rippl_600x419.png
Rippl-Rónai József ?kukoricás? stílusban festett Pihenő Fenella című képe

A Virág Judit Galéria az 1988. október 5-ei, első aukciója óta hatvannál is több árverést, 42 nonprofit kiállítást, valamint a világon először Zsolnay aukciót is tartott. A jubileumi eseményen 210 műtárgyra lehetett licitálni, melyek közül a legmagasabb áron Rippl-Rónai József ?kukoricás? stílusban festett Pihenő Fenella című festménye kelt el, 85 millió forintért.

Hosszú idő után Magyarországon is felbukkant a nemzetközi aukciós piac sztárjának, a magyar származású Franciaországban élő Reigl Juditnak egy alkotása. A Broyage du vide (A semmi szétzúzása) című festmény 36 millióról indulva végül 65 millió forintért cserélt gazdát. A harmadik kiemelt tétel Bortnyik Sándor 1923-ban, Weimarban készült Vörös palack című festménye volt, amely a festő avantgárd korszakának egyik legérdekesebb műtárgyegyütteséhez tartozik. A festő csendéletei közül csupán három darab van magántulajdonban. A festmény a kikiáltási ár duplájáért, 60 millió forintért kelt el.

Vaszary János alkotásai elmaradhatatlan tételek a galéria aukcióin, ezúttal hét alkotására licitálhattak a résztvevők. Legmagasabb leütési áron, 40 millió forintért a Tengerpart című műve kelt el, míg a Táncosnő és a Váza virággal című festményeknél 30 millió forintnál koppant a kalapács.


reigl_600x466.png
A Franciaországban élő Reigl Judit Broyage du vide (A semmi szétzúzása) című festménye

Perlmutter Izsák Szalon (Intérieur) című festménye, amely a francia szalonkép műfaj egyik jellegzetes alkotása 41 millió forintért, Fényes Adolf A hazatérő testvérek című képe 36 millió forintért kelt el. Mednyánszky László feltehetően 1915?1918 között készült háborús témájú, Trén a hegyek között című festménye 11 millió forintról indulva 20 millió forintért, Aba-Novák Miklós 1932-ben készült Déli pihenő című képe pedig 15 millió forintért cserélt gazdát. Ország Lili 1967-es, Írás a falon című alkotása 13 millió forintért, Pekáry István monumentális, Ősz című festménye kilencmillió forintért, míg Molnár C. Páltól Fekvő női aktja 8,5 millió forintért kelt el. Jóval a becsérték felett, 4,4 millió forintért vásárolták meg Lotz Károly Álló aktját. Izgalmas telefonos licitharc bontakozott ki Gellért B. István A kis bábszínház című művéért, ami 500 ezer forintos kikiáltási árról indulva végül 2,4 millió forintért talált gazdát.

Az aukción több kortárs alkotásra is lehetett licitálni. Bak Imre 2008-as, Képzelet fénye című műve a kikiáltási ár duplájáért, 3,6 millió forintért, feLugossy László Dojó néni című olajfestménye 3,8 millió forintért, Keserű Ilona Jel című műve pedig 1,4 millió forintért cserélt gazdát. A Zsolnay kerámiák közül legmagasabb áron, 4,6 millió forintért egy virágot ültető női alakkal díszített váza kelt el.


bortnyik_400x506.png
Bortnyik Sándor 1923-ban Weimarban készültVörös palack című festménye

A Virág Judit Galéria 20. évfordulós jubileumi árverésén 850 millió forint feletti összleütési érték született. A galéria november 8-án megrendezi a világ második Zsolnay aukcióját.

Nézd meg a Virág Judit Galéria munkásságát a színfalak mögött vagy a galéria elmúlt 20 évét számokban!