Jegyzeteim_a_Marsrol_Foto_Poste Restante, Amour Fou, Obala Art Centar_3.jpg

Meglepő reakciókat váltott ki a nézőkből Horvát Lili új filmje Velencében

– A bemutató kapcsán a legváratlanabb élmény, hogy az emberek nemcsak a filmről mondtak véleményt utána, hanem sokan a saját házasságukról, kapcsolatukról kezdtek el beszélni, ez azt jelenti, hogy valami olyan módon hat a filmünk, amire nem is számítottunk – mondta Horvát Lili rendező a Jegyzeteim a Marsról című versenyfimje premierje után a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Jegyzeteim a Marsról szerdán nyitotta meg a karakteres szerzői filmeket bemutató Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramot, aminek kapcsán a rendező elmondta, hogy előző filmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre is Velencében mutatkozott be, és megtisztelőnek érzi, hogy meghívták a Jegyzeteim a Marsról című új munkáját is, ráadásul nyitófilmnek.

A premierről szólva arra is kitért, hogy külön öröm volt számára, hogy nemcsak a színészek és a producerek, hanem a magyar stáb fő alkotói is részt vehettek részt az eseményen.

Horvát Lilinek ez az első angol nyelvű filmje, amely nemzetközi koprodukcióban készült, olyan színészekkel, mint a kanadai Mackenzie Davis és az angol Rupert Friend. Számára inspiráló volt velük dolgozni, miközben a film forgatását megkönnyítette számára, hogy ugyanaz az alkotócsapat vette körül, akikkel az előző filmjét is készítette: „a barátaim”.

A rendező úgy gondolja, hogy mivel legújabb filmje angol nyelvű, ezért korábbi munkáinál szélesebb közönséget érhet el, bár a film készítése közben ez nem befolyásolta kreatív munkáját.

A film alapötletéről elmondta, hogy „először egy jelenettöredék volt meg: egy balesetben eltűnt nő váratlanul megjelenik a saját búcsúztatóján, és ott összetéveszti a férjét egy másik férfival”.  Eköré épült fel aztán apránként ez a házassági történet, amely „a nagy szerelem mellett teszi le a voksát, ugyanakkor arról is beszél, hogy van egy örök határ: sohasem ismerhető meg teljesen az az ember, akit szeretünk”.

 A Jegyzeteim a Marsról télen érkezik a magyarországi mozikba. A velencei filmfesztivált szeptember 2. és 12. között rendezik meg a Lido di Venezián.

Címlapfotó: Jelenet a Jegyzeteim a Marsról című filmből. Fotó: Poste Restante
 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 3.

Szerették a kritikusok Horvát Lili filmjét Velencében, kinevezték a filmreformért felelős miniszteri biztost, szeptemberben újra megrendezik a hazai független lemezkiadók legnagyobb eseményét – hírösszefoglalónk.

Gyllenhaal szerint kevés a női rendező, Clooney a mesterséges intelligenciától félti a filmipart

Maggie Gyllenhaal a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnökeként beszélt a nők helyzetéről a filmiparban, George Clooney az idei fesztivál egyik életműdíjasaként pedig a mesterséges intelligenciáról értekezett a filmszemle nyitónapján.

Magyar filmek premiereznek Velencében, idén a dokumentumfilmek kerülnek fókuszba

Danny Boyle Ink című, Rupert Murdoch médiamágnás korai éveiről szóló drámájának vetítésével nyílik meg szerdán este a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek több versenyprogramjában is lesznek magyar alkotások.

Reisz Gábor és Mundruczó Kornél új filmjei is Velencében premiereznek majd

Reisz Gábor a Földszint című alkotásával, Mundruczó pedig a Place to Be című, világsztárokat felvonultató mozijával érkezik a filmfesztiválra.