Kezdjük az elején! Kiskorodban mi volt a cél, mi volt a válasz a „mi leszel, ha…” kezdetű kérdésre?
Híres teniszező vagy ügyvéd. Igazi rokonszakmák, nem? És persze egyik sem állhatna most távolabb tőlem. De ahogy visszagondolok magamra gyerekként, valószínűleg kéthavonta más akartam lenni, erre a kettőre viszont biztosan emlékszem.
Elég régóta dolgozol a multik világában, mondhatni komoly pozícióban. Közben rendkívül kreatív személyiség vagy. Mesélj, hogyan élted ki ezt korábban?
Nem mondom, hogy nem okoz(ott) időközönként személyiségzavaros pillanatokat a munkahelyi és a privát létem, de azt azért fontos elmondani, hogy nagyon sokat tanultam az előbbiben, legyen szó akár kommunikációról vagy szervezésről. Vállalkozóként boldogulni nem egyszerű, így mindenképp hasznos tapasztalat számomra az elmúlt 12 év. Persze amikor lehajtom a laptopot a nap végén, akkor vagyok igazán önmagam.
Egy időben például rajzolgattam, bár abban nem voltam igazán jó szerintem. Egyébként amióta az eszemet tudom, a húgommal mindig kézműveskedtünk valamit. Volt tűzzománcozás, kerámiatábor, üvegfestés, zsugorfóliaékszer-készítés – ő maradt is ezen a vonalon, és jelenleg is ötvösnek tanul egy művészeti suliban. Nekem pedig az ehető alkotások lettek a mindenem.
Hogy jött az életedbe a cukrászkodás?
Először kimerült abban, hogy baráti összejövetelekre sütögettem. Aztán jöttek az elismerő szavak. Egyre nagyobb hangsúlyt fektettem arra, hogy ne csak finom, de szép is legyen, amit csinálok. És volt az a pont, amikor azon kaptam magam, hogy azért várok egy-egy ilyen alkalmat, hogy újra süthessek egy tematikus tortát vagy egy doboz cupcake-et, a dekorált kekszekről nem is beszélve.
Mindenféle mézeskalácsot készítesz, és ezeket a legkülönfélébb módokon dekorálod, nem beszélve a meseszép tortáidról. Mikor döntöttél úgy, hogy nem csak hobbiként akarsz ezzel foglalkozni?
Tudod, van az a jelenet, amikor hobbiból csinálsz valami jót, és azt mondják, hogy „neked ezzel kéne foglalkoznod”. Hú, rengetegszer hallottam ezt a mondatot, amikor beleharaptak valamelyik sütimbe. Ez mindig nagyon jólesett, ennél nagyobb elismerés nincs is, aztán sokszor persze a második gondolatom már az volt, hogy biztos csak azért mondják, mert a barátaim, és nem akarnak megbántani. (Szerintem sokan szenvedünk imposztorszindrómában, de ez már egy másik téma.)
Egyébként ekkorra már azért én is elkezdtem komolyabban foglalkozni az ötlettel, különböző blogokat, cikkeket kezdtem olvasgatni, a könyvelőből lett cukrászról, a négy gyerek mellett belevágó anyukáról vagy simán csak a nagyvállalati környezetet megelégelő, pályaelhagyó gasztrovállalkozóról. És csak nem tűnt el a gondolat a fejemből, hogy ha ők meg tudták csinálni, akkor én miért ne. Akkor már magamnak mondtam, hogy „nekem ezzel kéne foglalkoznom” – és elhittem.
Milyen út vezetett idáig? Hogy tudtad összeegyeztetni a munkáddal a cukrászkodást?
Rögös út, emelkedőn felfelé. Hosszú időn keresztül nincsenek estéid, hétvégéid. Egyébként ilyen szempontból nekem például a tavalyi lezárások nem jöttek rosszul, így amúgy is kevesebb programot kellett beáldozni. De nem fogok hazudni, volt olyan pont, amikor egy hajszál választott el attól, hogy hagyom az egészet, nincs nekem erre időm és energiám. Ez leginkább a cukrászsuli alatt volt – tudod, amikor előírnak 300 gyakorlati órát, és azt számolgatod, hogy akkor hány hónapig kell minden szombatot és vasárnapot ezzel töltened az egyébként már ledolgozott és szellemileg teljesen kimerítő öt nap után. Úgyhogy ezek a „hétnapozások” azért kellően kivettek belőlem.
Hozzáteszem, nagyon szerencsés vagyok, mert a lehető legjobb helyre kerültem, és nagyon élveztem a cukrászdában eltöltött időt, sokat is tanultam, mindig nagyon jó volt a hangulat, és felüdülés volt nem a monitort bámulni, még akkor is, ha fizikailag egyébként sokkal megterhelőbb munka. (Szaszának innen is küldök egy óriási köszönetet, hogy olyan sokat tanított és biztatott.)
Hol tartasz most ezen az úton?
Készül a cukrászműhelyem Szentendrén! Néha magam sem hiszem el, pár éve ez még teljesen elérhetetlennek tűnt… És most meg már csak az utolsó simítások vannak hátra.
Hogyan dolgozol, milyen a munkafolyamat nálad? Megrajzolod, megtervezed a tortákat és mézeseket előre?
Igen, legalább olyan fontos része a folyamatnak a tervezés, mint a kivitelezés. Van, hogy lerajzolom vagy készítek hozzá egy virtuális visual boardot: minden olyan képet, fotót, ötletet egymás mellé teszek, aminek akár csak egy kis részlete is megfog, és szeretném valahogyan belecsempészni a végleges dizájnba.
Egyébként nagyon élvezem a tervezést – és ilyenkor lehet feszegetni a határokat, magasra tenni a lécet. Amikor kitalálok például egy tortát, és a kész alkotás úgy néz ki, mint ahogyan a fejemben elképzeltem, na az egy elképesztően jó érzés.
Persze szoktam improvizálni is néha, pláne, ha nem úgy sikerül valami, ahogy kitaláltam. De ezek a mentések is nagyon jó tapasztalatok.
Mikből merítesz ihletet?
Rengeteg profi torta- és desszertoldalt követek. Hihetetlen, hogy milyen cukrászalkotások készülnek manapság. Az ő munkájuk mindenképp inspiráció. De azért a fantáziámat sem kell félteni. Egészen hétköznapi dolgokban is meglátom, hogyan nézne ki jól tortaként vagy kekszként.
A mézeskalácsot legtöbben a karácsonnyal kötik össze. Kétségtelen, hogy gyönyörű karácsonyi sütiket csinálsz, de minden alkalomra találhatunk nálad összeállításokat. Miért éppen mézeskalács?
Természetesen nálam is karácsonyi mézesekkel kezdődött. És tulajdonképpen innen indult a szenvedélyem az ehető művészet iránt. Utána már nem volt nehéz dolgom, jött a húsvét, a szülinapok, a lakásavatók, a babavárók, és ezek még mindig csak a legáltalánosabb témák. De csináltam már például a 2021-es évnek dedikált dizájnt is vagy kifejezetten nyári kollekciókat. Egyébként nem kötelező mézeskalácsra dekorálni, lehet ez egy sima édes keksz is, de azért a mézes illatát nem tudja utánozni semmi.
Mit szeretsz a legjobban abban, amit csinálsz?
Egyszerűen mindent. Hogy egy gondolatból alkotás lesz, és mindez a te kezed munkája az elejétől a végéig. Meg amikor egy barátod 8 éves gyerekének a szülinapi tortáját rád bízzák – és valljuk be, ez egy nagyon fontos esemény –, majd utána kapsz egy üzenetet, hogy a „kisfiam szerint ez a legszebb torta, amit valaha látott”. Szóval ez olyan érzés, amit a századik „hónap dolgozója” plakett sem fog tudni visszaadni.
Hol érhetők el az alkotásaid?
The Sugar Gallery néven található az oldalam a Facebookon és az Instagramon. Ezeken érdemes követni, és amint megnyílik a lehetőség a rendelésekre, itt lesznek elérhetők az ezzel kapcsolatos információk is. De haladok a korral: TikTokon is fent vagyok már, ahol a mézesek és torták elkészülésének folyamatába lehet belelesni.
Mik most a terveid, hol szeretnéd látni magad pár év múlva?
Egyelőre még munka mellett cukrászkodom, de az a célom, hogy pár éven belül ez megváltozzon, és kizárólag a sütibiznisszel foglalkozhassak.
De az élet is közbeszól néha: épp egy 6 hónapos baba rugdos a pocakomban, így a terveim viszonylag egyértelműen eldőltek a következő évre. Tartok egy hosszabb szünetet jövőre, de ez sem lesz sütésmentes! Talán az itthon töltött idő lesz a legjobb időszak a fejlődésre, a gyakorlásra, a kísérletezésre és az üzlet tervezésére. Tudom, most sok anyuka egyszerre a fejéhez kap, hogy „majd azt meglátod, gyerek mellett”. Nekem viszont meggyőződésem, hogy a kezdeti nehézségek ellenére ez hosszú távon nem akadály lesz, hanem kellő motiváció. Hogy a gyerekeimnek meg tudjam mutatni, hogy bármi lehetsz az életben és nem kell beállni a sorba, még akkor sem, ha a választott út kockázatosabb, nehezebb és bizonytalanabb.
Egy film, ami mindig jókedvre derít: Bármelyik klasszikus Disney-rajzfilm. És persze az összes Harry Potter.
Ha nem ezzel (ezekkel) foglalkoznál, mi lennél: Hosszas gondolkodás után sem tudok mást elképzelni, mint amit most csinálok.
Milyen szuperképességet választanál: A szupergyorsaság jól jönne.
Kinek a bőrébe bújnál egy napra: Christina Tosi, hatalmas példakép.
