„Örülni kell minden napnak” – Interjú Pusker Júliával

Legközelebbi fellépését online közvetítik a híres brüsszeli kulturális központból, a Flagey-ból. A december 4-ei koncerten Beethoven op. 50-es Románca lesz műsoron, amely biztonsági okból közönség jelenléte nélkül hangzik el. 

Csaknem egy évtizede a brit fővárosban élsz. Budapesti zeneakadémiai tanulmányaidat a Royal Academy of Music hallgatójaként „toldottad meg” Pauk György növendékeként, hozzátehetem: egyik kedvenceként.

Szombathelyen, a Bartók-szemináriumon találkoztunk először, ahol többek között Bartók Első rapszódiáján és Második szonátáján dolgoztunk. Ezután vetődött fel a londoni továbbtanulás lehetősége. Nem tudom, hogy lehet-e kedvencekről beszélni. Pauk tanár úr minden növendékét egyforma odaadással tanította, de az tény, hogy mi a mai napig is tartjuk a kapcsolatot. Telefonon rendszeresen beszélünk; személyesen legutóbb nyáron látogattam meg, amire nem tudom, mikor lesz mód legközelebb. Én ugyan már átestem a koronavírus-fertőzésen, de őt és kedves feleségét még véletlenül sem szeretném veszélyeztetni.

Azt mondod, csendes várakozással telnek a hétköznapjaid.

Ebben az időszakban valóban több időm jut olyan dolgokra, melyekre korábban nem nagyon volt lehetőségem. Többet tudok olvasni is, most éppen Edgar Allen Poe- és E. T. A. Hoffmann-elbeszéléseket; túlnyomórészt angolul, némelyiket magyarul. Valószínűleg a nagymamámtól örököltem a fizika iránti érdeklődést, ezért csillagászattal kapcsolatos publikációkat is szívesen böngészek, e téren is számos újdonság kínálkozik. Valamint a pszichológia is foglalkoztat.

Gondolom, a napi gyakorlás sem marad el.

Ez természetesen kitölti a napjaimat, és lesz néhány online koncert is, de nem olyan sűrű a beosztásom, mint mondjuk egy éve. Hosszú idő óta nem volt olyan periódusom, amikor ennyire elmélyülhettem volna egy-egy darabban. Amikor az év elején felkérést kaptam az Óbudai Danubia Zenekartól Britten hegedűversenyére, arra gondoltam, milyen érdekes lenne olyan alkotásokkal foglalkozni, amikről korábban azt hittem, nem lesz módom őket megtanulni!

Most megtehetem azt, ami máskor képtelenség lenne.

Több ilyen művel is foglalkozom, de még nincsenek koncertkész állapotban.

A december 18-ai Britten-bemutató sajnos elmarad, átkerül a következő évre.

Richard Strauss Hősi élet című, nagyszabású szimfonikus költeményével került egy műsorba a hegedűverseny; ez olyan hatású összeállítás, olyan koncepció, ami közönség nélkül nyilván nem érvényesül úgy, mint Hámori Máté karmester, az együttes vezetője elképzelte.

Nehézség vagy hangvétel szempontjából hogyan viszonyul Britten darabja Bartók hegedűversenyeihez?

Nagyon másfajta zenének érzem Brittenét.

Ez a mű eddig mumus volt számomra, nem mertem hozzáfogni.

Hallottam jelentős művészektől, és úgy véltem, az enyémnél nagyobb kéz kell hozzá. Ám jött a felkérés, elővettem a kottát, és azt gondoltam, miért ne? Vállaltam mint egyfajta kihívást. A karantén alatt kezdtem tanulni, a darab hangulata igencsak átitatja számomra ezt az időszakot, és egészen másféle érzésekkel közelítem meg, mint a Bartók-műveket. Azok technikai szempontból kicsit kényelmesebbek, azon kívül Brittenben nincs benne az a népi hangvétel, ami nekünk, magyaroknak oly közel áll a szívünkhöz.

Britten 1939 kora nyarán egy időre átköltözött Amerikába, és a hegedűverseny volt az első kompozíció, amit ott írt. Épp lezárult a spanyol polgárháború, aminek az eseményei erősen foglalkoztatták. A középső tétel ritmikájában, hangszerelésben talán felfedezhetünk spanyol hatást. Nem mondhatjuk derűs alkotásnak ezt a hegedűversenyt. Már küszöbön állt a 2. világháború is, Britten a sötét politikai helyzet elől menekült át az óceán túloldalára. Ezek a nyomasztó gondolatok mind megjelennek a darabban.

Készül rólad és a testvéredről, Ágnesról Láthatatlan húrok címmel egy akkoriban nagy visszhangot kiváltó film. Gondolsz még rá?

Őszintén: nem gondolok. Csak ha valaki megemlíti. 13 éve forgattuk; olyan messzinek tűnik, mintha egy másik élet lett volna… A jelenben élek. Nálam most több más dolog van terítéken, például Paganini 1. hegedűversenye – az első tételt már játszottam 18 éves koromban, de úgy látszik, csak most jött el az ideje, hogy az egészet megtanuljam. Tervezem az összes Brahms-szonáta megszólaltatását is. Hogy miből mi lesz, ki tudja? Sok a bizonytalanság, mégis kell, hogy terveink legyenek, ha túl messzire nem is lehet előretekinteni. Örülni kell minden napnak, elfogadni a helyzetet, és remélni, hogy közel már a kedvező változás.

Fotók forrása: Pusker Júlia weboldala