Öt klasszikus zenemű húsvétra

Johann Sebastian Bachtól joggal választhatnánk erre az alkalomra a Húsvéti oratóriumot vagy a János-passiót is, de tegyük voksunkat a Máté-passió mellé, amely a műfaj leginkább grandiózus alkotása. Valószínűleg 1727 nagypéntekén adták elő első alkalommal a lipcsei Tamás-templomban. Még kétszer adták elő, 1736-ban és az 1740-es években, majd feledésbe merült. Az európai kultúra számára Mendelssohn fedezte fel a művet, amikor modern kori bemutatóként, 1829-ben saját vezényletével adta elő újra.

Händel főműve, a műfaj egyik legmonumentálisabb kompozíciója a Messiás. 1742-ben mutatták be Dublinban egy árvaház javára, és Händel életében harmincnégyszer, csak jótékonysági céllal adták elő. A szöveg kizárólag bibliai írásokra épül, de nem Krisztus életét meséli el, és a liturgiához sincs köze. Tekinthetjük hitvallásnak, amely egy megfoghatatlan, valamikor elérkező megváltóról szól. A zeneszerző huszonnégy nap alatt írta, ami még akkor is jelentős teljesítmény, ha saját korábbi darabjaiból is kölcsönzött részeket. Nagy-Britanniában a Halleluja alatt a közönség feláll, a szokás II. Györgyhöz vezethető vissza.

Wagner Parsifalja az Operaházak húsvéti műsorának megkerülhetetlen darabja. (Bécsben azonban hagyományosan zöldcsütörtökön – a húsvét előtti hét, a nagyhét csütörtökén – veszik elő, azon a napon, amikor az utolsó vacsorára és Jézus elfogatására emlékeznek.) A komponista 1845-től kezdődően évtizedekig dédelgette magában a témát, a librettó 1877-re készült el, nyitányát egy zártkörű előadás keretében 1880. november 12-én játszották el II. Lajos bajor királynak, az ősbemutatóra pedig a II. Bayreuthi Ünnepi Játékok keretében került sor 1882. július 26-án. A történet Monsalvat és Klingsor kastélyában játszódik, a címszereplő, Parsifal a Szent Grált keresi, az utolsó vacsora kelyhét, az edényt, amelybe a keresztre feszített Jézus vére folyt, illetve a lándzsát, amelyet Longinus római legionárius döfött Jézus oldalába. Sokáig nem volt szokás a Parsifal előadásának befejeztével vagy az első felvonás végén tapsolni, ugyanis sokan a Grál bemutatását az úrvacsora metaforájaként értelmezik.

Mascagni Parasztbecsület című operája az olasz verismo egyik csúcspontja. Az egyfelvonásos ősbemutatója 1890. május 17-én Rómában, a Teatro Constanziban volt óriási sikerrel – a szerzőt negyvenszer tapsolták vissza. (Érdekesség, hogy a magyarországi bemutatót karácsony másnapján tartották még ugyanabban az évben.) A mű cselekménye húsvétkor játszódik, a húsvéti kórus Santuzza imájával Szűz Máriához a legkedveltebb operarészletek között található.

Mahler II. szimfóniája a Feltámadás címet kapta, de nem a húsvéthoz kapcsolódóan, hanem egy Klopstock-ódára utalva. A hit azonban olyan erősen jelenik meg benne, hogy ezen az ünnepen különösen érdemes meghallgatnunk. A vers és a zenemű központi gondolata az, hogy minden ember lelke halhatatlan, és az élet a halál után más testben folytatódik. Megrendítő, de felemelő alkotás, amelynek keletkezésében komoly szerepe volt szülei, illetve lánytestvére rövid időn belüli halálának 1889-ben. Ekkor, még Budapesten írta a szimfónia nyitótételét (Gyászünnep), a befejezésre azonban csak évekkel később került sor. A bemutatót 1895-ben Berlinben tartották – Mahler maga dirigálta a művet. A beszámolók szerint a koncert végén a szobájába rohant és összeesett. A mű a közönségre óriási hatást gyakorolt, rövid szünet után óriási tapsviharral ünnepelték a szerzőt.

Nyitókép: Munkácsy Mihály: Golgota (1884, részlet)