1846 márciusában Széchenyi István felesége, Seilern Crescence ültette Pesten az első platánfát a tervezett új közsétatérre, a mai Szabadság térre. A gróf felismerte, hogy a pesti homokos talaj, a por és a sár megkötése, egy élhetőbb település kialakítása érdekében fákat, növényeket kell telepíteni. Felesége örömmel népszerűsítette ezt a gondolatot. Az ültetés emlékére 1930-ban emeltek domborművet, amelyen a grófné Virulj! felkiáltással kívánt hosszú életet a facsemetének. Azóta már jól tudjuk, hogy a zöldterület valóban az élhetőbb emberi környezet feltétele. Ezt a gondolatot állította fókuszába az idei Budapest100.
Immár tizenötödik alkalommal rendezte meg a Kortárs Építészeti Központ e programot, amely kezdetben a százéves budapesti házakat ünnepelte. Később már egy választott tematika mentén szervezték meg az eseménysorozatot, amelynek lényege, hogy a hétköznapokon zárt épületek a program ideje alatt megnyitják kapuikat, és a rejtett építészeti értékek feltárulhatnak az érdeklődők számára. Idén Köz/Zöld elnevezéssel a városi zöldfelületek kerültek a fókuszba: fák tövébe ültetett növénykék, titkos belső kertek, fák, bokrok, arborétumok, parkok, közösségi kertek csatlakoztak a programhoz. Az érdeklődők vezetett séták során merülhettek el a dendrológia, a kertészet, az ökológia szakterületeiben, de természetesen az építészeti örökség sem került teljesen háttérbe, ismét számos épületet lehetett belülről is megtekinteni. Néhány helyszín eseményeiből válogattunk.
A Margitsziget manapság a város oázisa. Kevéssé ismert, hogy József nádornak köszönhető a parkosított terület kialakítása. Ő terjesztette el hazánkban a platánfát, amelyet ő ültetett először az alcsúti, majd a margitszigeti birtokán. A sziget legmagasabb fája is platán, de óriási elágazó törzsű társai fogadják a Margit híd felől érkezőket is. A második világháborúban súlyos harcok folytak a szigeten, és fái olyan súlyosan megsérültek, hogy teljesen vissza kellett vágni őket. Azonban túlélték e drasztikus bánásmódot, és ma már soktörzsű matuzsálemként adnak enyhítő árnyat a sétálóknak.
De nem a platánok a legöregebb fái a szigetnek, található itt néhány, amelyen még az 1838-as nagy pesti árvíz nyomai is láthatók. Például egy rendkívül kemény törzsű fafajtának, a narancseperfának egy példánya ellenállt a sodródó jégtáblák erejének, s ugyan földön fekvő törzzsel, de azóta is egészségesen hirdeti a természet erejét.
Lágymányos utcáin sétálva nem is gondolnánk, milyen csodás oázisok bújnak meg az emeletes házak falai mögött. Szentimreváros az 1920–30-as években épült ki a korábban itt működő téglagyár helyén – amelynek a közeli Feneketlen-tó létezése is köszönhető –, utcákat alakítottak ki, és sorra húzták fel az öt-hat emeletes társasházakat, amelyekben ekkor már öröklakásokat lehetett vásárolni a korábbi bérlakásrendszerrel szemben. A ciszterci rend templom- és iskolaépítési szándéka is növelte a környék népszerűségét.
Az Eszék utca az egyik utolsó Budapesten, amelyet sárga keramit borít. Itt több épület díszítése is a turanizmus jegyében született: a hun nép dicsőséges haderejét bemutató domborművek, sgraffitók ékesítik a házakat. Trianon tragédiája után erősödött fel a Kelet felé nyitás, a Turáni-alföldről származó magyarok őstörténeti kapcsolódását igazoló mozgalom.
Az Eszék és a Szabolcska Mihály utca óriási zöldfelületet fog közre, egységes belső kertet képezve a kerítések ellenére is. Óriási fák, bokrok, falakra felfutó borostyán és vadszőlő, rengeteg madár, rovar, kisemlősök és természetesen emberek közös otthona. A kert létrehozásával már az 1930-as években reklámozták magukat a házépítő szövetkezetek, s kilencven évvel ezelőtt is értéknek számított a zöld környezet.
Az Ilka utca 30. szám alatti zuglói épület még igazi körgangos bérházként épült az utcafrontra, burkolt belső udvarral. Itt a lakók egységes akarata vezetett egy gyönyörűen megtervezett és fenntartott belső kert létrehozásához. Együtt alakították ki az ágyásokat, és szakember javaslatára választották ki a növényeket, olyanokat, amelyek jól tűrik a városi környezetet, az árnyékos, kevés napfényhez jutó szűk területet. Az évek során a növények meghálálták a gondoskodást, a felfuttatott vadszőlő hűsíti a falakat, az ágyásokban sokfajta eltérő fajtájú, méretű, különböző túlélési stratégiát követő növény ontja a párát, az oxigént, kánikulában árnyékot adnak, hűsítik a levegőt. Bár az 1909-ben épült bérház egykori szecessziós pompájából mára kevés maradt fenn, örömteli meglepetésként hatott a Budapest100 látogatói számára az ápolt belső kert.
A Móricz Zsigmond körtér 1. szám alatti ház igazi építészeti kincsnek számít, amelyet a Budapest100 hétvégéjén bárki megtekinthetett. Az épületet az olasz származású Bartolotti család építtette, akiknek a leszármazottai még ma is a ház lakói. Az elegáns, Zsolnay kerámiával díszített kapujú épületet Fischer József és Detoma Alfonz tervezte. A külső homlokzatra mókusok kerültek, míg a Gellért-hegy déli lejtőjén kialakított, kertre néző ablakokat keretező oszlopok fejezetén szabadkőműves-jelképek láthatók. A kapubejáróba óriási fémcsillár került, a lépcsőház falán pedig Telcs Ede domborműve látható.
Az idei Budapest100 rendezvény ráirányította a figyelmet, hogy mennyire fontos a városban élő emberek számára is a természet, a zöldfelület. A klímaválság korában a városlakónak egyre tudatosabban kell a zöld felé fordulnia. Akár egy zsebkendőnyi zöldfelület, egy fa, egy fűvel beültetett villamossín is enyhíti a hőséget, javítja a levegő minőségét. Viruljon a természet a budapesti vadonban!
A drukker-Mekka és a Nemzet Főtere címmel a Szabadság tér és a Kossuth Lajos tér története. Sétavezető: Török András
Mókusokkal táncoló – séta a Fischer–Detoma építészpáros házainak nyomában. Sétavezető: Braun Éva
Kéregbe zárt történetek: a Margitsziget nevezetes fái. Sétavezető: Viczián Zsófia
Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
