Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

Újra turnézhatott a Budapesti Fesztiválzenekar: Olaszországban, a festői Luccában, majd Spanyolországban, Las Palmasban és Tenerifében adtak nagysikerű koncerteket. 

Itáliába a júniusi spoletói vendégszereplés után tért vissza a zenekar, és Puccini szülővárosában, a Szent Mártonról elnevezett dóm előtt adott nyáresti, szabadtéri koncertet.

Lucca polgármestere a koncert előtti beszédében és a másnapi beszámolóban is méltatta Fischer Ivánt és zenekarát, kiemelve, hogy a zeneigazgató ragaszkodott hozzá, hogy a spanyol, francia és magyar műsor mellett a város híres szülötte által szerzett Bohéméletből is adjanak elő részleteket: „Magyarország mély és különleges zenei hagyományokkal rendelkező ország, és a tegnap esti előadás lehetővé tette, hogy a zene szépségének és szenvedélyes előadásának együtt örüljünk, köszönhetően a szokatlan, de rendkívül vonzó és magával ragadó programnak is” – mondta Alessandro Tambellini.

A BFZ Luccában
Las Palmasban is nagy sikere volt a zenekarnak,

ahol, bár minden jegy elkelt, a terem a korlátozások okán nem lehetett tele. Az Alfredo Kraus Auditórium Fischer Iván szerint az egyik legjobb akusztikával rendelkező hangversenyterem a világon: „Amikor először jártam itt, nagyon meglepett, hogy milyen kitűnő hangzású ez az üvegfalú terem. A hang melegsége miatt fantasztikus kincs ez a hely, ahol nagyon szeretünk fellépni” – nyilatkozta a BFZ zeneigazgatója.

Az Alfredo Kraus Auditóriumban

A turné utolsó állomása Tenerife volt, ahol a zenekar, csakúgy, mint tavaly októberben Vicenzában, a rendezvénykorlátozások előtti utolsó alkalommal léphetett fel, így a hétvégi koncert az egyik utolsó kulturális esemény volt a szigeten az újabb zárások előtt: a főleg francia darabok után felcsendülő Galántai táncokat ovációval fogadta a spanyol közönség az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

A zenekar rövid pihenő után a Balaton északi partján ad kisebb kamarakoncerteket, majd Debrecenben, Pécsen és Budapesten játszik, aztán egy fesztiválmeghívásnak eleget téve visszatérnek Spanyolországba, Santanderbe és San Sebastianba. A 2021–22-es évad hivatalosan szeptember 9-én, a Müpában veszi kezdetét, ahol Fischer Iván rendezésében a Poppea megkoronázása című Monteverdi-opera lesz látható és hallható. További információ a www.bfz.hu oldalon.

Nyitókép: a zenekar Luccában. Forrás: Budapesti Fesztiválzenekar