Öt derkós, akikre azóta is érdemes figyelni

Üveges Mónika

Üvegest már az egyetem alatt is az izgatta, hogy miként tudna túllépni a táblakép szigorú keretein. „Egyszer csak zavarni kezdett a táblakép négyzetessége, geometrikussága, ezért először az egyik oldalát cseréltem ki valamilyen formázott dologra, majd fokozatosan a többi is elvesztette hagyományos formáját, így a műveim egyre intenzívebben kezdtek a térbe kilépni”. Az elmúlt években műgyantából és fából megalkotott műveket hoz létre, amelyek egyszerre tűnnek organikusnak és szintetikusnak, különféle asszociációkat keltenek. Legutóbb a Cairo Contemporary-ban láthattuk az egyik munkáját installatív helyzetben. Bouquet of címen bemutatott műve a rendszertani kategóriák vizualitását hozta játékba, az elkészült mű egy képződménynek hatott, állati és növényi jegyekkel rendelkező hibrid lénynek.

A művésszel készült interjúnk itt olvasható.

Gallai Judit Ágnes

Gallai Judit Ágnes a különféle női szerepeket és sztereotípiákat vizsgálja kompozícióban, amelyek központi alakja(i)t a különféle kultúrkörök istennői inspirálják, azonban a figurák arca minden esetben a művész önportréja. Gallai képein különféle szerepekbe helyezkedve mutat fel olyan szituációkat, amelyek saját nőiségének megélése során érték, ugyanakkor sosem marad meg a személyes és a szubjektív szintjén, hiszen művei mindig archetipikus aspektusból is olvashatók. A képeken vörösen világító alakok egyszerre hordozzák az ősi tudásokat, ugyanakkor van bennük valami démonikusság is: egyszerre védelmező anyák és támadó vadállatok, Gallai ezzel tulajdonképpen jelzi a női jelleg sokféleségét. Legutóbb Gáspár Annamáriával közösen állított ki a Természetem puhasága című kiállításon, amely a tudatalatti legmélyebb zugaiba vezette a látogatót, ahol a test és az ösztönök irányítják a világot. A művek az önmagunkkal való szembenézésből és a rezilienciából születő kreatív erő megélésére sarkalltak.

A művésszel készült interjúnk itt olvasható.

Jagicza Patrícia Linda

Jagicza Patrícia érzékeny figuratív festményei a művész önmagához való viszonyát kutatják, munkái az önmegismerés aktuális fázisait dokumentálják. Egyik legújabb sorozatában élsportolói múltját dolgozta fel, destruált kosárlabdákat festett homogén kék hátterek előtt, amelyek a művész önportréiként is olvashatók voltak. „A destrukció valaminek az újjászületése is lehet. A vedlés során új világ nyílik ki, így a pusztítás teremtő gesztus is, amiből táplálkozni lehet. Régóta foglalkoztatott például, hogy a sportolói múltamat hogyan tudnám feldolgozni, aztán egyszer csak szétszedtem egy labdát. Ez a drasztikusnak tűnő, performatív gesztus elindított egy folyamatot. Korábban tabuként tekintettem az ilyesféle boncolásra, a konkrét cselekedet során viszont ráeszméltem, hogy mennyi játékosság van benne. Feloldódott egy gát, és ez átértelmezte, feldolgozhatóvá tette a múltamat, amire így objektívebben tudok rátekinteni.”

A művésszel készült interjúnk itt olvasható.

Kiss Adrian

Kiss Adrian maszkulin kompozíciói a testiséggel és a testnyílásokkal foglalkozik. Legutóbbi kiállítása, a Nyolcésfélben rendezett Dunyha tomorrow narratív installáció volt, amely nosztalgikusan idézte meg a teregetés gesztusát, miközben futurisztikus érzeteket keltett. „A paradoxon lényegi fogalom Kiss művészetében: a kulturális toposzként gyakran használt archaikus és futurisztikus minőségek keverésében, a durva és finom anyagok egymás mellé rendezésében, illetve az áramvonalas design és a szabálytalan formák ellentmondásában is megtaláljuk”.

A művésszel készített interjúnk itt olvasható.

Szabó Kristóf, KristofLab

KristofLab festményei az észlelésről, az identitásról és a környezetünkhöz való viszonyról szólnak. Reflektál arra, hogy az ember hogyan változtatja meg a természetet, és hogy milyen észlelési hibák jelentkeznek környezetünk befogadása során. „Néhány éve az ember és a lakókörnyezete, valamint az e fogalmak köré csoportosuló kérdésfelvetések foglalkoztatnak, mint például az elidegenedés, az énkép torzulása, az ökológiai, társadalmi és politikai problémák”. A tavalyi pályázatában a nápolyi Scampia negyed képeit festette meg. Az eredetileg modernista, utópisztikus városrésznek épült negyed a rossz infrastruktúra, a korrupció és a kivitelezési hibák miatt a szervezett bűnözés melegágyává vált. Ennek építészetét és félresiklott történetét dolgozta fel a sorozatban, amelyben már erőteljesen jelen van az absztrakció.

A művésszel készült interjúnk itt olvasható.