A tíz lelkes táncosnak azonban koreográfusa egyelőre nincs, ami megkérdőjelezi az egri Gárdonyi Géza Színház vállalkozásának értelmét. Művek nélkül ugyanis nem világos, mire is valójában az egész, s mit is csinál vajh a társulat? Próbál és gyakorol természetesen, hogy kellő formában legyen, sőt, mint budapesti debütálásuk mutatja, színpadra is lép. Mert Barta Dóra művészeti vezetőként három kolleganőjét kérte fel, csináljanak darabokat a társulat számára, Három az egyben címmel. Az elkészült három valami egyike sem éri el azonban a táncszöveg szintjét - bár kétségtelen, hogy a táncosok szinte megállás nélkül mozognak, különösebb ok nélkül ki- s bejárkálnak, nagyokat ugranak, preparálnak és forognak, gerinchullámokat és contraction-t demonstrálnak, spárgába vetődnek, egymás hátára ugranak, miközben komoran és jelentőségteljesen néznek a közönségre vagy a semmibe, máskor viccesnek gondolt arcokat vágva és pózokat felvéve téblábolnak. Eközben mű egy szál sem, mert azokat a bugyutaságokat ("egy kulcsgyár dolgozói megoldásokat készítenek", "szívünk átadta a stafétabotot agyunknak", "a pozitív hangvétel mellett megjelenik... társadalomkritika is"), amelyek a színpadon zajlanak, lehetetlen egyetlen pillanatra is komolyan venni, a felsorakoztatott táncanyag pedig csupa közhelyes próbatermi mozgássor, amelynek megvalósítása nem igényel közönséget.
