kep_peergynt_aase_dijhoz crop.jpg

Ők kapják idén az emlékezetes pillanatok főszereplőinek járó Aase-díjat

Gados Béla, a Vígszínház, Gombos Judit, a szolnoki Szigligeti Színház, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, valamint Urbanovits Krisztina, a KV Társulat művésze kapja idén a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, amelyet december 16-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban vehetik át a kitüntetettek.

Az Aase-díjat Gobbi Hilda hozta létre 1987-ben, az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői” – minden évben két színész és két színésznő – jutalmazására. A díjakat december 16-án 15 órakor a Bajor Gizi Színészmúzeumban vehetik át a kitüntetettek a Kulturális és Innovációs Minisztérium munkatársától.

Ugyanekkor kerül sor a Drámaíró Kerekasztal által, pályakezdő színházi szerzők elismerésére alapított Prológ-díj, illetve a Bálint Lajos-vándorgyűrű átadására is: előbbit Horváth János Antal veheti majd át Németh Ákostól, a Drámaíró Kerekasztal elnökétől, utóbbit Szinai Eszter művészeti titkár kapja.

Ez is érdekelheti

Művészetoktatási díjakat adott át az MMA

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elismerő okleveleket adott át a művészetoktatás területén kimagasló eredményt elért szakembereknek december 4-én az MMA Akadémiai Klubjában. A díjazottak: Auth Attila, Lányi György, Simon Ferenc, Stalter György és a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége. Az eseményen közreműködött Csáki András gitárművész, az MMA volt ösztöndíjasa.

Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat nyerteseit

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait. Idén hat kategóriában – természet, táj, építészet, kultúra, sport, életképek – lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, és átadták a zsűri különdíját. Az első helyezettek és a különdíjas nettó kétmillió forintos, a második helyezettek egymillió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesültek.

Átadták az Aase- és a Prológ díjakat

2023-ban az Aase-díjakat Németh Judit, Soltész Bözse, Felhőfi-Kiss László, valamint Keresztes Sándor kapták. A Drámaíró Kerekasztal által alapított Prológ díjban első alkalommal Kovács Dominik és Kovács Viktor részesült.

Színházi díjakat adtak át

Átadták az Aase- és a Domján Edit-díjat, a frissen alapított Prológ díjat és a nagy hagyományú Bálint Lajos-vándorgyűrűt.