ID-10042757

Miközben Budapesten befejeződött a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, addig a Virtuózok című tehetségkutató szereplői és az egyik autós márka vidéken próbálja felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára. Az akció még a könyvtárosok világnapján, április 14-én indult el, akkor egy Jaguar-terepjáróba kezdték gyűjteni azokat a könyveket, amelyeket Balaton környéki kistelepülésekre szállítanak, ahol ugyan sok a gyerek, de már nincs könyvtár.

 

Az autót a könyvfesztivál zárását követően indították útjára, hogy kiosszák a könyveket. Mint azt az akció szervezői elmondták: főként zenei vonatkozású műveket tettek az autóba, több olyan kiadványt is, amelyek a televíziós műsorban szereplő fiatal tehetségekről szólnak. A könyvek átadását a gyerekeknek kreált fantom: Füred kapitány segít.

 

Az autó azért indult a fesztivál végén a Balatonra, mert az akció szervezői azt szeretnék sugallni, hogy nem csak ünnepnapokon fontos az olvasás. Kutatások szerint csak Amerikában több mint 40 millióra tehető a funkcionális analfabéták száma. Az akció szervezői szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az olvasás a sikeres élet kulcsa, és nem csak az iskolában. Az olvasás azonban az iskolai feladatvégzés szempontjából is fontos: segítségével fejlődik a memória, a képzelőerő, a gondolkodás. Mindezek olyan területek, amelyek az élet számos területén jelentőséggel bírnak.