A kommunista hatalom a felekezetek megosztására törekedett, és igyekezett lojalitásra bírni a papokat, lelkészeket. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után című kötete személyes történeteken keresztül mutatja be az egyházüldözés ’56 utáni szakaszát. Az évforduló apropóján Soós Viktor Attila történészt, a NEB munkatársát kérdeztük.

Az 1956 utáni megtorlások az egyházi személyeket sem kímélték, ám az egyházak üldözése már jóval korábban kezdődött.

Az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra üldözendő, megsemmisítendő közösségekként tekintett az egyházakra. A Magyar Kommunista Párt, majd az egyesülés után a Magyar Dolgozók Pártja vezetői, élükön Révai Józseffel és Rákosi Mátyással, egyértelművé tették, hogy le akarnak számolni az egyházakkal. Ennek egyik apropója volt az egyházi iskolák államosításánál kirobbant pócspetri ügy. Ezt követően eljárások indultak egyházi személyek ellen, és 1948 karácsonyának másnapján letartóztatták Mindszenty József esztergomi érseket. 1950-ben a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásakor az állam és a katolikus egyház közötti tárgyalások jórészt arra irányultak, hogy megpróbálják meggyőzni a püspököket a „kiegyezésről”. Mivel erre nem voltak hajlandók, elkezdték a szerzeteseket kitelepíteni az ország déli-, illetve nyugati határvonaláról.

1956
Forrás: Fortepan

Mit jelentett volna ez az egyezség?

Egyfajta korlátozást, a működésük pártállami keretek közé szorítását. 1948-ban a református, az evangélikus és az izraelita felekezetekkel megkötötte a megállapodást az állam. Mindszenty letartóztatása után a katolikus egyház vezetői tudták, hogy sok jóra nem számíthatnak, ugyanakkor a Vatikán egyértelművé tette, hogy az ő jóváhagyásuk nélkül nem tárgyalhatnak. Arra törekedtek, hogy minél szélesebbre húzzák a megállapodásban foglalt kereteket, ám a tizenegyezer-ötszáz szerzetes sorsa, akik élete, működése 1950 nyarán veszélybe került, az egyezség aláírása irányába terelte a püspököket. Más kérdés, hogy az aláírás után pár nappal az állam megvonta a szerzetesek működési engedélyét, majd 1951 májusában felállította az Állami Egyházügyi Hivatalt az egyházak működésének ellenőrzésére. Később sor került Grősz József kalocsai érsek letartóztatására, aki Mindszenty után a második legfőbb méltóság volt. Az állam igyekezett demonstrálni, hogy az egyház berkeiben senki nincs biztonságban. Egy monstre perben tizenöt egyházi és világi személyt végeztek ki. A negyvenes, ötvenes években letartóztatottak egy része 1953-ban Nagy Imre miniszterelnöki tevékenysége alatt szabadult, de akadtak, akik egészen a forradalom kitöréséig börtönben maradtak. Nagyon sokan nyerték vissza szabadságukat 1956 októberében, azonban a forradalom leverése után, 1957 tavaszán közülük sokakat ismét letartóztattak.

1956. Rákóczi út, Szent Rókus-kápolna.
Forrás: Fortepan

Az 1956-os forradalom megtorlása hány egyházi személyt érintett?

Nehéz pontos számokat mondani, mindenesetre több száz egyházi személy került börtönbe a forradalmat követő években. Sokukat korábbi ügyekre hivatkozva tartóztattak le, vagy valamivel később, a hatvanas évek elején például illegális szerzetesi élet és ifjúságnevelés, fiatalokkal való foglalkozás miatt.

XII. Piusz pápa több enciklikában és rádiószózatban foglalt állást a magyar szabadságharc törekvései mellett. Ennek volt jelentősége?

Mindenképpen fontosak voltak XII. Piusz Mindszenty bíborost és a magyar törekvéseket támogató megnyilvánulásai. Mindszenty később igyekezett megtisztítani az egyházat azoktól, akik megalkudtak, vagy behódoltak a világi hatalomnak. De visszatérve az előbbi kérdésre, fontos látni, hogy egészen 1968-ig zajlottak perek egyházi személyek ellen, és akadtak olyan papok, akik még 1975-76-ban is börtönben ültek. Lénárd Ödön piarista szerzetes szabadult a legkésőbb, 1977-ben. Őt három koncepciós perben ítélték börtönre, és összesen több mint tizennyolc évet töltött a rácsok mögött.

1956. Baross utca. Háttérben a Harminckettesek tere 5. és a Horváth Mihály téri plébániatemplom egyik tornya
Forrás: Fortepan. Adományozó: Pesti srác

Mennyiben voltak egységesek a pártállam elleni fellépést tekintve a különböző felekezetek?

A Kádár-rendszer eltérő módon lépett fel a felekezetek ellen. A katolikus papok ellen perek indultak, a református egyházi és világi személyekkel szemben is zajlottak eljárások, míg az evangélikus egyháznak nem volt látványos pere. A hatalom célja volt, hogy minél jobban megossza a felekezeteket. 1958-ban két, vallásgyakorlással kapcsolatos párthatározatot fogadtak el, amelyek kisebb módosításokkal bizonyos időközönként újra és újra elővéve az egyházi reakció elleni harcot 1989-ig érvényben voltak.  Ezek egyértelműen irányt mutattak az egyházak kezelését illetően, miközben a párt igyekezett minél több egyházi személyt lojalitásra bírni és felhasználni a saját törekvései érvényesítése érdekében.

1956. Könyvégetés a budapesti Kossuth Lajos utcán
Forrás: Fortepan. Adományozó: Pesti srác

A Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után című kötet – amely egy két évvel ezelőtti konferencia összegzése – jórészt az emberi sorsokra koncentrál.

Olyan egyházi személyek pályájára akartuk irányítani a figyelmet, akik az 1956-os forradalmat követő megtorlásoknak estek áldozatul. A könyv – miként a konferencia is Brenner János szombathelyi egyházmegyés pap és Gulyás Lajos levéli református lelkész életútját állítja fókuszba. A 26 éves Brenner Jánost egy betegellátás ürügyén csalták ki 1957 decemberében éjszaka a plébániáról, és kegyetlen brutalitással ölték meg. Ugyanebben a hónapban végezték ki a halálra ítélt Gulyás Lajost. Mindkettejük családja évekig hallgatásra volt ítélve; szülők, testvérek, vagy Gulyás esetében a felesége, gyermekei tűrték némán szerettük elvesztését. A kötettel az ő életük, munkásságuk jelentőségre szerettük volna felhívni az utókor figyelmét.

Nyitókép: Mindszenty a vádlottak padján