A járványhelyzet miatt újabb online show-val jelentkezett az acb Galéria: videójukban a Széchenyi-díjas művészettörténésszel, Keserü Katalinnal látogattak el a Budai Arborétumba, ahol az ott kihelyezett zománcművekről, Lantos Ferencről, a természet és az ember kapcsolatáról, valamint az ötvenéves bonyhádi zománcművészeti alkotótelepről beszélgettek. A szabadtéri kiállítás fotódokumentációja és a kisfilm online megtekinthető.
A mostani tárlat előzményeként tekinthető a Vasarely Múzeum 2019-es Kopeczky Róna és Pócs Veronika kurálta Égetett geometria kiállítás, ami a Bonyhádi Zománcgyár 1968 és 1973 közötti éveiről mesélt. Ebben az időszakban minden nyáron két hétre képzőművészek szellemi műhelyeként működött a gyár. A közösséget Lantos Ferenc fogta össze, hozzá pedig neves képzőművészek csatlakoztak, mint például Bak Imre, Fajó János, Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Major Kamill, Papp Oszkár, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos és Szijártó Kálmán.
A Pécsi Műhely alkotói tevékenysége jóval több volt a zománccal való puszta kísérletezésnél, egy új technika kipróbálásánál. A közös idő, az egymástól való inspirálódás és a szellemileg szabad közeg lehetőséget adott bizonyos művészeti kérdések megvitatására és azok kidolgozására.
Az idelátogató művészek merítettek a Bauhaus vizualitásából és szellemiségéből. Fontos igazodási pont volt Kassák Lajos, aki társadalmi produktumként tekintett a művészetre és az azon keresztül teremthető új világ foglalkoztatta. A művészek munkáikban azt vizsgálták, hogy miként lehet a művészetet mindenki számára elérhetővé tenni, demokratizálni. A filmben feltűnik Vasarely Déli pályaudvarnál álló Zsolnay-kerámiaelemekből álló szobra is, ami szép példája annak, hogy ezekből az indusztriális elemekből, mint a zománc vagy a kerámia, valódi térelemet lehet varázsolni.
A képzőművészet valóban ki tud lépni a valóságba, bárki számára elérhetővé válhat.
Különleges a párbeszéd az Égetett geometria és a efemer szabadtéri kiállítás között. A jelen tárlat bizonyos szempontból a tavalyi folytatásaként is értelmezhető. Ahogy akkor, úgy most is döntően a szellemi műhely vezetőjének, Lantosnak a munkái szerepeltek. Ugyanakkor ahogy a Pécsi Műhely tagjainak munkái külön termet kaptak az Égetett geometrián, úgy az Arborétumban (és a Tüskecsarnok körül) is Ficzek Ferenc kivételével a műhely összes tagja jelen van. Így a Pécsi Műhely tagjai zománcműveiken keresztül megelevenednek, szellemük szinte láthatóvá válik.
Amikor még senkise voltam, / fény, tiszta fény, / a kígyózó patakokban / gyakran aludtam én.
Ezek a zománcozott acéllemezekből felépülő kompozíciók otthonra leltek a Budai Arborétum fái, bokrai, sétányai között. A műalkotásokat ugyanis már eredetileg sem a múzeumok semleges tereibe szánták az alkotók. Ezeket középületek külső és belső falára tervezték, hogy azok egy demokratikusabb vizuális univerzum eszközévé váljanak.
Most, a Budai Arborétum kertjében sétálva ezek a műalkotások mintegy véletlenül kerültek az arra járók szeme elé. Meglepetésszerűen és nagyon elevenen hatottak ebben a környezetben. Megmutatták, hogy milyen is az, amikor a művészet élővé válik. Ezek a mindenki által hozzáférhető műalkotások ugyanis együtt lélegeztek a természettel, a látogatókkal, egyszerre kiemelkedtek a tájból és idomulnak ahhoz.
Kapcsolódási pontot jelentettek a természet és a város, a táj és az épített környezet, a művészet és az élet között.
Hogy majdnem valaki lettem, / kő, durva kő, / hegylejtőn jég-erezetten / hömpölygetett nagy erő.
A Pécsi Műhely képzőművészei számára a kiindulópontot mindig a természetben fellelhető minták és motívumok jelentették. Lantos a természet belső logikáját és mesterét, Martyn Ferencet követve fejlesztette ki természetelvű absztrakcióját, a racionális és organikus szemlélet különleges egyensúlyát. A kiállított művek harmonikus egységben álltak a tájjal. A gömbölyű, a részeket egymással összekapcsoló ívek, a szisztematikus vonalak nemcsak az alkotók formaérzékenységét láttatják, de a természetben tapasztalható összefüggések képi megteremtésére irányuló vágyukat is. Ezek a mozogni látszó, dinamikus formák absztrakt tájakké állnak össze. Miközben kiemelkednek a környezetükből és megszínesítik azt, éppúgy eggyé is válnak vele.
Nagyon szép, ahogy az efemer kiállítás kurátorai, Fenyvesi Áron, Heszky András, valamint Kriston Levente úgy rendezték e térbe a munkákat, hogy azok a legtöbb esetben rímeltek a környezetük motívumaival, mintázataival. Hopp-Halász Károly sárga zománca egy pálma mellé került: az alkotó a növény sugaras levélmotívumát egyszerűsítette le és alakította geometrikus kompozícióvá. Kismányoki Károly lírai, nőies, girbe-gurba formái remekül rímelnek a mellette álló, plasztikus női szoborra. Lantos tulipános zománcai jól passzolnak a Tüskecsarnok hasonló, négyzet alapú gúláihoz. A videóban Keserü kiemelte: Lantosnál a nyíl a világ középpontjához való kapcsolódást is jelentheti.
Pinczehelyi Sándor fekete-fehér zománca izgalmasan létesít kapcsolatot a Szent István Egyetem könyvtára előtti fal átlójával és négyzetes elemeivel. Igazán lírai, ahogy ebben a tárlatban összekapcsolódik a múlt és a jelen is. Lantos ezeket a műveit maga is installálta a természetbe egy-egy fotó erejéig. Az erről készült archív dokumentáció fel is tűnik a Heszky András rendezte kisfilmben is.
Lényegében Lantos gesztusát parafrazálták, amikor ezeket a műveket egy napra újra a tájba helyezték el.
Érzelmes az acb-s videómunka utolsó jelenete. Keserü elrévedez, majd Weöres Sándor Ének a határtalanról versét olvassa fel a Gellért téren, Dévényi Sándor kútja mellett, amin egyébként feliratként meg is jelenik ez a költemény. A jelenetben Keserü Jegenyés János Galaxis zománcát egy lámpa fényénél megvilágítja. Ez a néhány pillanat teli van sejtelmességgel, misztikummal. Megidézi, hogy a hetvenes években élt alkotók vágyát, hogy a jövőben a földi kötöttségektől megszabadulva az univerzum egy másik pontján, akár a Holdon is bemutathassák alkotásaikat. A természet és művészet kapcsolata ezen a ponton ki is tágul: itt már a művészet és a világűr viszonyáról van szó. El is képzeljük, hogy ezek az alkotók ott vannak a magas égben és lángként tekintenek ránk.
És végül élni derültem, / láng, pőre láng, / a szerte határtalan űrben / mutatom valódi hazánk.
Ez a kiállítás most különösen fontos ebben az időben, amikor úgy vágyunk a valódi művészeti élményekre, mint egy falat kenyérre. Az acb Galéria munkatársainak érdeme, hogy megtalálták a módot, amelyben ezek a zománcművek megkapják méltó helyüket. Keserü Katalin pedig nagyszerűen tolmácsolja a Pécsi Műhely szellemiségét. Miközben a film hasonló befogadói élményt vált ki, amit a valós kiállításnézés jelent.
Aki pedig vágyik arra, hogy élőben, tapintható közelségben élvezze ezeket a zománcműveket, annak érdemes személyesen is ellátogathatnia az acb Galériába. Ott december 11-ig megtekinthető a Rokonvilágok kiállítás, amely Lantos pályájának arra az időszakára fókuszál, amikor rátalált vizuális nyelvének központi motívumára: a körre. A Rokonvilágok olyan papírmunkákból és festményekből válogat, amelyek feltárják a már alapvetővé vált kör formai, stiláris és szerkezeti tekintetben egyaránt változatos és progresszív karakterét Lantos motívumkészletében.
Fotók: Tóth Dávid
