043_ddp_PAR2005061111021_16.jpg

Óriási példányszámban kelnek el az Oasis lemezei

Az Oasis-zenék eladásai megugrottak, mióta a zenekar bejelentette, hogy újra összeállnak és jövő nyáron turnéra indulnak. A vinyl- és CD-eladásaik több mint 500 százalékkal nőttek az elmúlt héten a HMV brit zenei üzletláncnál.

Az egyik legnagyobb brit zenei és szórakoztatóipari kereskedelmi cég, a HMV és leányvállalata, a Fopp csaknem 130 boltot üzemeltet az Egyesült Királyságban, emellett online értékesítéssel is foglalkoznak. A zenei lánc most azt közölte, hogy az Oasis-kiadványok eladásai 526 százalékkal nőttek az újraegyesülési turné múlt heti bejelentése óta – írja a The Guardian. Az Oasis dalainak hallgatottsága a Spotify-on is megugrott.

A HMV közlése szerint a legnagyobb növekedést, 684 százalékot a zenekar 1995-ös (What’s the Story) Morning Glory? című albumának eladása érte el. Ezt követi 443 százalékos emelkedéssel az egy évvel korábbi Definitely Maybe című debütáló nagylemezük értékesítése. A Knebworth 1996 című koncertfelvételeket tartalmazó kiadványukból pedig 209 százalékkal fogyott több az előző héthez viszonyítva.

A kereskedőcég emellett azt is nyilvánosságra hozta, hogy a Definitely Maybe 30. jubileumi kiadásának előrendelései megduplázódtak. A lemez értékesítése múlt pénteken kezdődött, egy nappal azelőtt, hogy a jövő nyári turné jegyeit értékesíteni kezdték az online oldalakon – nem nehéz megjósolni, hogy pillanatok alatt elkapkodják majd a nem is annyira olcsó belépőket.

„Az Oasis egy ikonikus banda, amely óriási hatást gyakorolt a brit zenére” – mondta Phil Halliday, a HMV és a Fopp ügyvezető igazgatója. „Az elmúlt hét értékesítési adatai – mind a bolti, mind az online – az országos népszerűségükről tanúskodnak. Nagyszerű látni, hogy ennyire sokan tekintik meg lemezkatalógusukat, az olyan klasszikus kiadványoktól kezdve, mint a Definitely Maybe, egészen a Knebworth LP-ig” – tette hozzá.

A zenekar számai az Egyesült Királyság száz legtöbbet játszott dalának csaknem egynegyedét teszik ki a streamingszolgáltatásokon. A Spotify-on, a világ legnagyobb zenei streamingszolgáltatásán az addigi szinthez képest 690 százalékkal nőtt az Oasis-dalok napi streamelése az újraegyesülési turné bejelentése óta. Elmondták azt is, hogy az algoritmikusan generált, Spotify által szerkesztett This is Oasis lejátszási lista jelenleg a leghallgatottabb az Egyesült Királyságban, még Taylor Swiftet is megelőzik. Emellett kilenc Oasis-felvétel szerepel a Spotify Top 40-es listáján.

Péntek este megerősítették, hogy az Oasis minden idők legjobb hetét rögzítette a brit albumlistán, jelenleg három lemezük szerepel az első ötben. A turné várhatóan a brit történelem legnépszerűbb koncertsorozata lesz. A Birmingham City University feltételezései szerint a nagy-britanniai és írországi turné csak a jegyeladásokból és a kiegészítőkből 400 millió font (hozzávetőleg 186 milliárd forint) bevételt hozhat a zenekarnak.

Ez is érdekelheti

15 év után újra összeáll az Oasis zenekar

Bár a világsajtóban másfél évtizede a Gallagher testvérek kibékíthetetlen ellentétéről cikkeznek, már biztosnak látszik, hogy mégis újra színpadra állnak együtt. Zenekarukkal, a 90-es évek britpop-hullámának zászlóshajójával, az Oasis együttessel koncerteznek majd.

A Gallagher tesók közt dúló gyűlölet erősebb a rock and rollnál

Liam Gallagher különböző listák alapján volt már a világ legbunkóbb és a poptörténet legnagyobb színpadi előadója is. A kettő persze nem zárja ki egymást!

Környezetbarát lemezen adja ki két dalát a The Cure

A 48 évvel ezelőtt alakult brit The Cure a jelenleg rendelkezésre álló „legújrahasznosíthatóbb” műanyag felhasználásával készült öko-vinylen jelenteti meg október 1-jén a két felvételt. Az eladásokból származó bevételt jótékony célra ajánlja fel Robert Smith és csapata.