550 éves az első Magyarországon nyomtatott könyv

Erről Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész beszélt a Magyar Kultúra magazin legfrissebb számában.

„Óriási és sok napot igénylő munkát vállaltam magamra, tudniillik Pannónia krónikájának kinyomtatását, tehát olyan munkát, amely hitem szerint minden magyar ember számára kedves és szívderítő” – írja 1473-ban Hess András a Budai krónika előszavában. A krónika megjelenésének 550. évfordulójára készülő Országos Széchényi Könyvtár kiállítása és a krónika új kiadása kapcsán Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész mesél az első magyar nyomtatott könyvről.

A Budai krónika a legrégibb nyomtatott kiadványunk. Ismeretesek-e előzményei Magyarországon a könyvnyomtatásnak?

Nem. Bár korábban már kerültek be az országba nyomtatott könyvek, de nagyon fontos, hogy ez a világszerte tíz példányban fennmaradt kiadvány az első Magyarországon nyomtatott könyv, amely a feltehetően 1471 késő tavaszán Budára érkezett Hess András nyomdájában készült.

A korabeli nyomdászok élete meglehetősen fordulatosnak tekinthető. Mi tudható a rejtélyes sorsú Hess Andrásról?

Azon kívül, hogy a neve alapján német származású lehetett és Latiumból érkezett, ahol a mesterséget tanulta, csak annyit tudunk róla, amennyit a két könyvében elárul magáról. Kárai László prépost nagy valószínűséggel Vitéz János érsek megbízásából kérte fel őt Rómában a budai nyomdaalapításra. Vitéz János az 1450–1460-as években, külföldi útjai során többször találkozhatott a nyomtatott betű művészetével, amit szeretett volna meghonosítani Magyarországon, de belpolitikai okokból ez a terv meghiúsult, a budai nyomdaműhely két kiadvány megjelentetése után megszűnt, Hess András pedig nyomtalanul eltűnt. Érdemes megjegyezni, hogy ebben a két-három évben Európában 30–32 nyomdát alapítottak, azokat is többnyire a később fontossá váló nyomdaközpontokban, mint Augsburg, Nürnberg vagy Velence, s ebből egy a mienk. Sőt, bár semmit nem tudunk róla, de három termékében fennmaradt egy 1477–1480 között feltehetően Pozsonyban működő nyomda emléke is. A mi keleti régiónkban, ahol a nyomdászat csak pár évtizeddel később vert gyökeret, ez egyáltalán nem jellemző.

Mi lehetett az oka, hogy Hess András elvállalta ezt a megbízatást?

Egy nyomda alapítása tőkeigényes vállalkozás volt, mecénás és megrendelések kellettek hozzá. Hess András számára, aki hasznos és méltó foglalkozásnak tartotta a nyomdászatot, s valószínűleg a kalandvágynak sem volt híján, nagy lehetőségnek ígérkezhetett, hogy az 1470 őszén Rómában járt Kárai prépost valószínűleg privilégiumot, szabad kezet, önálló munkát, komoly megrendelői réteget ajánlott neki. Ráadásul Mátyás udvara és a magyarok általában ekkor kezdenek érdekessé válni az európai közeg számára. Így Hess Velence érintésével 1471 tavaszán megérkezett Budára, és nyáron valószínűleg nekilátott a présműhely összeállításának. Már ekkor megkaphatta a 14–15. századi szöveghagyományokból merítkező, feltételezhetően ferences eredetű kéziratot, és talán dolgozni is kezdett rajta, ám 1471 kora őszén Vitéz János vezetésével a magyar humanisták összefogtak Mátyás ellen. Az összeesküvést Mátyás erős kézzel, gyorsan leverte, Vitéz János, a fő mentor pedig házi őrizetbe került, és haláláig, 1472 augusztus elejéig ott is maradt. Hess András így rendkívül rossz helyzetbe került, és bár 1472-ben már kinyomtathatta a krónikát, Borsa Gedeon világhírű nyomdászattörténészünk sejtése, hogy az első, Vitéz Jánoshoz szóló ajánlást el kellett tüntetnie, és egy új előszót kellett kinyomtatnia Kárai Lászlóhoz intézett ajánlással azért, hogy a könyv végül 1473-ban megjelenhessen.

Hogyan eshetett éppen erre a krónikára a választás? Az európai nyomdákra nem volt jellemző, hogy történelmi tárgyú munkák kiadásával indítottak volna.

A mintául szolgáló kézirat valószínűleg Vitéz János választása volt, de Hess Andrásnak van egy nagyon érdekes megjegyzése, miszerint „óriási és sok napot igénylő munkát vállaltam magamra, tudniillik Pannónia krónikájának kinyomtatását, tehát olyan munkát, amely hitem szerint minden magyar ember számára kedves és szívderítő”. Eszerint ő azért akarta kiadni, mert elsősorban a magyaroknak szánta, de az is megjegyzendő, hogy a 1470-es évek elejétől izgalmassá váló Magyarország és a magyarok történetének európai közönséggel való megismertetésére a legalkalmasabb egy latin nyelvű krónika volt.

Hogyan történhetett a kapott anyag felhasználása? Szabadon szerkeszthette, vagy szigorúan követte az eredetit?

Mindkettőre van példa, de valószínűleg Hess András nem nyúlt bele a szövegbe. Megkapta a kéziratot a magyarok történetéről, amiben benne volt a vízözöntől kezdődő biblikus történet, a hun-magyar eredetmítosz és a középkori Magyarország története. A hun eredetmítosz viszonylag részletesen szerepel, a magyar történelem viszont – a középkori történetírásra jellemzően – meglehetősen egyenetlenül van kidolgozva. Vannak röviden elintézett részek, mint az Árpád-házi királyok közül III. Béla, akiről méltatlanul kevés szót esik, vagy Zsigmond, aki ötven évig volt nemcsak német-római császár, hanem magyar király is, és alig kap több szöveget, mint a két évig uralkodó Albert. Könnyen elképzelhető, hogy a szöveg csak Nagy Lajos haláláig volt meg, mert bele van építve Küküllei János Nagy Lajosról szóló krónikája is. A következő részek különböző forrásokból lehettek betoldva, nyolcvan év története négy oldalban elbeszélve, ami nagyon összecsapottnak tűnik. Az utolsó fejezet pedig Mátyás koronázásáról és a cseh háborúról valószínűleg Hess Andrásé. Ez egyébként a krónika egyik különlegessége.

Miért válik igazán fontossá az első magyar hazai nyomtatvány?

Az első mindenhol nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy valami elkezdődött az adott országban. Az első kiadványokról világszerte nagyon keveset lehet tudni, és nagyon csekély példányban, töredékekben vagy egyáltalán nem maradtak fönn. Az első német nyomtatvány (Gutenberg Bibliája csak a 9. volt), egy jóslásokból álló könyvecske például csupán töredékeiben maradt fenn. Az olyan kiadvány, mint a mi Budai krónikánk, amely teljes egészében és viszonylag sok példányban fennmaradt, jóval ritkább. Az Egyesült Államokban az első, jóval később, 1640-ben nyomtatott könyv is csak 11 példányban maradt fenn.

Ha a megjelenését, formáját, betűtípusát, papírminőségét tekintjük, akkor milyennek látja a Budai krónikát?

Nem a legszebbek közé tartozik, a korban tudtak ennél magasabb művészi színvonalon is dolgozni, de itt nem az esztétikai érték az érdekes. Az ötszázötven évvel később, 2023-ban megjelent bibliofil másolaton látható, hogy Hess András kiadványa szép. A kor színvonalát tekintve nem kell szégyenkeznie. Szép maga a nyomtatvány, a velencei papír, a humanista kiadványok ízlését követő antikva betűtípus. Hess nyomtatványainak nagy része egyébként valószínűleg nem volt bekötve, hanem krúdában volt hozzáférhető, és a vásárló maga dönthette el, hogyan kötteti vagy díszítteti. A könyv végül díszesen illuminált kódex formát is ölthetett, ha a vásárló meg tudta fizetni az ezzel járó költségeket. A lipcsei példány például valószínűleg valamelyik szász választófejedelemé lehetett, mert rendkívül szépen díszített.

Nagyon népszerűek voltak a kézzel másolt példányok is.

A tíz nyomtatott példány mellett négy korabeli kéziratos másolatot ismerünk, és a későbbi századokban is nagy kedvvel másolták, mert hasonmás kiadása nem volt. Feltételezhetjük, hogy a nyomtatott példányok már nem voltak hozzáférhetők az 1470-es évek végére. Talán ezt a hiányt is volt hivatott pótolni a másfél évtizeddel később megjelenő Thuróczy-krónika, amelynek sokkal bővebb az anyaga, és a más forrásokból dolgozó Képes krónika családjába tartozik.

Miért tarthatták fontosnak abban a korban, hogy birtokolják ezt a művet?

Bár Hess András a magyar lélek számára kedvesként írja le a krónikát, valószínűleg Magyarországon kevesebben olvashatták. A tíz fennmaradt példányból egyről tudjuk – a pesti Egyetemi Könyvtáréról –, hogy végig a történelmi Magyarország magángyűjteményeiben őrizték, míg végül 1836-ban az országgyűlés megvásárolta a Nemzeti Múzeum számára Jankovich Miklós gyűjteményéből. A többi kilenc példány valószínűleg azért élt mindent túl, mert viszonylag hamar kikerült az országból, és azok a nyugat-európai értelmiségiek, akik olvasták, tényleg kíváncsiak voltak Magyarországra. Ezt mutatja az is, hogy ezeket a köteteket gazdagon tarkítják a kiemelések, széljegyzetek, megjegyzések és kommentárok, amelyekben az olvasók kiemelték és kiegészítették a számukra fontos információkat. A II. világháborúban eltűnt braunsbergi példány megtalálása ebből a szempontból különösen izgalmas lenne, mert ezt a példányt többek között Balassi Bálint is forgathatta, s talán jegyzetelhette is.

Milyen formában ismerkedhetnek meg a Budai krónikával a mai olvasók?

Már megrendelhető egy rendkívül díszes és egy bibliofil kiadás is. A hagyományos könyvgyűjtőknek szóló kiadás a fakszimilét tartalmazza egy kísérő kötettel, fatokban , a díszdobozos változat pedig a korabeli reneszánsz kötés stílusában jelenik meg, kísérő kötettel és egy üveg tokaji aszúval. Közben elkészült a hangoskönyv változat Szabó Sipos Barnabás színművész előadásában. Tehát először láthatjuk, tapinthatjuk és olvashatjuk, aztán hallhatjuk is, tetszésünk szerint. A kísérő kötet a latin szöveget, a magyar fordítást és egy tanulmányt tartalmaz. A magyar fordítás az ötven évvel ezelőtti Horváth János-féle fordítás alapján, Kasza Péter történész gondozásában olvasható. A latin szöveget filológiai módszerrel állítottuk elő, ami abból állt, hogy feloldottuk a rövidítéseket, valamint szöveg- és forráskritikai jegyzetekkel láttuk el, például jeleztük a nyomdahibákat. Boross Klára filológus részletes magyarázatot fűzött a szövegközlés elveiről magyar és angol nyelven is, hogy a kiadás a külföldi szakértők számára is kutatható legyen. Hozzáteszem, hogy ez nem kritikai kiadás, de bízom benne, hogy az is elkészül majd.

Miért ajánlja a kortárs olvasóknak ezt a művet?

Egyszerűen jó olvasni, érdemes forgatni. Maga Hess András írja az előszóban, hogy azért kell ezt a könyvet az emberek kezébe adni, mert „mindenki a szülőföldjét szereti elsősorban, többre tartja a földkerekség más tájainál, és honának minden szülöttje leginkább az övéinek életét vágyik megismerni: hogy azok milyen életet éltek; és hogy utánozza ha valami nevezetest és emlegetésre méltót talál benne; ha pedig megismeri, hogy azok némely dolgot nem szerencsésen intéztek, ezen okulva, óvakodjék tőle.” A középkori krónikákban rengeteg bölcsesség rejlik, sokat lehet belőlük tanulni. És ez egy jó szöveg, roppant szórakoztató.

Lippai Krisztina interjúja a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában jelent meg. 

Fotók: Éberling András