Tasnádi Zsófi nehezen tudja elképzelni, hogy elégedetten hátradőljön egy-egy munka után, sőt, inkább örök elégedetlennek tartja magát. Azt mondja, fontos, hogy ne ismételje önmagát, és számára az a siker, ha valaki, akivel már forgatott, újra vele akar dolgozni. Szereti, hogy munkája izgalmas és változatos: épít, rombol, kísérletezik, „botcsinálta” szakértője lesz korábban ismeretlen területeknek. Többek között ezekről is mesélt.

Kezdjük az elején: mit válaszoltál eleinte a „mi leszel, ha…” kezdetű kérdésre?

Amióta az eszemet tudom, mindig is rajzoltam, szinte magától jött, hogy ehhez kapcsolódóval foglalkozzak. A filmekért is rajongtam, de ötletem sem volt, hogy mire lehet ez jó. Főleg arról nem volt fogalmam, hogyan is lehetne a kettőt ötvözni.

Hogy talált meg a látványtervezés, milyen út vezetett ide?

Egy ideig kacsintgattam Képzőművészeti Egyetem felé, de inkább az alkalmazott művészetek irányt választottam, így mentem a MOME tervezőgrafika szakára. Valamikor ezekben az években kezdett tudatosulni bennem, hogy igazából filmes szeretnék lenni, így a MOME BA után mentem át az Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgóképes látványtervező masterre. Mivel ez csak a második ilyen szakirányú osztály volt, akkor még kereste az identitását. Ez nem volt egy rossz helyzet, mert így a Rajk László és M. Tóth Géza által közösen vezetett osztályban nagyon nagy szabadságot kaptunk.

Nem volt kötelező a vizsgafilmekben részt venni, tervezéssel is le lehetett diplomázni, így mindenki csak annyit forgatott, amennyit szívesen vállalt. Engem nagyon magával ragadott ez a világ, nem akartam a tervezőasztal mögött ragadni. Azt hiszem, az elején nem is nagyon lehet máshogy, az egyetem alatt természetes, hogy mindenki többemberes munkát végez egy forgatáson, ez a legjobb tanulási folyamat.

Mik a látványtervezők lehetőségei, útjai az egyetem befejeztével?

Akiket megismer az ember az egyetem alatt, azokkal nagyon szoros munkaviszony alakulhat ki, a rendezők szeretik azokat a stábtagokat hívni az első filmjeikbe, akikkel együtt tanulták ki a szakmát, majd évekig ingyen dolgoztak nekik. De ez nem úgy történik, hogy az egyetemről kikerülve már következő évben a nagyjátékfilmjét fogja rendezni, nekik ez sokkal hosszadalmasabb, évekig tartó folyamat. 

Diploma után az egyetemi forgatásokról rögtön beestem a rövidfilmek, a klipek és reklámok világába. Kicsi szakma ez, ha beváltál egy helyen, biztosan hívnak máshova is.

A Veszelyes lehet a fagyi előkészítése alatt
Fotó: Szabó Adrián

Egy laikus számára talán nem is egyértelmű elsőre, mit csinál a látványtervező. Hogy épül fel a munkád?

A látványtervező a film vizuális világát találja ki és tartja egyben a rendezővel és az operatőrrel szorosan együttműködve. A szereplőn kívül minden, amit egy filmben látsz, a helyszín, az épített díszlet, a járművek, a berendezés, a kellékek mind egy végiggondolt, koherens világ részét képezik.

Szinopszis vagy egy korai forgatókönyv elkészülése után már be szoktam szállni a pályázati szakaszba. Amikor összeülök a rendezővel és megértem, mit akar elmondani a filmjével, kitalálom, hogy én mivel tudom ezt megtámogatni. Ilyenkor van a tervezés legizgalmasabb része, fel kell építeni egy jól működő világot. Utána hónapokig dolgozunk azon, hogy az elképzelést kivitelezzük, majd a forgatáson – ideális esetben – csak felügyelni kell, hogy minden a kitaláltak szerint működjön. Ez persze sosem ilyen egyszerű, minden pillanatban figyelni kell, hogy az utolsó simítások is a helyükre kerüljenek.

Mik voltak az első munkáid?

Jó pár rövidfilmet forgattam az egyetem alatt, amit ezekből kiemelnék, az Szilágyi Fanni Kamaszkor vége című rövidfilmje, amivel a torontói filmfesztiválra is kijutottunk, Freund Ádám Földiek című rövidfilmjét pedig diák Oscarra jelölték. De amit első igazi mélyvíznek éreztem, az a Jupiter Holdja című Mundruczó Kornél-film volt, ahol Ágh Márton látványtervező mellett dolgozhattam art direktorként. Itt tanulhattam meg igazán nagyban gondolkodni.

Hogyan inspirálódsz, miből nyersz ihletet a munkád során?

Minden munka egy átfogó referenciagyűjtessel kezdődik. Azért fontos, hogy alaposan megismerjük a témát, hogy tényleg eredeti ötleteink legyenek és ne csak másokat ismételjünk.

Ilyenkor filmeket is nézek az adott témában, de ugyanúgy fotós vagy képzőművészeti referenciákat is keresek. Nehéz általánosítani, nem tudom összehasonlítani egy mesés elemekkel dolgozó fikciós film munkafolyamatát egy realista hangulatú filmével.

Fotó: Böszörményi Péter

Van olyan eredmény, amire valamiért kiemelten büszke vagy, jó szívvel gondolsz rá?

Nem vagyok jó ebben, inkább örök elégedetlen vagyok. Elég távolinak érzem azt, hogy elégedetten hátradőlhessek, hogy na, ez már valami. Ha valakivel már egyszer forgattam, és ő ezután is velem szeretne dolgozni, az a legjobb érzés, ezt tudom sikernek elkönyvelni.

Mi volt eddig a legnagyobb kihívás számodra szakmailag?

Reisz Gábor Rossz versek című filmje elég izgalmas szakmai kihívás volt, mivel a filmben gyakran ugráltunk az időben és megidéztünk különböző zsánereket. De az volt benne igazán nehéz, hogy Gábort teljesen megértsem és le tudjam követni, hogy pontosan mit akar látni, mert nagyon más volt a vizuális nyelv, amit beszéltünk. Végül szerintem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Azóta már az újabb filmjén dolgozunk.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Azt, hogy változatos. Izgalmas, hogy minden film más, a különbözű korokban, tematikákban el lehet merülni a legapróbb részletekig. Egy kis botcsinálta szakértője lehetek pár hónapig olyan dolgoknak, amikkel magamtól lehet, hogy soha nem foglalkoznék. Olyan helyeken járhatok, ahova nem könnyen jutnék be, olyan emberekkel dolgozhatok, akiktől rengeteget tanulhatok, és ami a legjobb, hogy rövid időre fizikai formát öltenek a terveim, lehet építeni, rombolni, kísérletezni.

Vannak sajátos kézjegyeid, különösen rád jellemző vonások, mikor dolgozol?

Megpróbálok minden filmnek az egyedi dramaturgiájához alkalmazkodni, amikor egy látványon dolgozom, nem akarok valami jól bevált sémát ráerőltetni egy filmre, mert az biztosan leesne róla. 

Van, hogy azt mondják egy munkámra, hogy ez olyan „zsófis”, de én ennek nem feltétlenül örülök. Fontos, hogy ne ismételjem önmagam.

Vannak esetleg „bakancslistás” terveid látványtervezőként?

Szívesen csinálnék egy vérbeli science fictiont vagy egy igényes horrorfilmet. Persze minden filmesnek az az álma, hogy egyszer tényleg legyen pénz minden nagyszabású ötletre, amit egy filmhez kitalál az ember.

Az Űrpiknik forgatásán
Fotó: Konda Brigi

Min dolgoztál utoljára/ most min dolgozol?

Tavaly forgattuk le Badits Ákos rendezővel Űrpiknik című első nagyjátékfilmjét, ami egy sci-fi elemeket tartalmazó dramedy, de az egész egy őrült hangulatú trash film, nagyon izgalmas volt ezen dolgozni.

Most pedig Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című inkubátor filmjét forgatjtuk, aminek van még egy őszi része is, várjuk a rossz időt hozzá, mert két évszakban játszódik. Ez egy ikerpárról szóló film, ahol két lány nézőpontjából ismerjük meg ugyanazt a történetet, ezért finom különbségeket rejtettünk a két szemszögbe. Mindkettőjükkel sokat dolgoztam együtt az egyetem alatt és nagyon örülök, hogy az első nagyjátékfilmjüket is velem szeretnék forgatni.

Volt hallgatóként mik a gondolataid, hogy érzed magad most a Színház-és Filmművészeti Egyetemet övező helyzettel kapcsolatban?

Ott voltam az egyetemfoglaláskor, akkor azt éreztem, ez nagyszerű, végre elkezdődött valami, amit már régóta vártunk. Az SzFE-sek tényleg csak szabadon akarnak tanulni, gondolkozni, alkotni és bármit megtesznek az egyetem függetlenségéért, ami most igenis sérült. Mellettük vagyok, szeretném, hogy ennek valóban legyen hatása, ne lehessen semmibe venni őket. Ügyesen határolódnak el mindenféle pártpolitikatól és alakítják ki a saját köztársaságukat. Nem tudom, hogy hova fog ez kifutni, de a legtöbb hasonló megmozdulással ellentétben itt nem azt látom, hogy lassan belefáradnának a diákok a blokádba és ez reményt ad. Néha sajnálom, hogy nem most vagyok SzFE-hallgató. 

Kedvenc film?
Dogtooth (2009, Yorgos Lanthimos)
Kedvenc klip?
Bonobo – No Reason
Kedvenc könyv?
Jonathan Franzen – Tisztaság
Ha bárki bőrébe belebújhatnál egy napra, ki lenne az?
Mondjuk Dennis Gassner (Blade Runner 2049 látványtervezője). Vagy inkább a macskám.
Ha bárkit mondhatnál, kivel dolgoznál együtt?
Kubrick. Ha élő, akkor Bong Joon-ho.
Mi lennél, ha holnap hivatást váltanál?
Tengerbiológus vagy festő.

Nyitókép: Zsófi az Űrpiknik forgatásán, fotó: Konda Brigi.