Kvíz, mozi, raktártúra és látványdigitalizálás is várja azokat, akik november 23-án ellátogatnak a nemzeti könyvtárba.

A Széchényi család öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A Széchényi-kód interaktív játékkal és a Széchényiek játékban című kiállítással nem csak a család tagjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők, de értékes nyeremények is gazdára találnak.

A díszteremben Gróf Széchenyi Zsigmonddal „vadászhatunk” együtt, ugyanis levetítik az októberben bemutatott, Vadonvilág Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című filmet. Az előadás díszvendégeként jelen lesz a neves vadász özvegye, Gróf Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit.

Az Országos Széchényi Könyvtár raktárai csak különleges alkalmakkor nyílnak meg a látogatók előtt. A nyílt napon nem csak a könyvtárat mutatják be, de a sötét raktárak mélyére is elkalauzolják az érdeklődőket.

Az épülettúrát követően látványdigitalizálással várják a látogatókat, ahol a Széchenyi Zsigmondhoz köthető lapok, könyvek digitalizálását ismerhetjük meg. Az Ady-emlékévhez kapcsolódva a költőhöz kötődő kvízzel és „Minden láng csak részekben lobban” – Ady és a csonka Hold címmel egy vetítéssel egybekötött beszélgetéssel is készülnek a szervezők. A könyvtár- és raktártúrára, valamint a Széchényi-kód játékra előzetes regisztráció szükséges.

A rendezvény minden programja ingyenes.

Nyitókép forrása: OSZK