Ókori görög–római település maradványaira bukkant egy egyiptomi régészcsoport Alexandria kikötőváros Satbi negyedében. A mintegy 2300 éves település kereskedelmi központ és lakónegyed volt Egyiptom akkori fővárosának falain kívül.

A térséget átutazó kereskedők, látogatók és más utazók használhatták. A régészek találtak ugyanis vendégfogadókat, ahol az idegenek megszállhattak addig, amíg nem kaptak engedélyt arra, hogy belépjenek a fővárosba. Rábukkantak raktárakra, ahol kereskedők tárolták áruikat, illetve a vámosok megvizsgálták azokat, hogy döntsenek az adó mértékéről – adta hírül az al-Ahram egyiptomi napilap online kiadása.

Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács főtitkára szerint a felfedezés fényt derít arra, hogy milyen tevékenységet folytattak a görög–római kor idején a főváros falain kívül. A települést az i. e. második századtól az i. sz. negyedik századig használták a régészek vizsgálatai szerint.

A régészek rábukkantak mintegy 40 ciszternára és kútra, agyagamforákra és -edényekre, lámpákra, halászati eszközökre és istenségek, császárok, harcosok márványszobraira. Találtak tűzhelyeket, élelmiszer-tároló edényeket, sírhelymaradványokat és mintegy 700 érmét is.

Nyitókép: ókori templom maradványai Alexandriában. Fotó: Shutterstock/Cortyn