Horváth Lili

Sci-fi-köntösbe bújtatott dramedyt fejleszt Breier Ádám

Mindezt a berlini székhelyű Nipkow Program keretében, melyben korábban olyan alkotók vettek részt, mint Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence és Horváth Lili.

Június 18-án történt

Június 18-án ünnepli hatvanharmadik születésnapját Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, majd 1993-ban a Radnóti Miklós Színház tagja lett, amelynek 2016-tól az igazgatója. A mozinézők többek között A magzat, a Szélcsend, A merénylet, a Budapest Noir és a Halj már meg! című filmekben láthatták.

Elváltnak lenni sokkal jobb, mint nem – Megérkezett Szilágyi Zsófia új filmjének előzetese

A 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be az Egy nap című alkotással debütáló Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje, a Január 2.

Június 18-án történt

1890-ben ezen a napon két híressé vált Ferenczy is felsírt Szentendrén. A szülők, mindketten festőművészek – Ferenczy Károly és Fialka Olga –, az ikerpár fiú tagját Béninek, a lányt Noéminek nevezték el. Ferenczy Béni Nagybányán, majd Firenzében, Münchenben és Párizsban tanult. Kísérletező művész lévén éppúgy közel állt hozzá a kubizmus, mint a szecesszió, szobrain pedig a klasszicista stílus dominál. Grafikusként és illusztrátorként is a legjobbak között tartják számon, kisplasztikái és éremművészete is kiemelkedő. Ferenczy Noémi a két világháború közötti magyar művészet és a kor európai falikárpit-művészetének legjelentősebb alakja. A húszas éveket Erdélyben töltötte, sokat járt Lipcsében, Rómában, Berlinben is, végül Budapesten telepedett le. Külföldi kiállításain nagy sikert arattak kárpitjai, sokat meg is vettek, így életműve jelentős részét határainkon túl őrzik. 1940-41-ben készítette el Nyíregyháza városának Szent Istvánt ábrázoló tíz négyzetméteres kompozícióját.

Kiderült, melyik filmet nevezzük Oscarra

Ahogy sejthető volt, Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot a 93. Oscar versenyben a „nemzetközi film” kategóriában.

Újabb rangos külföldi fesztiválokon mutatkozik be Horvát Lili filmje

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film újabb rangos külföldi fesztiválokon mutatkozik be októberben. Horvát Lili alkotása meghívást kapott a zürichi, a chicagói, a varsói, a haifai, a puszani és az antalyai nemzetközi seregszemlére is.

„Mindig jó kislány voltam”

Azt mondja, ahogy öregszik, egyre fontosabb számára a humor. Öniróniáról, megvalósuló álmokról, „színésznőségről” és a monodráma színpadi erejéről is beszélgettünk Horváth Lilivel.

Magyarok az európai fesztiválon

Nemes Jeles László a zsűribe, Horváth Lili következő filmterve pedig a koprodukciós fórumra kapott meghívást a december 15-ei hétvégén kezdődött Les Arcs-i Európai Filmfesztiválon, amelyet kilencedik alkalommal rendeznek meg a francia Alpokban, és amelynek idei díszvendége Németország.

Nőkből sosem elég

A Nőkből is megárt… egy anya-lánya kapcsolatot boncolgató színdarab, melyben valódi anya-lánya párost láthatunk a színpadon. Tordai Teri színművészt – aki az anyát alakítja – és lányát, Horváth Lili színművészt – aki Nórát, a lányt formálja meg – kapcsolatukról, a darab megszületéséről és a próbák közötti konfliktusokól kérdeztük.

Anya és lánya egy színpadon

A Nőkből is megárt… című előadásában az anyaság, anya és lánya kapcsolata, ennek folyamatai a központi téma – és az idő, amely alatt anyából nagymama, lányból anya lesz. De miként éli meg ezt egy nő? Mikor jön el az ideje annak, hogy valaki anya vagy nagymama legyen? Ezeket a kérdéseket feszegeti a Bethlen Téri Színházban bemutatott színdarab.