Széchenyi István
Kis ország, nagy szellemek – a Magyar Tudomány Éve
Kétszáz éve, 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, amelyből később megszületett a Magyar Tudományos Akadémia, és vele együtt egy olyan szellemi örökség, amely máig meghatározza Magyarország helyét a világ tudományos térképén. A jubileum alkalmából Magyarország 2025/2026-ot a Magyar Tudomány Éveként ünnepli, november 3-át pedig a Magyar Tudomány Ünnepeként tartja számon.
Kettőszáz éves a Magyar Tudományos Akadémia
Széchenyi István pozsonyi emléktáblájának megkoszorúzásával, az Akadémia megújult székházában nyíló kiállítással, nemzetközi konferenciával és országszerte előadásokkal emlékeznek novemberben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulójára.
Augusztus 10-én történt
Ma ünnepli hatvannyolcadik születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a budapesti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a Centrál Színház előadásaiban, illetve a Sztálin menyasszonya, A vörös grófnő, a Banánhéjkeringő, a Seveled és a Szia, életem! című filmekben láthattunk, láthatunk.
Nyugat-Magyarország négy legelbűvölőbb romantikus kastélya
Nyugat-Magyarországon számos olyan romantikus stílusban épült kastély található, ahol a látogató átélheti a régi korok báját és lenyűgöző történeteket ismerhet meg a múltból. Ezek közül ajánlunk most négyet.
A Széchényi-terem a magyar történelem 19. századi pillanatképe
A Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferencről elnevezett termet 1865-ben, 160 éve avatták fel. Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros, főmuzeológus idézte fel a Széchényi-terem történetét.
Oázisokat találtunk a budapesti betontengerben
Sok fővárosi ember napjainak nem része a zöld környezet, talán el is mennek a természet kisebb csodái mellett. Zöld szigeteket kerestünk fel a fővárosban.
Az Ördöglovas nem ismert sem veszélyt, sem lehetetlent
„Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni” – állította a legenda szerint a kétszázhúsz éve, 1805. május 23-án született Sándor Móric. Az Ördöglovasnak is nevezett gróf Monarchia-szerte híres volt lovasbravúrjairól, és Széchenyi István mellett ő is sokat tett a magyarországi lóversenyzés megteremtéséért.
Mázlisták a soproni iskolások
A soproni Múzeumnegyed 2024-ben elnyerte Az év múzeuma díjat. Nem véletlenül.
A tudomány varázshatalma és a gondolat szabadsága platánok alatt fejlődik
A Magyar Tudományos Akadémia kétszáz évét bemutató látványos kiállításon a tudományos gondolkodás néhol szárnyal, máskor szilánkokra reped.
Milyen kapcsolat volt az MTA és a Nemzeti Múzeum között a 19. században?
Az MTA és a Magyar Nemzeti Múzeum kapcsolata a 19. században a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia május 6-i előadásának, amelyen a gróf Széchényi Ferenc és fia, Széchenyi István által alapított két intézmény kapcsolatát ismerhetik meg az érdeklődők.
Jászai Mari Petőfiért rajongott, Széchenyit csodálta
Százhetvenöt éve, 1850. február 24-én született Jászai Mari, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja, aki mintegy háromszáz szerepet játszott el élete során, emellett cikkeket is írt a magyar nyelvhelyességről és a színészi alkotómunka módszereiről.
Minden hónapban új kamarakiállítással ünnepel a 75 éves Rákóczi Múzeum
„Novemberben vettük át az Év Kiállítása címet, néhány napja fogadtuk a harmincezredik látogatót az ékszerkiállításunkban, most a Családbarát Emlékhely díj tábláját helyeztük el a sárospataki Rákóczi Múzeumunk falán” – mondta el az idén 75 éves sárospataki Rákóczi Múzeum új időszaki kiállítását megnyitó beszédében dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Rákóczi és az indiai tyúk esete, Kossuth-kifli és a Pilvax szelleme
A legenda szerint Lorántffy Zsuzsanna papjának köszönhetjük a tokaji aszúbort, gróf Széchenyi Istvánnak a pezsgő szavunkat, és eldördült egy lövés is a Két pisztoly kocsmában.
Szeptember 21-én történt
„Nem is volt kérdés számomra, hogy színész legyek-e” – nyilatkozta a Kultúra.hu-nak egy korábbi interjúban Szirtes Ági, aki ma ünnepli születésnapját. A színésznő édesapja, Szirtes Ádám nyomdokaiba lépett, lánya, Pálmai Anna pedig viszi tovább a hivatást.
Augusztus 10-én történt
1519-ben Ferdinand Magellan portugál tengerész a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként ezen a napon indult el felfedező útjára Sevillából. Az expedíció egy hajója – Afrikát megkerülve – 1522. szeptember 6-án visszatért Spanyolországba. Ekkor vált véglegesen bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte.
A nemzet mindenese, Fáy András
Százhatvan éve, 1864. július 26-án hunyt el Fáy András író, politikus, akadémikus, az első magyarországi takarékpénztár alapítója.