Trilógiává terebélyesedett Péntek Orsolya Az Andalúz lányaival elkezdett, majd a Dorka könyvével folytatódó családtörténete. A regényfolyam befejező része, a Hóesés Rómában kéthangú történet lett. Habár a szerző csak az anya szemszögéből akart mesélni, az unokanővér karaktere is betolakodott a történetbe. A Margó Könyvfesztiválon Németh Gábor kérdezte a szerzőt fikció és valóság kapcsolatáról. Beszámoló.

Hóesés Rómában. Ritka pillanat, Németh Gábor rá is kérdez, hogy Péntek látta-e már fehérbe borulni az olasz várost. Nem, még nem. Ez a kérdés azonban csak ürügy és arra jó, hogy elvigyen minket az igazi kérdésig, hogy mi a viszonya a könyv történetének Péntek szövedékes, színes-szagos családtörténetéhez, ami meglehetősen felüldokumentált a magyar családokéhoz képest.

A valóság és a fikció mindhárom regényben másképpen működik – meséli a szerző. Az Andalúz lányaiban még meg kellett tanulnia regényt írnia. Még nem tudott játszani a valóság és a fikció összemosásával, ezért annak a világa lineáris lett. A Dorka könyvében már megtanulta összeépíteni a dokumentumot a fikcióval úgy, hogy az olvasó ne találja ki, hogy épp mikor melyiket olvassa. „Mintha kiborítanék két doboz legót, összekeverném és egy harmadik dolgot építenék belőle” – részletezi Péntek. Elárulja: a Hóesésben az egyik szál valamennyire valós. A könyvben szereplő anyát ugyan nem a sajátjáról mintázta, az mozaikokból állt össze, a másik szálnak kiindulópontja azonban valódi: van egy nagynénje, aki a hatvanas években Rómába disszidált. 

A kötet borítója

Felmerül a kérdés, hogy ha a saját családtörténete ilyen gazdag, akkor akár valóságként is beszélhetne róla. A szerző szerint azonban itt felmerül a hitelesség kérdése. Számára egy történelmi visszaemlékezés is sokkal inkább egyféle nézőpont, és nem az egyetlen valóság. Szerinte nem létezik olyan szuperpozíció, ahonnan mindent látni lehetne. „Nagyon nehéz a valóságot és a fikciót elválasztani amúgy is, és ha erre rájátszhatok íróként, akkor megteszem.” Szerzőként egyébként is többfelé kell csalnia: tudnia kell mindent, de közben mégsem tudhat mindent, és ezt az egészet úgy kell összejátszania, hogy se ő, se az olvasó ne bolonduljon meg. 

A regény 52 fejezetből épül fel. Szimbolikusan egy évet fog át, miközben ebből a nagy időintervallumból a szerző csak néhány napot vagy percet, pár jelenetet ragad ki. A kiemelt pillanatokat rögzíti a regény. Az író szerint ennek az az oka, hogy ugyan erősen kötődik a közép-európai történelemhez, azonban őt inkább a privát történelem, az egyes ember, egy család, a közvetlen tárgyi környezet érdekli. Péntek történelem szakos tanárként végzett, és már az egyetem alatt is az volt a problémája, hogy itthon erős a hajlam, hogy a történelmet a politika-, gazdaság- vagy hadtörténettel azonosítsák, miközben nem foglalkoznak eleget a szellem- és életmódtörténettel. Őt az érdekli, hogy bizonyos történelmi időkben milyen volt az emberek mindennapi élete. „Ha ráközelítünk, teljesen mást látunk, mintha a nagy kontextus felől néznénk”.

Péntek családja sok nyelv felől fér hozzá a világhoz. Ez a soknyelvűség pedig lehetővé teszi számára, hogy több nézőpontból nézzen körbe. „Ha másik országban vagyunk, más emberek vagyunk, felvesszük azt a tempót, az a világképet” – magyarázza. Hozzáteszi: derűsnek lenni például jobban tud horvátul. 

Németh Gábor a szöveg és karakterek megszületését firtató kérdésére elmondta: sok szöveget eldob, de a leselejtezett szövegrészletekből mindig ki lehet emelni a szereplők egy olyan vonását vagy gesztusát, ami aztán rátapad az adott figurára. Kőkemény küzdelem, rengeteg kukázás és dühöngés után aztán megteremtődik az adott szereplő, ami azután teljesen öntörvényűen viselkedik. Sokszor nem is olyan lesz, mint akit előzetesen felskiccelt. Ezért is lett kéthangú a regény. „Az anyámról szerettem volna írni és a Kádár-kori női sorsról, de egyszer betolakodott az unokanővér szereplő és lenyúlta a főszerepet”.

A trilógia befejező részénél Róma volt a kiindulópont, ahol Péntek többször tudott hosszabb időt eltölteni. A városhoz nagyon ambivalens viszony fűzi, de nagyon érzi a város szívdobbanásait: Róma-képe színekből, szagokból, villanásokból, látványokból áll össze. A budapesti részt nehezebb volt megírni: ez a város túl közeli, emiatt nehezebb rálátni.

A regény kulcsmondata: Semmi, ami él, nem lehet valakié. A Hóesés Rómában az emberi kapcsolatok lehetetlenségéről szól. Péntek szerint ennek az igazi oka az, hogy a személyek úgy tekintenek másokra, mint amit birtokba lehet venni. A könyvben sok szomorú és kemény sorsot ábrázolt, de főként a női karakterei nagyon kidolgozottak. Szerinte ennek egyszerű az oka. Ő maga is nő, ezért nem tudna maradéktalanul egy férfi belső világába úgy belehelyezkedni, hogy az hiteles legyen.