Március 1-jén a világ könyvszerető közössége a könyvtárosokat ünnepli az Ölelj meg egy könyvtárost nemzetközi világnapon. Bár Casanova nem a katalóguscédulák rendezgetéséről vált híressé, és J. Edgar Hoover esetében sem a csendes olvasótermek jutnak először eszünkbe, összegyűjtöttünk nyolc híres személyt, akik egykor könyvtárban dolgoztak – még ha ma már nem is mindegyiküket ölelnénk meg örömmel.
Casanova utolsó kalandja a könyvek között ért véget
Giacomo Casanova (1725–1798) nevét hallva keveseknek jutna eszébe a könyvtárosi hivatás. Bár fiatalon papnak készült, az olasz kalandor végül egészen másfajta passziók felé fordult: utazgatott, párbajozott, kémkedett, volt diplomata, és a női szívek mellett Európa szalonjait is meghódította, miközben világraszóló botrányokat hagyott maga után.
Élete vége felé azonban, amikor csábereje megkopott, egy cseh kastély könyvtárába száműzte magát. Waldstein gróf duxi kastélyában könyvtárosként dolgozott, ami egy kevésbé izgalmas, ám annál termékenyebb korszakot jelentett a számára. Hiszen könyvtárosként nemcsak a poros köteteket rendezgette, de intellektuálisan is aktív maradt: pamfleteket, sci-fi-regényt, matematikai értekezéseket írt, és még az Iliász fordítását is elkészítette velencei nyelvre. De itt írta meg híres memoárját, az Életem történetét is, amelyben nemcsak pikáns kalandjait örökítette meg, hanem egy letűnt korszak szellemi életének részleteit is.
Benjamin Franklin, az államalapító könyvtáros
Benjamin Franklinról (1706–1790) – aki Casanova kortársa volt, és találkozott is a nőcsábásszal franciaországi diplomáciai kiküldetése alatt – is sok minden eszünkbe juthat: a villámokat megszelídítő tudós, az Egyesült Államok egyik alapító atyja, vagy éppen a bifokális szemüveg feltalálója. De kevesen tudják, hogy egy másik forradalmat is elindított, mégpedig a könyvek világában.
1731-ben Franklin és filozófus baráti köre, a Junto Club, megalapították Amerika első előfizetéses könyvtárát, a Library Company of Philadelphia-t. Akkoriban a könyvek ritkaságnak számítottak, elsősorban a gazdagok és az egyház birtokolták őket. Franklinék azonban úgy gondolták, hogy a tudásnak szélesebb körben kell terjednie, ezért közösen finanszíroztak egy könyvtárat, amelynek tagjai – csekély díj ellenében – kikölcsönözhették a köteteket. De Franklin később az első orvosi könyvtár, valamint az egyik legrégebbi állami könyvtár létrehozásában is részt vett Pennsylvaniában.
Melvil Dewey minden könyvet a helyére tett
Melvil Dewey (1851–1931) nem csupán könyvtáros volt, de ő találta ki azt a rendszert, amely nélkül ma minden könyvtár káoszba fulladna. Dewey már fiatalon a könyvek világában mozgott, 1874–1877 között az Amherst College helyettes könyvtárosaként dolgozott, ahol egy forradalmi ötlettel állt elő: mi lenne, ha a könyveket nem véletlenszerűen, hanem egy logikus számrendszer alapján rendeznék el? Így született meg a Dewey-féle tizedes osztályozás, amely azóta segíti az olvasókat abban, hogy megtalálják az általuk keresett köteteket.
Dewey nem állt meg itt. Megalapította az Amerikai Könyvtárosok Szövetségét (ALA), segített létrehozni a világ első könyvtárosképző iskoláját, és még az utazó könyvtárak ötlete is tőle származik, amelyek azokat a közösségeket szolgálták, ahol nem volt állandó könyvtár.
Mao Ce-tung, a segédkönyvtárosból lett diktátor
Egész más szerepet töltöttek be a könyvek Mao Ce-tung életében (1893–1976), aki szintén a könyvtár csendes világából indult. 1916-ban a pekingi egyetem segédkönyvtárosa lett, ahol mégsem az olvasásban, hanem elkötelezett marxista főnöke nézeteiben, forradalmi gondolataiban találta meg a szenvedélyét. A könyvek iránti érdeklődése leginkább az ideológiai művekre szorítkozott, amelyek számát később ő is szaporította: politikai stratégiáról és filozófiáról írt könyvei gyökeresen megváltoztatták Kína történelmét.
Mao célja ugyanis az volt, hogy megtisztítsa Kínát a régi eszméktől, a hagyományos kultúrától és eltörölje azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket az ellenforradalom vagy a burzsoázia képviselőinek tartott. Ennek egyik legnagyobb áldozata az oktatás és a könyvek világa lett.
A vörös gárdisták – fanatikus, főként fiatalokból álló mozgalom – tömegesen semmisítettek meg reakciósnak vagy feudálisnak minősített műveket, de a klasszikus kínai irodalom, Konfuciusz és más hagyományos filozófusok művei, a nyugati írók és gondolkodók munkái is káros tartalomnak minősültek, csakúgy, mint a tudományos könyvek ezrei, így mind tűzre kerültek. Az egyetemeket évekre bezárták, és a diákokat vidékre küldték népi nevelésre – azaz fizikai munkára a parasztok közé –, az iskolai tananyagokat cenzúrázták, és Mao eszméit, valamint a marxizmus-leninizmust oktatták. A tíz évig tartó, Mao halálával véget érő kínai kulturális forradalom politikai tisztogatásaiban tanárok, művészek, orvosok, írók ezrei vesztették életüket, a halálos áldozatok számát egy- és hárommillió közé teszik.
J. Edgar Hoover, aki a gyanúsítottakat is úgy katalogizálta, mint a könyveket
Mao Ce-tunggal ellentétben J. Edgar Hoover (1895–1972) élete végéig elkötelezett antikommunista volt, ugyanakkor abban hasonlított kortársához, hogy harcában ő sem riadt vissza a jogtiprásoktól. A fiatal és ambiciózus Hoover könyvtári küldöncként, katalóguskészítőként és tisztviselőként kezdte pályafutását a Kongresszusi Könyvtárban, miközben a George Washington Egyetem jogi karára járt. Bár 1919-ben otthagyta a könyvtárat, hogy a törvényhozás világában próbáljon szerencsét, a könyvtári rendszerezési elvek örökre vele maradtak.
Hoover élete későbbi szakaszában az FBI alapítójaként és igazgatójaként vált ismertté, ahol a bűnüldözés új korszakát teremtette meg, és közben az információgyűjtés megszállottjává vált.
De Hoover magánemberként is merev és precíz volt. Otthonában mindennek megvolt a kijelölt helye, és még festés előtt is gondosan megszámozta a képeit, hogy azok pontosan ugyanoda kerüljenek majd vissza a falra. Ebédelni mindig ugyanabba a vendéglőbe járt, ugyanannál az asztalnál ült, ugyanabban az időpontban. Nyaralásait is ugyanazon a helyen, ugyanazokkal az emberekkel töltötte, évről évre változatlanul.
Jorge Luis Borges, a vak könyvtáros
„Mindig is úgy képzeltem a Paradicsomot, mint egyfajta könyvtárat” – írta Jorge Luis Borges (1899–1986) argentin író, a 20. század egyik legnagyobb hatású szerzője. Már gyerekként is hatalmas házikönyvtár vette körül, felnőttként pedig hosszú éveket töltött könyvtárosként Buenos Airesben: 1939-től 1946-ig a Miguel Cané városi könyvtárban dolgozott, ám a Perón-rezsim kritikájáért végül menesztették.
Perón bukása után azonban újabb fordulat következett: Borges 1955-ben az Argentin Nemzeti Könyvtár élére került. Ironikus módon ekkorra már teljesen megvakult, így a könyvek birodalmát úgy kellett igazgatnia, hogy maga már nem tudott olvasni. Az irodalom azonban nem hagyta cserben, Borges egész világot teremtett szerelmeiből, a könyvekből. Leghíresebb novellája, a Bábeli könyvtár az univerzumot végtelen, könyvekből álló labirintusként ábrázolja, ahol az igazság valahol egy elveszett kötetben rejtőzik.
Hamvas Bélát még a polcok közül is száműzték
Borgeshez hasonlóan Hamvas Béla (1897–1968) műveiben is megjelenik a filozófiai mélység, a metafizikai kérdések iránti érzékenység, ahogy mindketten kutatták az idő, a valóság természetét, az emberi létezés határait is. Nagy hangsúlyt fektettek a mitológiákra, a vallásokra, az ősi szövegek újraértelmezésére, és szkeptikusan álltak az ész kizárólagos uralmához.
Hamvas Béla élete is legalább úgy összeforrt a könyvekkel, mint argentin kollégájáé, hiszen két évtizeden át volt könyvtáros a Fővárosi Könyvtárban 1928–1948 között, miközben éjszakánként és hajnalban írta műveit. 1948-ban Lukács Györggyel való vitája miatt elnémították, állását és publikálási jogait is elvesztette. Haláláig csak egyetlen saját műve jelenhetett meg nyomtatásban, 1963-ban a Látóhatár folyóiratban Az egzisztencializmus után című írása.
A rendszer azonban nem csak az olvasók elől próbálta elzárni a gondolatait: hiába próbált meg 1957-ben visszatérni a Fővárosi Könyvtárba, kérvényét elutasították. Az Írók Könyvtárában ugyan lett volna egy üresedés, de mire odaért, már más kapta meg az állást. Az Országos Széchényi Könyvtár hivatalsegédi posztját már ő utasította vissza, inkább vidéki raktárosként húzta meg magát. A szellemi munkával azonban továbbra sem hagyott fel, folyamatosan fordított, írt, szanszkritül, héberül tanult. Bár Hamvas életműve sokáig fiókban maradt, és csak a nyolcvanas években kezdték el felfedezni művészetét, ma már a 20. század egyik legnagyobb magyar gondolkodójának tartják, nevét a szentendrei, százhalombattai és tiszaújvárosi könyvtár is viseli.
Nemere István, az utolérhetetlen könyvtáros
Ha valaki a középiskolai bukdácsolásai alapján akarta volna megjósolni Nemere István (1944–2024) jövőjét, biztosan nem tippelt volna nyolcszáz megjelent kötetre. Bár már középiskolai tanárai is felfigyeltek fogalmazási képességeire, mégis eltanácsolták a továbbtanulástól. Pedig már ekkor megtanult eszperantóul, aminek nem sokkal később hasznát is vette: egy fiatal lengyel tanárnőnek és barátainak tolmácsolt ezen a műnyelven. Később meglátogatta őt Lengyelországban, amiből házasság és egy Kinga nevű lány született.
Bár lengyelül még alig tudott, mégis a toruńi Kopernikusz Egyetem könyvtárában helyezkedett el, ahol öt és fél évig dolgozott. Később elvált, megpróbált nyugatra disszidálni, de a varsói reptéren feltartóztatták. Hazatérve beiratkozott az ELTE könyvtár szakára, de mellette mentőápolóként és biztosítási ügynökként is dolgozott. 1974-ben, harmincévesen jelent meg az első könyve, majd folyamatosan a többi, mind gyorsabb ütemben, így 1980-ban úgy döntött, hogy főállású író lesz. Elsőként ifjúsági könyveket írt, de az igazi ismertséget a sci-fi-regényei hozták meg. Hihetetlen munkatempóval, hajnaltól délutánig dolgozott, nem nagyon ismert szabadnapot sem. Kezdetben saját nevén, majd egyre többször álnéven jelentette meg könyveit, ezekből mintegy ötvenet használt.
A sors különös kegye, hogy halála is a könyvekhez kapcsolódik. 2024. november 8-án az Országos Széchényi Könyvtárban ünnepséget tartottak nyolcvanadik születésnapja és nyolcszázadik megjelent kötete tiszteletére, ami után rosszul lett, szívinfarktussal kórházba szállították, ahol egy héttel később hunyt el.
