Különleges téma egy nagy hagyományú rendezvényen: a színház nyelve kerül középpontba idén a PKÜ Kazinczy Műhelye, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága közös rendezvényén a magyar nyelv hetén.

Immár 56. alkalommal tartják meg a magyar nyelv hete rendezvénysorozatát, amely a magyar nyelvészet legendás alakjai, Grétsy László és Lőrincze Lajos kezdeményezésére 1967 óta megszakítás nélkül hívja fel a figyelmet az esemény a magyar nyelvi kultúra fontosságára. Egy időben a programsorozat annyira népszerű volt, hogy száznál is több esemény sorjázott egymás után az egy hét alatt. Az eredeti szándékok nem változtak:

a szervezők ma is nyitni szeretnének a társadalom szélesebb rétegei felé, tudományos érdekességeket, izgalmas megközelítéseket, elgondolkodtató problémafelvetéseket kínálva az érdeklődőknek.

Míg tavaly a költészet, addig idén a színház nyelve áll a középpontban, így nem meglepő, hogy a Nemzeti Színház látja vendégül a magyar nyelvi kultúra érdekességei iránt nyitott közönséget. A találkozón bemutatják Minya Károly Színház és nyelv című könyvét, beszélgetést tartanak a 150 éves, megújult Magyar Nyelvőrről, valamint a színház-mozgókép-média világának új folyóiratáról, az Urániáról – mindkét folyóirat magyar és angol nyelvű változatáról is szó esik majd.

Az eseményen a Kazinczy Műhely munkatársai bemutatják a 2021 decemberében indult Élő magyaróra online műsorfolyam következő epizódját, amelyet az Oidipusz király tanórai feldolgozásához készítettek. A program végén Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója emlékezik meg Szőcs Gézáról, akinek Passió című műve alapján készült a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió előadása.

A résztvevőknek Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője, a színház főigazgatója beszél majd a darabról, amelyet este hét órától a Nagyszínpadon láthatnak is a nézők. 

Nyitókép: Csíksomlyói passió. Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt