A film lassan százötven éves története során fokozatosan vált a múlttal való szembenézés és a kollektív traumafeldolgozás egyik fontos terepévé – ez mind az irodalmi művekből készült adaptációkról, mind az eredeti forgatókönyvekből született mozikról elmondható. Magyar filmeseink kedvelt témái közé tartozik 1848, a két világháború, 1956 és a rendszerváltás. Oldalakon át sorolhatnánk a nemzeti identitást potenciálisan formáló opusokat a 80 huszártól Az ötödik pecséten és a Megáll az időn át a Moszkva térig, és akkor még nem szóltunk az elmúlt évek témába vágó darabjairól, például a monumentális hőseposznak szánt Hunyadiról vagy a kilencvenes évek vonatjegy-hamisító nindzsahadművelete előtt tisztelgő, Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmről.
Az az esemény, amely rendre kimaradni látszik a filmtermésből, a trianoni békediktátum.
A békediktátum aláírásának századik évfordulója stílusos apropót adott volna a magyar mozi e hiányának pótlására, 2020-ban azonban újabb, ezúttal világméretű katasztrófa foglalt le minket a koronavírus-járvány következtében. Így csak néhány, kisebb lélegzetű alkotás született. Ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy egyedül a Covid miatt maradt el a filmáradat – az okok a költségvetési kérdésektől a politikai megfontolásokon át az esemény ellentmondásos megítéléséig terjednek. A Filmtett az évfordulón izgalmas és átfogó tanulmányban járta körül a témát, elismert filmesek véleményét is kikérve. Mi nem vállalkozunk hasonlóra; mindössze öt játékfilmet említünk, amely – ha nem is teljes egészében, de szolid vagy kevésbé szolid jelzések segítségével – a Trianon szóval illetett eseménykör egy-egy résznarratíváját fókuszba állítva megpróbál érdemben hozzászólni ahhoz a napjainkig feldolgozatlannak tetsző traumához, amelyre minden év június 4-én emlékezünk.
1. Szabadkai udvaron törökszegfű, liliom – Budai cukrászda (Gaál Béla, 1935)
Gaál Béla rendező nemcsak a meseautóra ültette fel a harmincas évek közönségét, de egy első blikkre banálisan egyszerűnek tetsző szerelmi történetbe ékelve a még viszonylag frissnek számító területi elcsatolások tragédiájára is utalni tudott. Noha a Budai cukrászda nem hagyományos értelemben vett glamúrfilm, vagyis nem követi egy az egyben a túlstilizált világításnak és a természetellenes mértékben idealizált történetvezetésnek a Meseautó által (is) kitaposott útját, vígjátéki műfajával és a didaktikus tanulságok levonása után bekövetkező happy enddel abszolút illeszkedik az évtized fősodrába. A korszak nézői elsősorban szórakozni akartak; az eszképizmus jelentette a kiutat abból a szürkeségből-szomorúságból, amelyet többek között épp a világháborút lezáró, országunknak kedvezőtlen békediktátum idézett elő.
A történet középpontjában egy rózsadombi cukrászdatulajdonos lánya (Perczel Zita) és annak vőlegénye (Perényi László) áll. A fiataloknak természetesen akadályok sorát kell leküzdeniük, mielőtt közös életüket megkezdhetnék. Az akadályok egy része közvetve Trianonban gyökerezik, hiszen többek között ez az, ami társadalmi értelemben kiszolgáltatottá tette a szereplőket. A békediktátumra vonatkozó legkonkrétabb utalás egy dalbetét: egy kintornás a „Szabadkai udvaron törökszegfű, liliom...” kezdetű irredenta dalt énekli, nem sokkal később pedig egy csapat kisgyerek és katona is csatlakozik hozzá. Vélhetően ennek a betétnek is köszönhető, hogy megjelenése után évtizedekig nem vetítették a filmet.
2. Búzaszentelés dobozban – Ének a búzamezőkről (Szőts István, 1947)
A következő film, amely nem kimondottan Trianonról szól, mégis releváns lehet: Szőts István második és egyben utolsó nagyjátékfilmje egy hazatérő katona tragédiáján keresztül szemlélteti, hogy az első világháború hogyan tett tönkre számtalan emberéletet. Nemcsak a harctéren hullottak az áldozatok, a hátramaradtak is szenvedtek. Szőts finoman és stilizáltan ítéletalkotó műve a kor egyik politikai oldalának sem tetszett: a filmterv a Horthy-rendszer szűrőjén akadt fenn ilyen-olyan ideológiai okokból, az elkészült mozgókép pedig már a Rákosi-rezsimet háborította fel – a legenda szerint Rákosi a nyitójelenet alatt elhagyta a vetítőtermet (az első képkockák egy búzaszentelést mutatnak be).
A Móra Ferenc azonos című regényén alapuló film egyik legeredetibb megoldása a szubjektivizált látványvilágon keresztül végzett jelentésalkotás: Szőts, valamint Makay Árpád és Hegyi Barnabás operatőrök a természeti képeket a szereplők belső világának plasztikus ábrázolására használták fel, ily módon hangsúlyozva táj és ember szimbiózisát, amely már a rendező első munkájában, az Emberek a havasonban is tetten érhető. Mindkét film fontos hivatkozási pontjává vált a modernista filmnek – annak ellenére, hogy (vagy talán azért is, mert) az Ének a búzamezőkről évtizedekre dobozba került.
3. „Lajos, te maradj ki a történelemből!” – Anyám és más futóbolondok a családból (Fekete Ibolya, 2015)
A legjobb történetek a személyes történetek – Fekete Ibolya zseniális humorú, édes-keserű szatíráját is saját élmények ihlették: a rendező az egyik főszereplőhöz hasonlóan ápolta két éven át demens édesanyját, aki folyamatosan a régi emlékeiről mesélt lányának. Huszonhétszer költözött életében, és minden alkalommal a történelem forgószele késztette futásra – először épp Trianon miatt állt tovább a família. Fekete Ibolya filmje fokozottan világít rá arra, hogy
A film termékeny „darabosságát” remekül húzza alá a heterogén képi világ – a játékfilmes szálat helyenként archív felvételek és animációk egészítik ki. Az első fél órában látható „Trianon-jelenetben” mindkét megoldással találkozunk; a képsorok groteszk zenei aláfestését az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dal szolgáltatja. A különböző esztétikai minőségek vegyülése azt sugallja, hogy a történelem tragikumát csak kellő mennyiségű humorral lehet feloldani. Hiszen kimaradni úgysem lehet a történelemből – még akkor sem, ha Berta a film egy pontján erre kéri a férjét.
4. Rátóti és Dánielfy párharca – A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében (Csillag Mano, 2020)
Listánk első olyan darabja, amely szorosan Trianonnal foglalkozik. Csillag Mano televíziós forgalmazásra készült filmje a békediktátum századik évfordulóján debütált; egyfajta mikronarratívával van dolgunk, amelynek középpontjában Apponyi Albert, a párizsi béketárgyalásokra érkező magyar delegáció vezetője és ikonikus beszéde áll. A karizmatikus politikust Rátóti Zoltán alakítja – a tárgyaláson vele szemben áll a Dánielfy Zsolt által megformált francia miniszterelnök, Georges Clemenceau. Vélhetően a mindössze ötvenperces játékidőnek is köszönhető, hogy a két karakter lapos, kevéssé árnyalt figuraként jelenik meg, és az utolsó percekig megmarad ebben az állapotban.
A film már az elején nyilvánvalóvá teszi, hogy Apponyiék vállalkozása sikertelen lesz: a történet egészét sötét tónusok és reménytelen atmoszféra uralja. A központi cselekményszálat, a beszédet időnként Máthé Áron történész kommentárjai, magyarázatai szakítják meg – az alkotás tehát a dokufikció átmeneti kategóriájába sorolható. A két sík azonban nem kerül szerves kapcsolatba, a végeredmény pedig egy felemás, nem túl maradandó vállalkozás.
5. Egy térkép útja Párizstól az USA-ig – Carte Rouge (Gerebics Sándor, 2024)
Kis túlzással az Apponyi-mozgókép párdarabjának tekinthetjük Gerebics Sándor rendezését, hiszen a tavaly bemutatott film szintén az ominózus beszédből indult ki: Szalóczy Pál újságíró, rádió- és tévébemondó kereste fel Gerebicset a film ötletével és a beszéd általa készített hangfelvételével. A középpontba azonban már a Kárpát-medence etnikai viszonyait bemutató vörös térkép, azaz carte rouge, illetve az azt kidolgozó Teleki Pál gróf került – annak ellenére, hogy a történet a térképet Párizsban prezentáló Apponyi visszaemlékezéseiből bomlik ki.
A filmet, amely a játékfilmes részeket archív felvételekkel vegyíti, Reviczky Gábor és Szalóczy narrációja kíséri: előbbi a nemzetközi politikai történésekről tudósít, utóbbi pedig az egyébként Auerbach István által játszott Apponyi belső hangjaként idézi fel a trianoni eseményeket. Habár a beszéd és a térkép tudvalevőleg nagy hatást gyakorolt a győztes nagyhatalmak képviselőire, eredményt nem hozott, nem is hozhatott, hiszen Apponyi csak a béketervezet lezárása után kapott lehetőséget a felszólalásra. Gerebics mozija ironikus kitekintéssel figyelmeztet az ellentmondásra, amely a térkép párizsi kudarca és a közvéleményre kifejtett hatása között észlelhető: Teleki – más magyar tudósokkal együtt elkészített – térképét már 1923-ban kiadták az Egyesült Államokban. A film arról nem szól, hogy ezt számos további, külföldi újrakiadás követte.
