Mesélj, milyen élmény volt a verseny?

A Zeneakadémiára járok, és a jazz tanszékről körlevélben értesítettek, hogy idén a Magyar Jazz Szövetség szervezésében újra megrendezik Az Év Fiatal Jazz-zenésze versenyt. Két amerikai jazzsztenderd felvételével neveztem be, ezekkel jutottam a döntőbe, amelyet a Budapest Jazz Clubban rendeztek meg. Streamelték, így a közönség élőben nézhette a Facebookon. Az öt döntős versenyzőt a zsűri kísérte: Elek István szaxofonon, Orbán György nagybőgőn, Bágyi Balázs dobon, a zongoránál pedig Pintér Zoltán ült, aki a verseny ötletgazdája is. (Mivel én zongorán játszottam, természetesen engem ő nem kísért.)

Miles Davis szerzeményét, a Solart és Toots Thielemans leghíresebb jazzslágerét, a Bluesette-et adtam elő. Szakmai és közönségdíjat is kiosztottak. Mindkét díj elbírálásánál én kaptam a legtöbb szavazatot, a második pedig Bangó Adrienn énekesnő lett. Idén nem engedélyezték, hogy ugyanaz a versenyző nyerje el mindkét díjat, így én lettem a szakmai, Adrienn pedig a közönségdíjas.

Hogyan kezdtél zenélni? Édesapád, Egri János az ország egyik legkiválóbb jazzbőgőse. Gondolom, otthon mindig szólt a zene…

Hatévesen kezdtem el énekelni. Az ének volt, ami gyerekként megfogott, illetve a könnyűzene és a latin-amerikai zene. Anyai ágon nagy pianistacsaládból származom. Édesanyám, Oláh Mónika klasszikus zongorista volt, testvére és egyben a keresztapám, Oláh Kálmán jazz-zongorista, a fia, Krisztián szintén zongorista. Unokabátyáim pedig Szakcsi Lakatos Béla fiai: ifj. Szakcsi Lakatos Béla és Szakcsi Lakatos Róbert.

Így az egész családom inspirálóan hatott és hat rám a mai napig.

Hétévesen a szüleim beírattak zongorázni a Józsefvárosi Zeneiskolába, nyolc éven át Tollasiné Kelemen Lívia volt a tanárom. Közben két évig Izsák Imrénél tanultam hangképzést, majd a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában egy évig Nagy Gábornál klasszikus zongorát. A klasszikus zene nem könnyű műfaj, sok gyakorlásra van hozzá szükség, én nem voltam elég szorgalmas, és akkorra már megfertőzött a jazz is. Túl voltam a mutáláson, ezért úgy döntöttem: a jazzénekre helyezem a hangsúlyt.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzének szakára kerültem, ahová Lakatos Ágnes vett fel, de Urbán Orsi, később pedig Karosi Júlia és Pocsai Kriszta is tanított. Miután ott végeztem, felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének alapképzési szakára, ahol Ágnes és Orsi mellett Berki Tamástól is tanulhattam.

Az alapképzés után szerettem volna mester szakra jelentkezni, de sajnos abban az évben jazzének szakon nem indítottak mesterképzést. Akkor autodidakta módon már a jazz-zongorával is sokat foglalkoztam, így tavaly felvételiztem a Zeneakadémia jazz-zongora mesterképzésére, ahová fel is vettek. A nagybátyám, Oláh Kálmán növendéke vagyok.

Mit énekeltél ötévesen?

Nagyon szerettem a magyar, az amerikai és a spanyol nyelvű könnyűzenét: Cserháti Zsuzsát, Máté Pétert, Barbra Streisandot, Stevie Wondert, Michael Jacksont, George Bensont, George Michaelt. Az ő számaikat már hatéves koromtól énekeltem otthon. De a legnagyobb hatással egy mexikói előadó: Alejandro Fernandez ranchera-, latinpop- és boleróénekes volt rám. Gyűjtöttem a lemezeit, ismerem és tudom az összes dalát.

Nagyon megtetszett a stílusa. Olyannyira inspirált, hogy a szerzeményeimben én is próbálom összekötni a jazzt ezzel a műfajjal. Mostanában komponáltam egy könnyűzenei számot, amihez spanyol szöveget írattam, és egy kis jazzes improvizációt vegyítek bele.

Ötvözöd az éneklést a zongorázással?

Ha nagyszabású koncertre van lehetőségem, akkor olyan műsort állítok össze, hogy egyszerre tudom művelni a kettőt: magamat kísérem. De a kisebb koncerteken – például a Budapest Jazz Club kisebbik színpadán, a jamsession-esteken, amelyeken rendszeresen játszom – inkább zongorázni szoktam. Ott örömzenélünk: mindenki beszállhat, aki szeretne.

Egy ideje már magamat kísérem, de ehhez szükséges volt magasabb szintre fejlesztenem az énektechnikámat és a zongorázást is: most már össze tudom kötni a kettőt. Korábban Oláh Tzumo Árpád, Farkas József, Oláh Krisztián és Farkas Zsolt kísért zongorán.

Melyiket volt nehezebb megtanulni?

Talán az éneklés volt nehezebb. Két évig tanultam hangképzést, aztán elkezdtem mutálni. Utána kicsit nehezebben tudtam a hangomat irányítani – a hangfajom basszus lett –, és sajnos intonációs problémáim is voltak. Ezeket később, a konzis éveim alatt szép fokozatosan legyőztem, és persze folyamatosan képeztem a hangomat klasszikusének-tanárok segítségével a konzervatóriumban és a Zeneakadémián is.

Szoktál gyakorolni?

Főleg énekelni szoktam otthon; úgy, hogy magamat kísérem. Ez nem könnyű, és folyamatos gyakorlást igényel, mivel függetleníteni kell a két dolgot egymástól. Különböző műfajokba szoktam így belemerülni: popzenét, latint, klasszikust és jazzsztenderdeket is játszom.

A színpadon mennyire tudod átadni magad a zenének?

Amikor olyan kompozíciókat játszom, amik már a zsigereimben vannak, akkor próbálok teljesen átlényegülni, belemerülni a zenébe, és igyekszem csak az érzéseimet beletenni. A szabadság nagyon fontos a zenélésben.

Miért Jr., miért nem ifj. Egri János vagy? Csak nem külföldre készülsz?

Elsősorban azért, mert így tetszik, de egy kicsit talán közrejátszik benne az is, hogy majd szívesen játszanék külföldön. Több külföldi helyszínen felléptem már. Édesapámmal van egy triónk (Pecek Lakatos András a dobos), velük játszottam már nemzetközi művészeti fesztiválon Isztambulban, Nagyváradon az Oradea Jazzfesztiválon és Marosvásárhelyen is. De több hónapos francia turnén is részt vettem már énekesként egy worldmusic-zenekarral. Ott angolul, görögül és macedón nyelven énekeltem.

Van saját együttesed?

Édesapámmal van egy duóformációnk, az Egri a négyzeten: édesapám nagybőgőzik és basszusgitározik, én pedig zongorázom és énekelek. Gyakran hívunk meg vendégművészeket, ilyenkor hármas vagy négyes fogattá alakulunk. Vendégünk volt például a világhírű hegedűművész Roby Lakatos, Soso Lakatos (szaxofon) és Zana Zoltán (szaxofon) is.

Önálló projektet is tervezek, amelyhez már megvannak a tagok. Ehhez megpróbálom gyarapítani a saját kompozícióim számát, és egy lemezt is szeretnék felvenni a közeljövőben. Főleg saját szerzeményeim és populáris latin-amerikai, amerikai jazzsztenderdek lesznek rajta.

Mit szólsz a most divatos zenékhez?

Sokszínű a paletta. Teljes mértékben nyitott vagyok az elektronikus zenére ugyanúgy, mint az akusztikusra. Sok olyan zenész ismerősöm van a rock and roll-műfajban, akik egy idő után megszerették a jazzt, és próbálják a kettőt összekötni. De szívesen hallgatok magyar popszámokat is. Kedvelem Kökény Attilát, Nagy Laci Gitanót, Király Viktort: ők igényes zenét játszanak, és fantasztikus előadók.

Jut időd másra is?

Két éve zongorát tanítok Sződligeten, egy általános iskolában. Magántanítványaim is vannak. De próbálom úgy beosztani az időmet, hogy legyen egy kis szabadidőm, és a feleségemmel meg a kislányommal is együtt tudjak lenni. A kislányom októberben lesz hároméves, és már érdeklődik a hangszerek iránt: szereti a nagybőgőt és a zongorát is.

Mi a legfontosabb most az életedben?

A család, a zene és a barátaim. A barátság nagyon fontos az életben és a színpadon is. Ha olyan zenészekkel játszom, akikkel jó barátságban vagyok, sokkal jobb lesz a zene is. Nehéz lehet úgy együtt zenélni, ha a zenészek nincsenek jóban egymással…

Mi a vágyad a szakmában?

Szeretném bejárni a világot, eljutni Amerikába. New York a jazz hazája, szívesen játszanék amerikai jazzklubokban.

Ha nem zenélnél, milyen szakmát választanál?
Nagy hatással vannak rám a festmények, korábban sokat rajzoltam. Lehet, hogy képzőművész lennék.
Kedvenc filmed?
Szeretem a vígjátékokat, a kaland- és horrorfilmeket, nagy kedvencem a Harry Potter– és A Gyűrűk Ura-trilógia.
Kik a kedvenc színészeid?
Robert De Niro, Leonardo DiCaprio és Liam Neeson.
Egy lakatlan szigetre kinek a cédéjét vinnéd magaddal?
Kiírnék egy olyan cédét, amin minden szám más műfajú lenne (klasszikus, jazz, pop, latin, hiphop, funky), de biztos rátenném Chick Corea 1968-ban megjelent, Now He Sings, Now He Sobs című albumát és Szakcsi Lakatos Róbert egyik koncertfelvételét is, amit egy ideje mindennap meghallgatok, annyira szeretem.
Kinek a bőrébe bújnál szívesen?
Johann Sebastian Bach vagy Michael Jackson bőrébe bújnék, mert akkor én lennék a zenetörténelem legnagyobb géniusza vagy nagyon jól tudnék táncolni-énekelni.

#pénteki kultúrrandi

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu