Daniele Luchetti filmje, a Lacci Domenico Starnone 2017-ben megjelent regényéből készült, és egy válságba jutott házasság anatómiáját mutatja be. A film főbb szerepeiben Alba Rohrwacher, Luigi Lo Cascio, Laura Morante, Silvio Orlando, Giovanna Mezzogiorno, Adriano Giannini és Linda Caridi látható. A velencei filmfesztivál több mint tíz éve nem nyitott olasz alkotással. Az utóbbi években főleg amerikai vagy más európai országból származó produkciót választottak nyitófilmnek a szervezők. Tavaly a japán Kore-eda Hirokazu Az igazság című filmjét, egy évvel korábban pedig az amerikai Damien Chazelle Az első ember című produkcióját vetítették a megnyitón. A fesztiválszervezők már korábban bejelentették, hogy idén a pandémia korlátozásai miatt a nemzetközi jelenlét visszafogott lesz a mustrán. A programot is főként olasz és európai alkotások alkotják majd.