Az öngyilkos szerző

Csáth Géza Brenner József néven látta meg a napvilágot Szabadkán 1887-ben. Édesanyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de ő festő akart lenni, ám nem volt türelme gyakorolni, rajztanára pedig kinevette, és csak elégségesnek ítélte festményeit. Írásait viszont már korán értékelte a környezete. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be, mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig csak keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját, aki azonnal felfedezte tehetségét. Bródy biztatására, Csáth Géza néven kezdett komolyabban foglalkozni az írással.

Az érettségi után, 1904-től a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, az anatómia és az élettan lekötötte minden idejét. Az írást azonban nem hagyta el, 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg első, A varázsló kertje című novelláskötete. Orvosi diplomáját 1909-ben szerezte meg, majd Budapesten, a Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként. Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely ? saját naplóját leszámítva ? egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképét írta meg, amelyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Többek között ez a mű ihlette Szász János filmrendező Ópium ? Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, mely a 38. Magyar Filmszemlén négy díjat is nyert.

Csáth Géza 1910. április 10-én használt először morfiumot, amelyre ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert ? tévesen ? tüdőbajt diagnosztizáltak nála, morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium és az ópium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek így irodalmi keretet adott. Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel, 1911-ben jelent meg.

Csáth 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. A munka mellett maradt ideje az írásra is, ekkoriban sok műve született, majd 1912-ben felvették a Martinovics szabadkőműves páholyba, egyszerre Adyval. Ezt követően, 1913-ban feleségül vette Jónás Olgát, akitől egy lánya született. Később, 1914-től katonaorvosi szolgálatot teljesített, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték. A leszokást elősegítendő, falusi orvos lett Földesen, majd Regőcén, de a gondok csak sokasodtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája, és 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérletet követően a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Újabb szökése után a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták, nem sokkal később azonban végzett magával. Halálát egy pantopon nevű szer túladagolása okozta.

Csáth Géza munkássága nagy hatást gyakorolt a magyar irodalomra és a későbbi írógenerációkra. Legjobb novelláira a bravúros időtechnikán túl az elbeszélés tárgyilagos hangneme, a részletek leírásában mutatkozó stilizációs törekvés jellemző. Érett korszakának két legjobb elbeszéléskötete A varázsló kertje és Az albíróék és egyéb elbeszélések. Irodalmi és zenekritikái, társadalmi és művészeti írásai korszerű műveltségről és kitűnő elemzőkészségről árulkodnak.

Forrás: Wikipédia/enciklopedia.fazekas.hu

Fotó: oszk.hu