Arizonai kisvárosból, Prescottból származol. Milyen volt ott felnőni?
Objektíven nézve békés, szeretettel teli és sok szempontból szép. De belül állandó küzdelemként éltem meg. Konzervatív helyről van szó, és fájt, hogy minden olyan gondolatot, álmodozást és cselekvést erősen visszafogtak, ami eltért az átlagtól. Nem voltam forradalmártípus, de a jó szándékú felvetéseim is folyamatosan ellenállásba ütköztek, és sokáig azt hittem, egyszerűen ilyen az élet: unalmasan és biztonságosan középszerű, kellemetlen, megérthetetlen, nem igazán a magamfajta embereknek való.
Gyerekkori jó barátok, angyali tanárok és meghatározó élmények juttattak el a gimnáziumig, ahol végre olyan, hozzám hasonló kamaszokkal találkoztam, akikkel együtt szenvedtük át magunkat a nehézségeken. Egymást segítve megtanultuk, hogyan kell gondolkodni, szeretni, fejlődni, alkotni, és úgy részt venni a világban, hogy jobbá tegyük, amit tudunk, és közben az élet iránti szeretetünk is megmaradjon. Utána Phoenixben, Arizona sivatagi fővárosában kezdtem egyetemre járni, ahol minden, Prescottban megszerzett kincset és tapasztalatot igyekeztem kamatoztatni.
Milyen pályára készültél?
A napjaim oroszlánrészét hároméves korom óta számítógép előtt töltöm, emiatt nem meglepő, hogy végül szoftverfejlesztéssel kezdtem foglalkozni. Nagyjából a gimnáziumi évekig szinte túlzott ambiciózussággal csak erre koncentráltam, és háttérbe szorítottam a humán területek iránti érdeklődésemet. Hála Istennek sikertelenül.
Az utazás fontos inspirációs forrás számodra. Magyarország előtt Mexikóban, Kolumbiában és több európai helyen is jártál.
Szerencsés voltam, mert gyerekként be tudtam utazni Amerika egy részét. A nemzetközi kalandjaim az egyetemen kezdődtek. Oda az arizonai Flinn Alapítvány ösztöndíjával jártam, mert ők nagylelkűen támogatták az Erasmus típusú lehetőségeket. Az ösztöndíjas társaság nagyon összetartott, így hirtelen szinte az egész baráti köröm belevetette magát a világ felfedezésébe. Én is sokat utaztam, ideiglenesen többször éltem külföldön, ezáltal megtanultam, hogyan ápolhatok kapcsolatokat más nemzetiségű, nyelvű és kultúrájú emberekkel. Egy amerikai számára az európaiakéhoz képest ez ritka tudás. Hálás vagyok érte.
Most is épp utazásból érkeztél.
Két hétig Ecuadorban, ebből egy hatnapos szakasz erejéig az esőerdőben, az amazóniai őslakos achuarok területén jártam. Teljesen el voltam varázsolva, és más dimenzióban éreztem magam, beszippantott az achuar világ. Azt a hat napot úgy éltem meg, mintha hetek teltek volna el.
Visszatérve a magyar valósághoz: az első egyetemi éved után véletlen folytán csöppentél ide, aztán elrabolta a szíved ez az ország…
Ez a Flinn-ösztöndíjnak köszönhető. Az alapítvány akkoriban már tíz éve minden évben háromhetes túrákra vitte Magyarországra az elsőéves egyetemistáit. Rám az itt töltött idő valamiért mélyebben hatott. Már az első tíz percben, amikor Magyarországra érkezésem után a repülőtérről Budapest felé haladtunk, sokkal jobban önmagamnak éreztem magam, mint valaha. Ez az érzés később csak erősödött – olyannyira, hogy végül az egész jövőképem átíródott.
Több mint tíz éve élsz itt. Mi az, ami ennyire megfogott az országban és a nyelvben?
Talán az az árnyalt, széles körű és többdimenziós gondolkodás fogott meg itt a legjobban, amely számos tehetséges magyarra jellemző, a múltban és a jelenben egyaránt. Sok jogos kritikát lehet megfogalmazni az országgal kapcsolatban, de ez a fajta szabadság nagyon is jelen van a magyar mentalitásban.
Mennyire volt nehéz beilleszkedned?
Rendkívül könnyű volt. Szerintem sehol máshol a világon nem ment volna ennyire jól.
Mit mondanál egy, a magyarral most ismerkedő embernek: mi a titka annak, hogy valaki elsajátítsa ezt a nehéznek tartott nyelvet?
Az első és legfontosabb: ne félj tőle, és ne hallgass arra a sok emberre (se magyarokra, se külföldiekre), akik megpróbálnak eltántorítani. A második: ha még nem beszélsz finnugor vagy török nyelvcsaládba tartozó nyelvet, akkor el kell felejtened a korábbi elképzeléseidet arról, hogy egy nyelv hogyan működik. Szabadíts fel a fejedben és a füledben egy teljesen üres teret erre a „kincses” nyelvre. Három: bátran vegyél részt a társadalom életében. Csatlakozz olyan eszmecserékhez, amiket nem teljesen értesz, és ezt folytasd akár évekig is, ha kell. Ameddig el nem sajátítod a nyelvet, csak gyönyörködj bennük. Ezáltal, remélem, kellemesebb lesz az utad. Meg fogsz lepődni, hogy milyen messzire juthatsz. Megígérem, minden perc és erőfeszítés megéri!
Munkád és szenvedélyed is a műfordítás: magyar versek és próza angolra fordítása. Ez a szerelem hogyan kezdődött?
Az irodalom kezdettől fogva kiindulópontja volt a nyelv iránti szerelmemnek. Először az azóta sajnos már elhunyt Kállay Géza fejből történő versmondásakor hallottam magyar verset (és egyben magyar irodalmat), 2011-ben: Adytól A fekete zongorát. Első hallásra szerelem lett az élményből, és rögtön megszületett bennem a fordítás mint hosszú távú cél iránti vágy. Aznap egész délután követtem a professzor urat, és mindenfajta kérdést feltettem neki ezzel kapcsolatban. A szívem mélyén még ma is így követem őt.
Kiktől fordítasz, és hol találkozhatunk a munkáiddal?
Kevés fordítást publikáltam még, de amiket már igen, azok megtalálhatók a hlo.hu portálon. Eddig Simon Márton, Örkény István, Kosztolányi Dezső, Szabó T. Anna, József Attila és Hamvas Béla munkásságával foglalkoztam. Mostanában inkább a zenére összpontosítok, de egyfajta előkészületként az olvasottságomat és a nyelvtudásomat is igyekszem fejleszteni. Ez talán nem optimális stratégia, de a legjobb, amit a jelenlegi életfázisomban tehetek.
Te is írsz? Ha igen, angol vagy magyar nyelven?
Időszakosan esszéket írok. Főleg angolul, de pár magyar nyelvű esszém is megjelent a Kárpátalja című lapban. Hangoskönyv formában ennél több is elérhető régi, Sunday Folk című podcastom 97–126. adásaiban. Spotifyon és Soundcloudon ma is meghallgatható.
Korábban főállásban szoftverfejlesztő voltál egy amerikai cégnél, amely autómentes városokat tervez.
Culdesac a cég neve, csodálatos négy és fél évet töltöttem ott idén nyárig. Az a missziójuk, hogy élhetőbb, azaz sétálhatóbb városokat alakítsanak ki Amerikában, amire ott nagy az igény. Az egyik alapító szintén Flinn-ösztöndíjas, és ő is egy magyarországi „Flinn-túrának” köszönheti, hogy ihletet kapott a cég létrehozásához.
A zene is fontos része az életednek: a Valami Lesz zenekarral nemrég jelent meg az első klipetek, és a debütáló lemezetekre sem kell már sokat várni. Most min dolgoztok?
A lemez befejezésén dolgozunk, készül egy második klip, és már a következő albumot is elkezdtük írni. Sok más tervet is szövögetünk, és koncertekre készülünk: a következő fellépésünk január 26-án lesz a Három Hollóban.
Az indie rock stílushoz hűen angol nyelvűek a dalaitok. Elképzelhető, hogy lesznek magyar szerzemények is?
El! Régen sok dalt írtam magyarul, de akkor még annyira törtem a nyelvet, hogy ma már alig tudom őket visszahallgatni. Egyetlen dalunknak, a Kaleidoscope-nak van néhány magyar nyelvű sora. De mivel most Ádámosi-Sipos Szilárd, a basszusgitárosunk és Katona Bálint, a gitárosunk személyében két magyar anyanyelvű énekesünk is van, nagyon szívesen kísérleteznék bizonyos dalokban a két nyelv keverésével. Ez a végtelenségig izgalmas művészeti lehetőség számomra.
A zenekarban énekes-gitáros és dalszerző vagy, de ha jól tudom, dobolni is tanulsz.
Boros Levente a mesterem. És csellózom is Asztalos Dorka vezetésével. Mindkét tanár és hangszer mérhetetlenül sokkal gyarapítja a zenei tudásomat.
Kutatod a Magyarország és szülőhazád közötti párhuzamokat. Szerinted mik a legfőbb egyezések és különbségek?
Imádom ezt a kérdést! A legfőbb párhuzam a jövőorientáltság. A legnagyobb különbség abból fakad, hogy az amerikaiak kiválóak korábban elképzelhetetlen megoldások megfogalmazásában és megvalósításában. A magyarok viszont képesek nagyszerűen (és sokszor szépen) szembesülni az élet legsötétebb, legnehezebb részeivel, és többé-kevésbé túl is élni őket. Hogy az egyén vagy a társadalom kellő mértékben él-e ezekkel a kulturális erényekkel, az más kérdés.
A spiritualitásnak, a meditációnak is fontos szerepe van az életedben.
A spiritualitás már a felnőttkorom kezdetétől fontos számomra. Hamvas Béla mintáját követem. 2018 óta időszakosan, idén nyártól pedig rendszeresen gyakorlom a Vipassana meditációs technikát. Annyi mindent helyrehozhat az életben, mint semmilyen más módszer vagy filozófia, amit ismerek. De mindenkinek meg kell találnia a saját útját. A lényeg az, hogy keresd, amíg meg nem találod.
| Kedvenc amerikai és kedvenc magyar vers: |
| Walt Whitman: Pioneeers! O Pioneers!; József Attila: Tedd a kezed |
| Meghatározó hobbi vagy szenvedély, ami nem került szóba: |
| A crossfit, amelyet félreértett, alulbecsült mozgásformának tartok. |
| Nyelvek, amiken beszélsz: |
| Angolul, magyarul, spanyolul és alapszinten törökül. A múltban francia és szerb szavak is elhagyták a számat, de most már nem tudnám előhívni őket. |
| Magyar szokás, amit furának tartasz: |
| Nagyon idegen számomra, hogy a magyarok mennyi tulajdonságot képesek nem alapján csoportosítani. „Ő ilyen, mert férfi, ő ilyen, mert nő”, mondják. Ez ellentétes azzal a szabad gondolkodásmóddal, amelybe a magyar mentalitásban beleszerettem. Az igazi lényünket mélyebbnek, összetettebbnek tartom ennél. |
| Magyar zenekarok, előadók, zenék, amiket szívesen hallgatsz: |
| Túl hosszú a lista, de akik most eszembe jutnak: a Blahalouisiana (ezer hála Szaja szövegeiért), a 30Y, Beton.Hofi, Krúbi, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, a Fiúk, Presser, Henri Gonzo és Apey munkássága, a Mary PopKids, a Mongoose And The Magnet, O’Sullivan, Erdős Virág, a Hundred Sins, a Kolibri, az Analog Balaton, a Flanger Kids, a Carson Coma, Kollár-Klemencz László és Kristóf Norbert. |
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
