Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja idén először a Tokaj-hegyaljai Nyár rendezvénysorozatának részeként, augusztus 12-tól 21-ig várja a látogatókat.

Az idei, több mint 50 programból álló rendezvénysorozat magas színvonalú komolyzenei hangversenyekkel, színházi előadásokkal, jazzkoncertekkel, kirándulásokkal, kiállításokkal, családi és gasztronómiai programokkal várja a közönséget. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több más zempléni település szabadtéri helyszínei, legszebb műemlékei, borászatai adnak otthont élvonalbeli magyar és külföldi szólisták, népszerű együttesek produkcióinak. A látogatók a rendezvényeken közel egy tucat pincészet borait is megkóstolhatják

A programok többségét továbbra is a komolyzene műfajához tartozó koncertek alkotják, de hagyományosan erős a jazzkínálat, a társművészetek pedig a legmagasabb színvonalon képviseltetik magukat. Idén délvidéki képzőművészek alkotásaiból öt kiállítás nyílik a fesztiválon.

A komolyzenei koncerteken fellép a Budafoki Dohnányi Zenekar Guido Mancusi és Hollerung Gábor vezényletével, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, és két év halasztás után a fesztivál vendége lesz a Wiener Singakademie és az Ensemble Barucco Ausztriából. A nagykoncertek mellett a kamarahangversenyeken többek között Balázs János, Berecz Mihály és a Keller Quartet játékát élvezhetik, és két hangversenyt ad Megyesi Schwartz Lúcia és az Aura Musicale.

Mi lenne, ha… podcastunk második epizódjában képzeletben bejárjuk a fél világot. Útitársunk a Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János volt, aki a koncerttermek mellett a konyhában is otthonosan mozog.

A vokális műfaj kedvelőinek is nyújt érdekességeket az idei rendezvénysorozat. Filkeházán és Mikóházán egy-egy különleges zarándokkoncert keretében énekel a Szent Efrém Férfikar, két koncerten lép fel a Fool Moon énekegyüttes, és három kiváló operaénekesnő: Fodor Beatrix, Keszei Bori és Megyesi Schwartz Lúcia az operairodalom leghíresebb nőalakjait idézik meg.

A színházkedvelők Sárospatakon Hernádi Judit és Kern András főszereplésével a Valódi hamisítvány című előadást, Sátoraljaújhelyen és Tokajban a Redőny című produkciót tekinthetik meg, és A Föltámadás szomorúsága című Ady-estjével fellép Földes László Hobo.

A jazz és az improvizatív műfaj képviselői közül is több neves szólista és együttes vendégszerepel, köztük Malek Andrea, a Benkó Dixieland Band, a Binder Quartet, a Budapest Ragtime Band, Szőke Nikolett és a Swing a’ la Django. Az Esti Jazz sorozat koncertjei idén nemcsak a Sárospataki Borteraszon lesznek, hanem Tokajban is, a Jazzudvaron. Fellép többek között a Fehér Fábió Trió, a Gyárfás István Trió, a Nagy János Trió, a Kodály Spicy Jazz, a Tűzkő Salamon Quintet és a Varga Gábor Jazz Trió.

A gyermekes családok számára nyújtanak tartalmas kikapcsolódási lehetőséget Laposa Julcsi előadásai és a hagyományos A megérthető zene – családi program karmesteri ismertetővel sorozat idei koncertje, melynek keretében Hollerung Gábor tart előadást Rahmanyinov II. zongoraversenyéről.

A programokról részletesen a fesztivál honlapján lehet információt találni.

Nyitókép: Nagy Károly Zsolt