kell beszélni, ki kell beszélni, mert minden lenyelt probléma a kapcsolatok, sőt még a saját ego halálát is eredményezi. Így nem volt igazi konfliktus, talán abban volt némi ellentét, hogy itt a fiatalok nyertek ? bár én mint egy öreg gyerek rettenetesen jól tudom venni a lapokat, de itt egy kicsit lemaradtam.
Nem ez az első közös színdarabotok. A jövőben tervezitek még, hogy együtt álltok színpadra?
Horváth Lili: Ezt nem tudom így előre megmondani, azért ez elég nagy projekt volt most. De ha felkérnek minket, akkor mindenképpen vállalnánk, persze. Remélem, ez a darab olyan jól sikerült, hogy sokáig tudjuk vinni és máshol is elő tudjuk adni.
Tordai Teri: Ebben a produkcióban öt nő állt össze, Pataki Éva, aki írta a regényt, Mészáros Márta, aki mentorálta a darabot, Gáspár Andrea, akinek megmutattam ezt az ötletet, hogy lehet-e kezdeni vele valamit, és itt vagyunk mi Lilivel. Öt nő összefogott és így valóban találó is a cím. De én azt érzem, hogy ez kicsit azért a fiatalok projektje volt. Megpróbáltuk magunkból a legjobbat kihozni, és úgy érzem, sikerült is. De nem biztos, hogy én ebben a körben maradok, hiszen vállalkozzanak a fiatalok, előttük még nagyon sok minden áll.
Fischer Viktória
Fotók: Kállai-Tóth Anett
