Pénteki kultúrrandi Zádor Eszter stage menedzserrel

Közgazdasági gimnáziumba jártál és nagyon komolyan teniszeztél. Mi vitt mégis a színház világába?

A szüleim már óvodás koromtól sokat vittek kulturális eseményekre, múzeumba, színházba. Észrevettem, hogy a színházban inkább arra fókuszálok, mi történik a színfalak mögött. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jártam, ahol az utolsó évben, az árnyékhéten – amikor az egyetemválasztást segítendő egy hétig a nyomában járhatunk egy általunk választott hivatás neves képviselőjének – a színházat választottam. A Centrál Színházban és az Operettszínházban töltött egy-egy hetem során beleszerettem a színházi létbe. Akkor még nem tudtam, hogy mi érdekel pontosan, de abban biztos voltam, hogy a színészet nem nekem való. Aztán a nyári szünetben gyakornokként az Orlai Produkcióhoz kerültem, ahol rendezőasszisztens mellett dolgoztam. Nagyon élveztem, és ez is megerősített, hogy ezt a pályát válasszam.

Sportolóként utaztál ki az Egyesült Államokba.

Sportolói ösztöndíjat kaptam, de akkorra már elhatároztam, hogy valamilyen színházi szakra szeretnék jelentkezni.

Az egyetem idején teniszeztél is?

Igen, reggel hatkor edzésre mentem, aztán az egyetemre, este pedig próbáltam. Amikor a mesterképzésre bekerültem, abbahagytam a sportolást, és azóta csak hobbiként teniszezem.

Magyarként nem lehetett könnyű számodra az egyetemi képzés.

Amikor színház alapszakon elkezdtem az egyetemet, próbáltam minél több előadásba bekerülni, hogy átlássam, hogyan működik az amerikai színházi rendszer. Gyakornokként elég sok munkát kaptam, így komoly tapasztalatot szereztem. Először az egyetemen, ahol évente több előadást mutatnak be négy-ötszáz főt befogadó színháztermekben. Mindent megtanultam, ami a színházcsináláshoz szükséges. Amerikában a színház már az általános iskolában is az oktatás része. Az egyetem történetében én voltam az egyetlen sportoló, aki színház szakon végzett. A másodszakom a fotózás volt.

Mesterképzésre stage management szakra jelentkeztem, és bekerültem a Columbia University Stage Management Master of Fine Arts szakára. Ilyen szakon nem sok helyen van mesterképzés. A stage menedzser feladata leginkább a rendezőasszisztensi munkára hasonlít, de annál kicsit összetettebb. Magyarországon nem létezik ez a státusz. A mester szakon nagyon komoly elméleti képzés volt: mindent meg kellett tanulnunk, ami a színházban történik. Még azt is, ahogy a technikusok, a világosítók, a jelmez- és díszlettervezők dolgoznak. A stage menedzser technikai példányába mindent le kell jegyezni: például azt, hogy melyik szónál milyen fényváltások vannak. Az előadások közben ő mondja az operátoroknak, hogy mikor mi történik a színpadon. A színházakban szigorúan veszik a szakszervezeti szabályokat, azokat is betéve tudnunk kellett. Évente legalább két gyakornoki munkát kellett végezni az egyetemen kívül, és beszámolókat írni róluk.

A vízumom jövő júniusig érvényes. Próbálok ebben az egy évben minél több és magas színvonalú előadás munkálataiban részt venni. A mester szakos tanulmányaim során már több off-Broadway-előadáson is dolgoztam. Éppen most fejeztem be egy nyári munkát: Shakespeare-átiratot vittünk színre a Vízkereszt, vagy amit akartokból egy New York-i amfiteátrumban. Előfordult, hogy több mint kétezer nézőnk volt. Korábban még nem dolgoztam szabadtéri színpadon, nagyon izgalmas munka volt.

Nem túl stresszes ez a feladatkör? A te kezedben van az előadás, hiszen a rendező csak a próbafolyamaton és a premieren van jelen. Egyszerre kell keménynek, gyakorlatiasnak és érzékenynek lenned.

Valóban összetett a feladatom: elengedhetetlen a kreativitás, a próbafolyamat során kapcsolatot kell tartani a ruha- és jelmeztervezővel, a technikusokkal, egyeztetni a próbákat és átlátni az egész folyamatot. Nagyon jól kell ismerni a darabot; már a próbafolyamat előtt sokszor el kell olvasni a szövegkönyvet.

Már egy héttel az olvasópróba előtt munkához látunk a rendezővel, a tervezőkkel, a menedzserekkel. A jó kommunikáció elengedhetetlen: muszáj mindenkivel szót értenem, hogy segíteni tudjam őket. Határozottnak kell lennem, és maximálisan képviselnem a rendező igényeit, mindent megtenni az előadás sikerének érdekében. A színészek érzékeny emberek, és néha nagyon sokat gondolnak magukról. Ezért már a próbafolyamat elejétől igyekszem olyan munkamorállal dolgozni, amely világossá teszi: a fiatalságom ellenére megbízhatnak bennem. Ez sokszor nem egyszerű, de én éppen azt szeretem, hogy ennyire intenzív és kihívásokkal teli a munkám. Még otthon sem tudom letenni: a szabadidőmben is a darabokon zakatol az agyam.

Hogyan csöppentél az Oklahoma című Tony-díjas Broadway-produkcióba?

Tavaly nyáron több helyre is jelentkeztem, egy Broadway-előadásokkal foglalkozó menedzsmentcéghez is beadtam az önéletrajzomat. Nemsokára felhívtak, hogy az Oklahoma című produkcióban a turnéjuk közben felszabadult a stage menedzseri állás. Behívtak interjúra, és megkaptam. Egy héten belül repülőre ültem, hogy csatlakozzam a turnéhoz. A team addigra már összekovácsolódott, ezért kicsit nehéz helyzetben voltam; izgultam, hogy befogadnak-e. Igyekeztem mindent megtenni, hogy megfeleljek az elvárásoknak, és szerencsére sikerült megmutatnom, hogy – noha új vagyok, és még csak tanulom az előadás sajátosságait – nem jelent számomra gondot a pozíció betöltése, így végül egész hamar beilleszkedtem. Három hónapig turnéztam velük Kaliforniában és Arizonában. Nagyon nagy élmény volt, bár néha adódtak nehézségek. De a negatívumoknak is van jó oldaluk: megtapasztaltam, hogyan kell kezelni a nehéz helyzeteket, problémákat. A három hónap során rengeteget fejlődtem, mert mindent ki tudtam próbálni, amit az egyetemen elméletben elsajátítottam.

A történetedből már most filmet lehetne írni… Átérezted, hogy mennyire nagy dolog Broadway-produkcióban dolgozni?

Rettentően izgultam, örültem és vártam rá. Tudtam, hogy ez lehetőség, előrelépés. Az egyetemen voltak olyan óráink, amelyek a turnézásról szóltak. Tudtam, hogy a későbbiekben sokat számít majd a Broadway-turnés munkám. És persze ennek révén tényleg megtanultam, mi az a stage management. Egy kicsit kénytelen voltam megtanulni a kottaolvasást is, mert ez elengedhetetlen volt az egyik jelenethez – erre nagyon büszke vagyok. Óriási örömet jelentett, hogy a színészek is értékelték a munkámat; nagyon jó visszajelzéseket kaptam tőlük. Nagy ajándék, hogy Daniel Fishsel, az Oklahoma rendezőjével egy próba erejéig együtt dolgozhattam Los Angelesben. Örülök, hogy találkozhattam vele, és láthatta, hogyan dolgozom.

Milyen terveid vannak? Szeretnél kint maradni?

Egyelőre egy évre szól a vízumom, de mindent megteszek azért, hogy tovább maradhassak. Az elkövetkező négy-öt hónap erről fog szólni.

Nagyon érződik az elhivatottságod. Mi az, ami ennyire vonz a színházhoz?

Nézőként olyan érzéseket tapasztalhatunk meg a színházi előadások által, amikhez mindenki tud kapcsolódni. Sok olyan mondanivalójuk lehet – akár egy musicalnek is –, ami felkavaró; megmozgatja az érzéseinket, elér a lelkünkig, és reflektál az életünkre. Nagyon szeretem, amikor egy darab jó témákat vet fel, amelyek aktuálisak, és segítenek megélni, feldolgozni a körülöttünk zajló eseményeket.

A munkámban pedig az a jó, hogy találkozhatom, együttműködhetem más kreatív emberekkel. A legjobban a próbafolyamatot élvezem. Izgalmas látni, ahogyan egy-egy előadás fejlődik. Még mindig hihetetlen számomra, hogy én ennek a részese lehetek. Nagyon élvezem, hogy bár a csapat tagjai alapvetően másképp gondolkodnak, mások a preferenciáik, szinte egy emberként dolgozunk a produkciók sikeréért.

Fotók: Mia Qin

#pénteki kultúrrandi