konok homokvárépítő
mandalakerekítő
hóember hengergető
jégvár magasító vagyok
ám soha nem a legjobb
helyeken teszem a dolgom
de teszem legalább
a pokolra vezető út
macskakövein
bokaficamig
ugróiskolázva
sokan röhögik a hóbortost
aki nem sziklára rakja
sasfészkét de tünde
folyóhátra
aki a kalaháriban
jégkockáz iglut
aki jupiter-viharban
magyarázza belsőjét
homokmandalákkal
aki homokdűnén síel
teveürülék akadályok között
aki tűzhányó oldalán
kétszázra gyorsulva
biciklizik alá
meg-megcsúszva
földtörténeti
időmorzsalékon
és vákuumban
végez léleknyugtató
légző s önkivégző
szamuráj-gyakorlatokat
akik nem értik
a tükrök lényegét
röhögjék csak
tükörrendszerekkel
úgyis lángra lobbantom
a száraz-kóró-elmét
az idegpályákon
felsorakozó
váteszlélek ellen való
lomha csüggedéshozó
hadihajókat
mert engem az sem érdekel
mi lesz ebből
a bosszúversből
szét is eshet betűire
jöhet áramszünet
vagy túlfeszültség
vagy véletlen delete
mi lecsap a mentetlen-
ártatlan szövegre
vagy tűzvész
napkitöréssel tetézett
laptoplopás
veszteség-e az
adatvesztés
a merevlemezre
kimentett
rezgetővel
formattált tudat
mert ha kész már nem
az enyém nem érdekel
benned él veled
enyészik el hisz
a könyvsírból kiástad
elemezheted
bonckés tárgylemez
doktori bizniszértés
hozzá nincs közöm
jegyzetelj nagyon
ritmuskacajjal minden
terhem átlököm
élvezed bajom
agyonnyom rommá ront le
így kell lennie
értem elemzel
és ellened haragszom
hullunk semmibe
az odajutás fontos
a menet a falrakás
a fejtörőjáték
az alázúdulás
a lehetetlen maga
az alfába szédülés
fészek megfonása
hóhaskerekülés
az elfújja a szél is
és igluelolvadás
maga az enyészet
tett utáni múlás
vagy tett-elmaradás
a porra ült üzenet
hegyen a nyomhagyás
nyakban sasnak karma
viharzó szemekkel
jupiter-látomás
Elterült lélekkel unom napjaim.
Nem teremtni jobb, mert nincs szabadulás…
Semmittevő himnusz, ásító falkakín…
Tettre készek között szabad a dúlás!
- Jól van az, minek is, majd bolond leszek! -
így rombol itt Oblomov renyhe hada,
ezért hull fotelbe tűzzel jött váteszek
lángteste, s enyész’ az akarat maga…
Nem szabad. Már rég nincs. Szándéktalanul
testtől szakad ok, s oktalan fej lehull
az új kor már rég kész díszlete alatt…
Legyintés, rombolás, céltalan létek…
Előnyerők itt, kik élvből henyélnek,
kiket nem mozdítnak rúgások, szavak…
Hájogulnak már múltfényű szemtavak,
kórusban cincognak akarat-heréltek –
lelkükben vetélt vágyakból – szeméthegy!
Mindegyikükben sok ötlet bennszakad…
Míg a küzdők hajtnak nekik is baromul;
rest a restre néz, és csak tőle tanul!
Rossz kedvünk telének fagyott talaja
fedi el csüggedtek csontjait, hőskelet
sarlós horizontjait… És hurráz az
újra feltámadt, többségi hadsereg,
kik bőrkabátban látnak szabadulást…
Törnek ránk, kik fontolva raktunk le sínt,
s a lerakásban kerestünk őstudást,
s tettünk helyettük nemcsak alkalmasint…
konok homokvár építő
mandalakerekítő
hóember hengergető
jégvár magasító vagyok
ám soha nem a legjobb
helyeken teszem a dolgom
de teszem legalább
a pokolra vezető út
macskakövein
bokaficamig
ugróiskolázva
sokan röhögik a hóbortost
aki csinálja
de másképp
aki nem sziklára rakja
a folyóhátat
de tünde sasfészekben
költi ki napjait
aki jupiter-ürüléken
gyorsul viharrá
és a kalahári
vákuumában
csillantja szamurájkardját
aki homokmandalákat
nyomtat búzakörökben
és tűzhányón illetlenkedik
a haladárokkal
mígnem lefejezik azok
mielőtt nyugovóra
térnének diszkréten
recsegő-friss
minden időben
bőrkabátjaikban
