Nyílt napokat tart augusztus 15–20. között a Kolozsvári Magyar Opera. Az első alkalommal megrendezett OperaNapok az intézményben bemutatott kortárs zeneművek ismertetését helyezi előtérbe.

Az OperaNapok ötlete annak kapcsán született meg, hogy a járványhelyzet miatti kényszerszünetben sikerült rendszerezni az operaház archívumának dokumentumait. Elkészítették azoknak a kortárs zeneszerzőknek a jegyzékét, akiknek a műveit az elmúlt fél évszázadban állította színpadra az intézmény. Ezt szeretnék most megmutatni egy kiállítás erejéig. Az előadások fotódokumentációját az opera előtti téren pannókon tekinthetik meg az érdeklődők, a válogatott díszletelemeket, kellékeket és jelmezeket pedig az emeleti előcsarnokban.

A program augusztus 15-én rajtol. Délután OperaTúra címmel tartanak tárlatvezetést, este 7 órakor pedig Pietro Mascagni Parasztbecsület című művét mutatják be Szabó Emese rendezésében.

Augusztus 18-án nyitják meg a kiállítás beltéri részét az intézmény emeleti előcsarnokában, majd DivatParádéra várják az érdeklődőket, amelyen az intézmény előadásainak jelmezkollekcióit helyezik újszerű kontextusba. A nap zárásaként a Szamos-parton berendezett teraszon az OperaMoziban két nagy sikerű előadás felvételét vetítik este 9-től: Báthory Erzsébet, Valahol Európában.

LurkOpera címmel gyerekfoglalkozásokat tartanak délelőttönként augusztus 18–20. között. Ezeken bepillantást nyújtanak az alkotói folyamatba, amely megelőzi az előadások premierjét, lehetőséget teremtve a gyerekek számára díszletelemek, jelmezek, kellékek elkészítésére. 

Az OperaNapok zárórendezvényeként Operagálát tartanak augusztus 20-án este 8 órától. A kolozsvári főtéri színpadon fellép Miklósa Erika, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Sándor Csaba és Szabó Bálint. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara.

Ez várható a 2021/2022-es évadban

A körülmények miatt erre az évadra halasztották a Don Pasquale című vígopera bemutatóját, illetve a már a tavalyra beütemezett Carment, amelynek ismét „nekifutnak”, Szabó Emese rendezésében.

A Budapesti Operettszínháztól
kölcsönkapták az Én és a kisöcsém című vígjáték teljes
díszlet- és jelmezanyagát, ezt az előadást még ebben a naptári évben szeretnék
bemutatni, valószínűleg szilveszterkor.

Újra meghívták az intézményt a
budapesti Primavera Fesztiválra, ezen két Ravel-egyfelvonásossal vesznek részt,
és jövőre szeretnék megismételni a székelyföldi turnét is.

Sissi, a magyar királyné című előadást a budapesti Monarchia Operett nevű magántársulat produkciójaként láthatja a közönség, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Huszka Jenő Erzsébet című operettjét Szilágyi László dolgozta át. Erre az előadásra csak oltási igazolvány felmutatásával lehet belépni.

Szintén újdonság, hogy a társulat meghívást kapott az Untold fesztiválra, ahol a három évvel ezelőtt már Bonchidán bemutatott elektro-szimfonikus koncerttel vesznek részt.

Lesz majd Dvořak-emlékkoncert szeptember elején, a Kostyák Előd által összeállított szimfonikus est érdekessége, hogy Medveczky Ádám karmester lesz az opera vendége, és tárgyalásokat folytatnak Rost Andrea operaénekessel is, aki első alkalommal lépne fel Kolozsváron.

A nyitóképen próba a Kolozsvári Magyar Operában. Fotó forrása: Kolozsvári Magyar Opera