Öt új bemutatóval készül, de az elmaradt premiereket is megtartja az idén 30 éves fennállását ünneplő Kolibri Színház az új évadában, amely szeptember 4-én családi fesztivállal veszi kezdetét.

Novák János igazgató az évadnyitó társulati ülésen kiemelte, hogy terveik szerint az idei évad második felében megvalósulhat a X. Kaposvári ASSITEJ Biennále is, amely tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Hangsúlyozta, hogy a vírusjárvány okozta nehézségek ellenére a társulata új lendülettel és bizakodóan kezdi el a közös munkát.

A tájékoztatás szerint az eucharisztikus kongresszus részeként mutatja be a Kolibri Színház augusztus 28-án, a Városháza Díszudvarán Egressy Zoltán Rózsakirálylány – Szent Erzsébet legendája című előadást, amelynek próbái – Novák János rendező vezetésével – már megkezdődtek.

Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című mesekönyvéből Székely Andrea készít kétszereplős előadást a Kolibri Fészekben, a premiert szeptember 18-án tartják. Ősszel közönség előtt is bemutatják a múlt évadban, élő streamközvetítéssel debütált előadásokat: Gimesi Dóra Emma csöndje című darabját, amelyet Kuthy Ágnes állított színre; Az ember tragédiája című ifjúsági előadást Novák János rendezésében, valamit Vidovszky György Watergate: Az időkripták rejtélye című interaktív szabadulószínházát.

Decembertől a Kolibri Pincében Maria Wojtyszko kortárs lengyel szerző Sam, avagy felkészülés a családi életre című drámáját Gyevi-Bíró Eszter rendezésében láthatja a közönség. Folytatódik a Locspocs-sorozat az évad második felében. Tor Age Bringsvard meséjét Horváth Péter alkalmazta színpadra, az előadást Novák János rendezi Locspocs és a sárkánylány címmel.

Az évad utolsó bemutatójaként lesz látható az Útlevél című, nemzetközi együttműködésben megvalósuló ifjúsági produkció, amelyet Vidovszky György visz színre.

Nyitóképen a Kolibri Színház társulata. Képek forrása: Kolibri Színház