? Kis pironkodással kezdem, mert noha kritikus vagyok, gyermekszínházi produkcióról még nem írtam, ami általában is jellemző a szakmára. Ez azt jelzi, hogy ez a terület nem involválódik a színház egészébe, a rangja messze nem akkora.
? Büszke vagyok arra, amit csinálunk! Színházjegyeinket azok a felnőttek vásárolják, akik elégedettek velünk, a működésünkhöz szükséges támogatásokat is felnőttek biztosítják. Annak, hogy néhányan marginálisnak gondolják ezt a területet, nemcsak hátránya, hanem előnye is van. Azt vettem észre, ha az embernek van gondolata és bátorsága új dolgokat csinálni, és a közönség ezt visszaigazolja, akkor sokan és szívesen odaállnak mellé. Most például uniós pénzen ifjúsági drámapályázatot írtunk ki, és új magyar szerzőket fedeztünk fel a színházunknak. Ha van bűne a kritikának, az az, hogy nem szembesíti sem a szerzőket, sem az országot azokkal a különleges lehetőségekkel, amelyeket a gyerekszínházi előadások kínálnak a felnövekvő generációknak. A ?felnőtt színházak? saját jövőjük biztosítása miatt gondolják a gyerekszínház elsődleges feladatának a színházra nevelést. A mi hivatásunk ennél sokkal fontosabb. A színház egyedülállóan gazdag eszköztárát használva boldogabbá próbáljuk tenni a mai gyerekek életét.
? Könnyű a gyerekek nyelvén beszélni?
? Felnőttként csak akkor szabad a gyerekekhez szólni, ha számunkra is fontos, amit mondani akarunk egy előadással. A pedagógiai cél akkor változik ördögpatává, ha nincs az alkotókban empátia, ha nem embernek, csak nevelési alanynak tekintik nézőiket. Koronként és kultúrkörönként változik, mit várunk el saját gyermekeinktől, de az is, hogy ők milyennek látnak minket. Ha erre nem vagyunk tekintettel, lenézzük, lekezeljük közönségünket, és azt gondoljuk, elég, ha viccelődünk, hangoskodunk a színpadon, celebekkel, olcsó látványossággal, népszerű pedagógiai jelszavakkal győzünk, önmagunkat degradáljuk. Ha viszont emberi, művészi kiteljesedésünket szolgálja a gyerekszínházi munkánk, akkor sem búsongásra, sem öntömjénezésre nincs szükség. Egyedülálló lehetőségünk, hogy olyan hatásokban osztozhatunk nézőinkkel, amelyek jó esetben egy életen át elkísérik őket. Ránk még akkor is fognak emlékezni, amikor a mai felnőttszínházak előadásai már csak digitális formában lesznek felidézhetőek a kutatók számára.
? Ez az út mégiscsak színházértő és -kedvelő nézőket is kinevel. A Kolibri a három játszóhelyén ? a csecsemő, a gyermek és az ifjúsági előadásaival ? a kezdetektől a kamaszkorig végig is vezeti a közönséget, elviszi egészen a felnőtt színházlátogató állapotig.
? Ez sem olyan egyszerű. Egyes tanárok szívesen kihagynák az ifjúsági színházi előadásokat és rögtön felnőtt színházba vinnék tanítványaikat. Ez talán helyénvaló, ha felkészítik őket, és ott olyan kérdésekkel szembesülnek, amelyek számukra is fontos katartikus élményt jelentenek. Az már baj, ha olyasmire mennek, amelyre sem szellemileg, sem lelkileg nincsenek felkészítve. Akkor a gyerek eltartja magától az előadást, és nem azért nevet, vagy ?fegyelmezetlenkedik?, mert gonosz, hanem, mert védi magát. Amiben egyedülálló a Kolibri: 0-18 éves korig úgy alakítottuk ki a repertoárunkat, hogy minden korosztály megtalálja benne a hozzá közelálló előadásokat.
? Kicsit elébe szaladt a kérdésemnek, ami az lett volna, mi inspirál egy rendezőt a gyermekszínházban, ahol úgyis sikere van. De ezek szerint itt is lehetnek kritikus hangok mondjuk a most bemutatásra váró János vitéznél, ahol 9 éves kortól, tehát kiskamaszoknak ajánlják az előadást.
? Ha a gyerekszínházakban valódi színházi élményre törekszünk, kötelességünk megkísérteni a lehetetlent. Nem lehet öncél az újat akarás, a határok feszegetése, de nem érhetjük be közhelyekkel, kiüresedett formákkal, ha fontos tartalmakat akarunk közvetíteni. Sok újdonságot kipróbáltunk már. Ilyen volt kezdetben az interaktivitás, a bábszínészek szereplése a paraván előtt, a régi bábtechnikák felelevenítése, vagy ezek vegyítése élő színházzal, digitális elemekkel, videotechnikával. De legalább ilyen fontosak a tartalmi újdonságok, a klasszikusok újrafogalmazása mellett a tabu témák feldolgozása, az új korosztályok meghódítása a csecsemőktől az ifjakig, és a műfaji sokrétűség az osztályterem színháztól az operáig.
? A János vitézzel is ilyesmire törekszik?
? Játszunk az arányokkal, a kicsivel a naggyal, a kívüllel és a benttel, a jelennel és a múlttal, a mesével és a valósággal, a költői szöveggel és a képekkel. János vitéz előadásunk négy furcsa figura megjelenésével kezdődik. Ők a mesélők: Olyanok, mint a párkák: titkuk van, és mintha a túlvilágról érkeznének, egy pályaudvarról lépnek elénk. Hozzájuk csatlakozik később a mostoha. Egyikük Jancsi meghalt nevelőanyját, a két másik Iluska néhai szüleit idézi. A negyedik, a Nap megszemélyesítője. Mintha ők játszanák újra a történetet, olykor segítik, máskor akadályozzák a főszereplőt, irányítják, új kalandok felé terelik. A játék elején egy kirakat ablakában kezdenek bábozni. A járókelők megállnak előttük, ?belenézik magukat? a szerepekbe, közülük kerül ki Kukorica Jancsi, Iluska és a történet többi szereplője. A videotechnika révén egyszerre látjuk a mozgatókat a kirakatban, a kulisszák mögött, és szemből, ahogyan ezt a színpadról lehet. Ez a fajta képi összetettség a felnőtteket meglepheti, de reményeim szerint közel áll a fiatalokhoz. A János vitéz nemzeti kincsünk, ezért különleges vállalkozás, nagy felelősség, egyben kihívás is minden új interpretáció. Kacsóh Pongrác zenéjével népszínművé változott. A zseniális rajzfilmben a popkultúra ikonjaként jelenik meg. Mi nem írtunk új adaptációt, az eredeti szöveghez tértünk vissza. Igyekszünk a mese több rétegét felidézni, a falusi történetet, az obsitos kalandokat, a lehetetlent nem ismerő abszurd és groteszk tündérmesét, valamint a mindent átrajzoló romantikus lelkesültséget. Szeretnénk, ha nézőink azonosulni tudnának a főhőssel akkor is, amikor szerelmes, akkor is, amikor a halált keresi, és akkor is, amikor megtalálja Iluskáját Tündérországban.
? Nem tisztán bábelőadás tehát, hanem vegyes. Munkatársa, Szívós Károly irányítja a bábmozgatást.
? Sokféle bábos-, népi táncos mozgáselem szerepel a játékban. Biztonságot, garanciát jelent számomra, hogy a bábmozgatásban Szívós Károly, a színpadi mozgásokban Tisza Bea segíti a munkám. Mindketten jelentős szereplői is az előadásnak. Az egyedülálló képi világ Orosz Klaudia alkotása. Fontos a zene is: Sipos Mihály, a Muzsikás együttes tagja hegedül, indiai és afrikai zenék is megszólalnak, Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek részletei kísérik a cselekményt.
? Borzasztóan komplexnek tűnik. Min változtatna, ha felnőtteknek rendezné az előadást?
? Ugyanezt csinálnám.
? De épp most mondta, hogy ez sok nekik.
? Olyan felnőtteknek csinálnám, akik ezt szeretik. Persze tekintettel lennék az ő korosztályi sajátosságaikra.
? Önnek jól cseng a neve a szakmában, de ezt főként a felnőtt produkcióinak köszönheti.
? Sokan ismertek már a Kolibri Színház előtt is, de nemcsak a felnőtt produkcióim miatt. Ma már semmiképpen nem formálhatnak rólam véleményt anélkül, hogy ismernék a Kolibri Színház elmúlt két évtizedét. Remek kollégákkal dolgozom, Mészáros Tamás, Ruszina Szabolcs, Megyes Melinda, Szanitter Dávid, Szívós Károly, Török Ági, Tisza Bea, Tóth József már régen kiérdemelték munkájukkal az elismerést, mert Európa-szerte ismerik munkájukat, ünneplik őket amerre járunk. Furcsa fénytörés ez.
