600 millió koronával – 800 millióról 1,4 milliárdra (23,52 milliárd forintra) – növeli idén a cseh kormány a filmforgatások állami támogatását.

Az állami filmalap támogatásokra használható kerete már
tavasszal kimerült. Miután főleg a külföldi filmstábok csehországi forgatásai
komoly bevételeket hoznak az államnak, a kormány az állami filmalap
támogatásokra fordítható összegének növeléséről döntött.

Martin Baxa kulturális miniszter elmondta: egy filmprojektre legfeljebb 150 millió koronás támogatást lehet majd adni. A kulturális minisztérium munkabizottságot állít fel, amelynek feladata egy jobban működő és stabilabb filmtámogatási rendszer kidolgozása lesz.

A filmproducerek kimutatása szerint a külföldi filmstábok 2021-ben rekordnagyságú összeget, 12 milliárd koronát (204,42 milliárdforint) költöttek el Csehországban. A filmtámogatások körüli problémák azonban ahhoz vezettek, hogy az idei évben néhány stáb elhagyni készült Csehországot.

Martin Baxa közölte, hogy a filmtámogatásokra szánt összeg 2023-ban és 2024-ben is mindenképp eléri majd az idei, 1,4 milliárd koronás szintet. Másfelől megerősítette, hogy továbbra is érvényben marad a jelenlegi szabályozás azon kitétele, miszerint a külföldi filmstábok visszaigényelhetik a Csehországban általuk bizonyíthatóan elköltött összeg húsz százalékát.

Nyitókép: graffiti a Barrandov filmstúdió falán Prágában. Fotó: AFP/Michal Cizek