img1.jpg

Augusztusban kiderül, hogy szól Magyarország legrégebbi orgonája

A Balaton körül különleges orgonakoncertek közül választhatnak a klasszikus zene szerelmesei.

Augusztus 13-án Dankos Attila, valamint a KÜRT Akadémia professzorainak előadása várja zeneszerető közönségét Balatonfüred református templomában. Anonymus, Buxtehude, Vivaldi, Mendelssohn, Gigout és Dankos Attila orgonaművész válogatott műveivel készülnek az előadók. A műsorban szerepel egy Elgar-kompozíció is, amelynek nem mindennapi a keletkezéstörténete.

Edward Elgar brit zeneszerző Salut d’Amour című darabját 1888-ban írta, eredetileg hegedűre és zongorára. A francia címet (Szerelem üdvözlete) azért választotta, mert felesége, Caroline Alice Roberts franciatanárnő volt. Elgar a művet nászajándékként komponálta Alice-nek, amikor eljegyezték egymást. A darab gyorsan népszerűvé vált, és Elgar több változatban is feldolgozta, többek között zenekarra, valamint csellóra is. Ez a rövid, de érzelmekkel teli darab máig az egyik legismertebb és legkedveltebb Elgar-kompozíció, amely kiválóan tükrözi a zeneszerző romantikus és lírai stílusát.

Augusztusban is folytatódik a Műemlék templomok – Műemlék Orgonák 2024 „Az Orgona arcai” című ünnepi koncertsorozat, amelynek következő helyszíne a felsőörsi Bűnbánó Magdolna-templom lesz. A középkori alapokon nyugvó, román kori és gótikus kőfaragványokat őrző prépostsági templom 211 sípból álló műemlék orgonája 1745-ben készült el. Ez Magyarország harmadik legrégebbi orgonája és jelenleg az egyetlen, amely eredeti állapotában működőképes, ezért megszólaltatása komoly hozzáértést igényel. Az augusztus 18-án, vasárnap 19 órakor kezdődő ingyenes koncerten Virágh András Liszt-díjas orgonaművész, érdemes művész szólaltatja meg a műemlék hangszert Gion Zsuzsanna mezzoszoprán és Borsódy László trombitaművész közreműködésével.

Ez is érdekelheti

Tihanytól Szegedig tombol a lila láz, mutatjuk a legjobb levendula-lelőhelyeket

Itt a nyár, virágba borulnak a levendulamezők, és hamarosan a levendulaszüretek és a levendulafesztiválok ideje is elkezdődik. De hogyan is került Magyarországra ez az illatos, lila virágú gyógynövény? Hol termesztik? Mikor szüretelik, hogyan dolgozzák fel, és mire lehet használni? És merre induljunk, ha fesztiválozni, és merre, ha szüretelni szeretnénk?

Elő a túrabakancsot, fedezzük fel a nemzeti parkokat!

Azt mondja Ned Land Verne Nemo kapitányában: „Ahol a természet gátat állít az ember elé, ott akár tetszik, akár nem, meg kell állni.” Van, amikor nem elég megállni, sőt, létrehozhatunk egy nemzeti parkot is. Május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját, ebből az alkalomból honi nemzeti parkokat jártunk be.

Wettstein Domonkos: A nyaralóépítészet a modern építészet kísérleti terepévé vált

Wettstein Domonkos építész, a Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században című könyve hivatkozási alap, és nem csak a szakmabeliek körében, de élvezettel forgatják azok is, akik egyszerűen csak szeretik a Balatont.

Hírmozaik – március 22.

A Balaton védelmére hívja fel a figyelmet a Strand Fesztivál, jubileumi programok a Memento Parkban, fotópályázatot hirdet a Magyar Vöröskereszt – hírösszefoglalónk.