Májusban Bécs, London, Brugge és Lipcse hangversenytermeiben lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével.

Londonban a Royal Festival Hallban játszotta Mahler IX. szimfóniáját az együttes, Bécsben, az ikonikus Musikvereinban Bach, Bartók és Brahms művei szerepeltek a programban, amelyben Bartók III. zongoraversenyének szólistája Schiff András volt. A BFZ Brugge-ben rezidensként lépett fel, ahol ezúttal négy koncertet adtak: a Concertgebouw-ban két nagyzenekari programjuk mellett egy kamarakoncert és egy autizmusbarát kakaókoncert is a turné részét képezte. Európai turnéjukat Johann Sebastian Bach városában, Lipcsében zárták. A Gewandhausban adott koncertjüket, amelyet a Mahler Fesztivál keretében adtak, élőben közvetítette az Arte csatorna.

Mindegyik koncertről szuperlatívuszokban írt a The Guardian, a The Times, a Die Presse és a Wiener Zeitung kritikusa. Kiemelték az „őszinte, szívből jövő, virtuóz muzsikálás”-t, „játékuk tiszta szépségé”-t, és volt ítész, aki így  fogalmazott: „ez egy elképesztően homogén, megrészegítően sokszínű és rugalmas zenekar, amely lehengerlően virtuóz is egyben”.

A Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb júniusban kel útra, akkor Spoletóban mutatják be Fischer Iván legújabb operarendezését, a Pelléas és Mélisandot, amelyet a magyar közönség szeptemberben láthat majd a Müpában. Az augusztus is sok izgalmat tartogat, akkor ugyanis két ikonikus fesztiválon, a BBC Promson és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon adnak összesen hét koncertet, köztük egy Midnight Music és egy Közönség választ koncerttel – utóbbi esetében nincs előre meghirdetett program, a közönség a helyszínen szavazhatja meg, mit játsszon az együttes.

Fotó: a Budapesti Fesztiválzenekar a bécsi Musikvereinban. Fotó: Kurcsák István