Az orosz színházi világban jól ismert két nő, a 39 éves Jevgenyija Berkovics rendező és a 44 éves Szvetlana Petrijcsuk, aki az előadás szövegkönyvét írta, 2023 májusa óta ül börtönben, miután egy 2020-ban bemutatott színdarab miatt a terrorizmus védelmezésével vádolták meg őket. A Finyiszt, a fénylő sólyom című színdarab az interneten a szíriai iszlamisták által verbuvált orosz nőkről szól, akik dzsihadistákhoz mentek feleségül.
A rendező és a dramaturg végig ártatlannak vallotta magát. „A színdarabban egyáltalán nincsen semmilyen igazolása a terrorizmusnak” – jelentette ki májusban a bíróságon Szvetlana Petrijcsuk, aki szerint – éppen ellenkezőleg – az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a problémára. Kszenyija Karpinszkaja, Berkovics ügyvédje szerint a zárt ajtók mögött tartott per jogtalan és méltánytalan, a két nő pedig ártatlan. Az ítélet nem jogerős, a védők fellebbezést jelentettek be.
Őrizetbe vétele előtt Jevgenyija Berkovics nyilvánosan szót emelt az ukrajnai offenzíva ellen. Az ügyészség állítása szerint a tanúkat a közösségi médiában megfenyegették.
Bemutatásakor a darabot elismeréssel fogadta mind a kritika, mind a közönség. 2022-ben elnyerte az Arany Maszk díjat, a legrangosabb orosz színházi elismerést.
Kirill Szerebrennyikov orosz rendező, aki Jevgenyija Berkovics tanára volt, és jelenleg száműzetésben él, többnyire Németországban, több alkalommal, például a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon, nyilvánosan védelmébe vette a két művészt, és szabadon engedésüket követelte.
Zsigó Anna dramaturg így írt az előadásról 2021-ben: „A moszkvai SOSO Daughters független csoport előadása, a Finyiszt, a fényességes sólyom talán azért ragadott meg, mert tematikájában aktuális és politikus mű, illetve nem hagyományos színházi alkotói módszerrel készült. A társulat csak női tagokból áll, így a négyfős stáb mellett kilenc színésznő vett részt az alkotófolyamatban. Az elhangzó szövegek dokumentarista előadást sejtetnek: monológokon keresztül ismerjük meg azoknak a fiatal nőknek a történeteit, akiket szélsőséges iszlamista terrorszervezetek közösségimédia-oldalakon behálóztak. A beszámolók egyrészt személyes visszaemlékezések, másrészt bírósági tárgyalások, kihallgatások, ítéletek szövegei. Több életút is kirajzolódik belőlük, de epizodikusan vissza-visszatér Marjuska, aki elszökött otthonról, és feleség lett egy radikális terrorszervezetben. Izgalmas, ahogy az erősen verbatim jellegű szövegek mellett Marjuska elbeszélésében a saját fantáziavilága keveredik a valós eseményekkel. Amit a külvilág csalásnak, a nők kihasználásának, erőszaknak olvas, azt Marjuska – mint az azonos című orosz népmesei történetben – hőstettnek látja. Kifejezetten érdekes az előadás dramaturgiai szerkezete is. A stand upra emlékeztető bevezetőben az egyik színésznő részletezi, milyen negatív tapasztalatai voltak élete során, amikor orosz férfiakkal élt párkapcsolatban. Sűrűn sorjáznak a szimbólumok, amelyek azonnal behívják (legalábbis nekem, női nézőnek) a patriarchátus elnyomó mechanizmusainak jellemzőit: testszégyenítés, hagyományos szerepelvárások, borscsfőzés, anyós, »női« problémák stb. Talán a mai (feminista) közbeszédben már ismerősek ezek a jelenségek, arra viszont nem számítottam, hogy a megoldás a monológ végén Szaid, a megértő és figyelmes iráni férfi képében sejlik fel. Az ezután következő fejezeteknek beszédes címeik vannak: Hogyan házasodjunk Skype-on keresztül az iszlám szabályait betartva? Hogyan viseljük a hidzsábot? Hogyan készítsünk halal, azaz az iszlám étkezési szokásoknak megfelelő süteményt? Hogyan szólaltassunk meg egy tradicionális szír hangszert? Ezek a témák azonban gyorsan átcsapnak valami másba: szegénységben élő, a fővárosban egyedül szerencsét próbáló, rossz családi hátterű, szerelmi bánattól szenvedő fiatal lányok történetei bontakoznak ki, akiket a szerelem és egyebek ígéretével cserkésztek be a terroristák. A chatelés hamar szökéssé fajult, és egy teljesen idegen kultúrában találták magukat a nők. Az összes elbeszélést átszövi valami végtelen magány, magárahagyatottság, elveszettség. Ezzel áll nagyon szép kontrasztban az előadás kollektív játékmódja, ahogy a történeteket, mint régen a fonóban, szájról szájra adogatják a színészek, akik időről időre kórusként dalra fakadnak, és dokumentarista szövegeket énekelnek.”
Az előadást angol felirattal itt lehet megnézni:
