Az előadások a színház YouTube-csatornáján tekinthetők meg díjmentesen november 10. és 15. között.

A miniévad programjában szerepelnek a magántársulat régi nagysikerű produkciói, mint például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal együttműködésben létrehozott Bányavirág és Bányavakság című előadások, amelyek Székely Csaba Bánya-trilógiájának első két része alapján készültek. A közönség megnézheti a szintén Székely Csaba által írt Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót Sorin Militaru rendezésében, valamint a Gianina Carbunariu által írt és rendezett, 20/20 című előadást, amely az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbantott román-magyar etnikai konfliktust dolgozta fel.

A Sebestyén Aba által alapított stúdiószínház a marosvásárhelyi középkori várban, a Mészárosok Bástyájában működik kísérleti színházként 2005 óta. A Yorick Stúdió tevékenysége a kultúraközi párbeszéd köré összpontosul. Az elmúlt tizenöt évben a Yorick Stúdió több mint 30 előadást hozott létre, és több mint 200 különböző nemzetiségű és etnikumú művésszel dolgozott együtt. Előadásait játszották Romániában, Magyarországon, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Szerbiában, Lengyelországban és Belgiumban. A színháznak az interkulturális párbeszéd felkarolása révén sikerült kétnyelvű, magyar és román közönséget kiépítenie.

A miniévadban két drámaírói műhelyt is szerveznek Elise Wilk és Kincses Réka drámaírók vezetésével.

Kiemelt kép: Yorick Facebook