Ha a menedzser tényleg a zenekar ötödik tagja, meg merem kockáztatni, hogy a koncertfotós a hatodik. Pláne, ha Komróczki Diáról van szó, aki a bandákkal együtt lélegzik, velük ül a turnébuszban, a backstage-ben, velük izgul a lemez felvételekor és a koncertet is végigkíséri fényképezőgépével a kezében. Ezen a héten vele randiztunk.

Vissza tudsz emlékezni arra, hogy mi volt az első élményed fényképezőgéppel? Mikor zúgtál bele a fotózásba?

Másodikos általános iskolás voltam, amikor kaptam egy fényképezőgépet. Egy balatoni táborba készültem, és kaptam hozzá két tekercs filmet azzal az üzenettel, hogy fotózzam el mindet, de okosan. Amikor a szüleim előhívatták a képeket, kiakadtak, mert én csak a táborban lézengő embereket fotózgattam, de a Balatonról egy kép sem készült. Talán innen indul az egész. Aztán gimiben szerettem bele teljesen ebbe az egész őrületbe, akkor jöttek a zenekarok is.

Fotó: Sinco

A legtöbben zenekari fotósként ismernek. Miben más zenekart fényképezni, mint „hagyományos” témákat (például esküvőt, modelleket, divatot)? Mi az, amit mindenképpen át szeretnél adni a róluk készült fotóiddal?

Mindig fura, amikor úgy határolnak be, hogy „Komróczki Dia, a koncetfotós”. Mást is csinálok, de gondolom, ez a legismertebb.

17 évesen csöppentem bele vidékről ebbe a szubkultúrába, és ez lett az életem. Most vagyok 24, és azóta ebből élek, soha nem dolgoztam más szakmában. Teljesen körülvett a zenei és képi világ. Esküvőket is nagyon keveset fotóztam eddig, valahogy nem érzem benne komfortosan magam. Viszont amikor a zenész barátaim esküvőire mentem fotózni, az nagyon felemelő élmény volt, hiszen a már jól ismert arcokat örökítettem meg, csak más helyzetben. Idegenek esküvőjén feszengtem, úgyhogy azt nem csinálom. Pedig sokkal jobban fizetne. De most még jobban vezérel a munka iránti szerelem és lelkesedés, mint a pénz.

Hogy mit akarok megmutatni a koncertfotóimma? Azt, hogy miért érdemes koncertre járni, milyen elmondhatatlan élményt ad egy élőzenés helyzet. Szeretném, ha kedvet kapnának hozzá az emberek, és nem csak otthon a laptopjukról hallgatnának rossz minőségben random YouTube-playlisteket. Emellett egyfajta küldetésnek érzem, hogy megmutassam a dalok mögött rejlő egyéniségeket.

A megrendelésre készülő munkáid mellett több sorozatot is készítettél. Ha jól tudom, ilyen a Megbomlott valóságok és a My panic is. Mesélj róluk! Mi alapján választasz témát egy sorozathoz?

Nálam terápiás jelleggel működik az alkotói munka. Mindig az érzelmek visznek bele. Ez olyan, amit mindig csak egy adott állapotban tudok megtenni, míg az alkalmazott munka megrendelésre készül, aminek határideje is van. Az biztosan el fog készülni, ellentétben a sorozataimmal, amik talál sosem fejeződnek be.

Nagyon szeretem a Megbomlott Valóságok című sorozatom, valóságos trip volt átélni és elkészíteni. Akkoriban nagyon sokat jártam el az éjszakába a barátaimmal, és nem tudtam egy helyben maradni. Izgalmas és nagyon produktív időszak volt. Úgy éreztük mindannyian, hogy ha nem megyünk, akkor kimaradunk vagy lemaradunk. Ezt meg ugye senki nem akarja.

De nem lehet azt se a végtelenségig csinálni. Most egy kicsit lenyugodtam, és át is estem a ló túloldalára, ezért elkezdtem a My Panic sorozatomat, amivel egy pszichés problémámat dolgozom fel. Még készül, de sokat segít. Ezzel jobban megértem magamat, és bízom benne, hogy másoknak is segíthet, akik hasonló helyzetben vannak.

Melyik fotós munkád áll legközelebb a szívedhez?

Mindig az éppen készülőt szeretem és utálom a legjobban.

Az utóbbi időben videoklipeket is készítesz. A Carson Coma klipje díjat nyert a Klipszemlén, és most ismét velük forgatsz. Elképzelhető, hogy ez teljesen leváltsa a fotózást?

Nehéz behatárolni, hogy én pontosan mit is csinálok és mi a célom. Pillanatnyi impressziókból táplálkozom.

Lehet, hogy most nagyobb prioritást élveznek a klipek, mert ez egy új platform számomra, mozog a kamera, mozog rajta a kép, nagyobb ingerek érnek, több döntés szükséges hozzá. Ráadásul forgatni csak csapatban lehet. Eddig egyedül alkottam, és a filmkészítés teljesen új kapukat nyitott meg. Élvezem a rendezőkkel való munkát. Mindenki kicsit önmegvalósít, de együtt tesszük ezt, és ettől kerek az egész.

Ha bármit kívánhatnál, melyik zenekarral dolgoznál együtt legszívesebben?
The Growlers. Képes voltam többször is csak azért elutazni, hogy lássam őket koncerten
A kedvenc kliped?
The Temper Trap − Love Lost: egyszerűen tökéletesen harmonizál kép és hang.
Egy film, amit bárhányszor újra tudnál nézni?
Lépcsőházi történetek. Pár éve találtam rá teljesen véletlenül és azóta mindenkinek mondom, hogy nézze meg. Na meg persze örök klasszikus a Harcosok Klubja.
A legjobb koncert, amin tavaly voltál?
Ez nem fair kérdés, az összes Csaknekedkislány-, Carson Coma- és Analog Balaton-koncert.
Valaki, akinek egy napra a bőrébe bújnál?
Hm, konkrét ilyen ember nincs, inkább kreálnék egy fiktív személyt. Kíváncsi vagyok, milyen lehet nem közép-európainak lenni.