Anthony Hopkins 1937. december 31-én született Port Talbot, Wales-ben. 15 évesen találkozott a város híres szülöttével, Richard Burtonnel, aki által a színészet felé terelődött a figyelme. 1960 óta játszott színpadon, majd 1967-ben kapta meg első szerepét a BBC egyik tévéfilmjében. A ?70-es években párhuzamosan tűnt fel színpadi és mozgóképes darabokban, majd első kiugró sikerét az 1980-as Az elefántemberrel érte el. 1982-ben A Bounty-ban játszott Mel Gibson oldalán.

 

Az 1991-ben bemutatott A bárányok hallgatnak több szempontból is kimagasló pontját jelenti az amerikai filmművészetnek. Az Ez történt egy éjszaka és a Száll a kakukk fészkére után A bárányok volt a harmadik alkotás, amely elnyerte az öt legfontosabb kitüntetést: a legjobb film, a legjobb rendező, legjobb férfi- és női főszereplő, valamint a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját. A mai napig az egyetlen horror, amelyet legjobbnak tartott a filmakadémia (korábban Az ördögűző és a Cápa jutott el a jelölésig).

 

A Thomas Harris regénye alapján készült egy tanuló FBI ügynök, Clarice Starling (Jodie Foster), aki egy emberrablási ügy kapcsán kénytelen az elfogott sorozatgyilkos, Hannibal Lecter (Hopkins) segítségét kérni a nyomozásban. Hopkins a kannibál alakítása közben arra törekedett, hogy a karakter ragadózó természetét megragadja: ennek megfelelően kerülte a pislogást, keveset és hirtelen mozgott, szövegeit pedig látszólagos nyugalommal adta elő.

 

A bárányok hallgatnak sikere után Francis Ford Coppola Drakulájában alakította Abraham Van Helsinget; A napok romjai főszerepéért újra Oscarra jelölték, majd később Oliver Stone Nixon című filmjéért, amelyben a címszereplőt játszotta. Első rendezését, az Augusztust 1996-ban mutatták. A kilencvenes évek második felében több népszerű moziban feltűnt (Túlélni Picassót, Zorro álarca, Ha eljön Joe Black, Mission: Impossible II.), 2001-ben pedig visszatért Dr. Lecterként a Hannibalban, amely hiába maradt A bárányoktól, az anyagi siker miatt újra feldolgozták a Vörös sárkányt. Utóbbi 1996-ban Az embervadász címmel készült már adaptáció, amelyben Brian Cox alakította a kannibált. A 2002-ben bemutatott Vörös sárkány volt az utolsó film, amelyben Hopkins játszott.

 

Karrierjében ezután kevés kiemelkedő alkotást találunk. Kivételt képez a 2006-ban bemutatott Bobby, valamint A leggyorsabb indián. 2011-ben csatlakozott a Marvel Moziverzumhoz Odinként, Thor apjaként. Tavaly a Noéban tűnt fel, idén pedig 3 filmjét mutatták be. Anthony Hopkins tehát továbbra is aktív ? csak talán már kevesebb embert hív meg vacsorára.

Forrás: Wikipédia