Egy adott régió növényzetét több tényező határozza meg, amelyek közül az egyik legfontosabb elem az éghajlat. Az évezredek során a Föld éghajlata jelentős változásokon esett át, melyek hatása erőteljesen befolyásolta ennek a flórának az alakulását, amely aztán tovább hatott az állatvilágra és az ember életére. Egyes növények az éghajlatváltozás hatására elszaporodtak, mások kipusztultak, voltak, amelyek alkalmazkodni tudtak, másoknak az emberi tevékenység tette lehetővé a túlélést, mások természetes folyamatok eredményeként feltűntek. A kereskedelem, utazások, hódítások szintén hozzájárultak új és új növények betelepítéséhez, melyek fennmaradása új hazájukban a körülmények függvényében, köztük jelentős mértékben az éghajlattól függően alakult. Ezeknek a jelenségeknek a vizsgálata térben és időben is sok tapasztalatot nyújthat, és néprajzi, orvostörténeti, gazdaságtörténeti, sőt társadalmi és politikatörténeti tanulságokkal is szolgálhat.
A konferencia ingyenesen elérhető online és offline formában is. Regisztráció: mebt@mebt.hu vagy a 2018mebt@gmail.com. Előzetes program itt elérhető.