Október 6-án, csütörtökön indul a Magyarországon egyszeri esemény: onnantól 7 napig mindhárom mozi minden este műsorra tűzi a 2001-es első részt (A Gyűrű Szövetsége), október 13-tól a 2002-es második epizód (A két torony) kerül vászonra, végül október 20-ától 26-ig a 2003-as trilógiazáró (A király visszatér) is sorra kerül. A vetítések 18:15-kor kezdődnek majd.

A jubileumi vetítéssorozat az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban szeptember során zajlott. Az együttes játékidő 686 perc, azaz közel 11 és fél óra, ami lebontva (és kerekítve) három és fél, három és háromnegyed, illetve négy és negyed órára jön ki részenként.

A koronavírus-járvány idején zajló felújítási munkálatokban az új-zélandi rendező maga is részt vett. A 35 mm-re forgott filmekben akadtak következetlenségek a színezés terén, ezt sikerült most egységessé korrigálni. A hobbit digitális munkálatai során már elérhetővé váltak olyan technikák, amelyek az ezredforduló idején még nem álltak rendelkezésre vagy csak kezdetlegesek voltak. A rendező szerette volna elérni, hogy a mai szemnek jobban nézzenek ki a trükkök, ám a korábbi dizájnjuk megmaradjon, így mindent az eredeti effektekből hasznosított újra.

Nyitókép forrása: Pannonia Entertainment