A Szépművészeti Múzeum Rövidülő jövő – Modern és kortárs alkotók kései korszakai című kiállítása a Grafikai Gyűjtemény 2023-ban indított, az új szerzeményeket gyűjteményi kontextusban és kortárs művészeti párhuzamokkal bemutató kiállítássorozatának utolsó állomása, amely az alkotók kései korszakára vagy utolsó műveire fókuszál.
Napjaink közismert jelensége az ageizmus (öregedés) és ezzel összefüggésben az életkorokról való gondolkodás (ageing), melyben megjelent az a pozitivitás, amely az időskorban nem(csak) a nehézségeket, hanem a másfajta gondolkodás és viselkedés lehetőségét is látja, olvassuk a kiállításhoz készült katalógusban. A mostani tárlat e jelenséget is megvilágítva mutat rá arra a tényre, hogy gyakran még a művészettörténet-írás is csak elvétve foglalkozik az alkotók kései korszakával, annak ellenére, hogy az gyakran igazi kincseket rejt.
A kiállítás, kihasználva a tér adottságait, két narratívát követve járja körül a kérdést: egyrészt a Grafikai Gyűjtemény klasszikus anyagából válogatva négy téma mentén tárja elénk, hogy az alkotók életük utolsó időszakában is izgalmas műveket hoztak létre, másrészt Perneczky Géza festőművész életművének legfontosabb korszakain keresztül láttatja, ahogy egy művész érdeklődése megváltozik, átalakul az időskori művekben.
Az első egység olyan alkotók kései műveiből válogat, akiknek a pályája életük rövidsége miatt alig egy évtizedet ölelt fel. A kiállítás kísérőszövege rámutat, hogy e rövid életművek esetében is van értelme a korszakolásnak, és érdemes felismerni az apró stílusváltásokat, elkülönítve őket a változatok jelezte művészi útkereséstől. Gaston Eychenne életműve mindössze három évre korlátozódott, így a tőle látható két japonizáló metszet egyszerre egy induló és egy véget érő pályának a gyümölcse. A húszas évei végén meghalt Schiele kései műveinek a finoman erotizáló jellegét érdemes megfigyelni, Van Gogh esetében pedig azt, ahogy élete végén visszatért a 17. századi németalföldi enteriőrábrázolások finom és meghitt hangulatához. Tőle most látható utolsó műveként számontartott egyetlen rézkarca is, amely doktor Gachet-t ábrázolja: a művész a halála előtti hónapban készítette. Toulouse-Lautrec kései rajzán tetten érhető az alkotó rajzstílusának szétesése, amely feltehetően az alkoholizmusa, a depresszió és a szifilisz okozta fizikai összeomlás következménye volt.
A következő blokk hosszú életű alkotók kései korszakát idézi meg. Itt szerepel Goya Balgaságok című utolsó grafikai sorozatának néhány darabja, amelyek üzenete nehezen értelmezhető. Egyfajta felszabadulást jeleznek a kényszerek alól, amikor a művészt már nem foglalkoztatja, ki és hogyan fogja megfejteni a képeit. Manet élete végén az e világi szépség csodálatába merült, erről árulkodik Szappanbuborék című képe is, amely klasszikus homo bulla-ábrázolás. Picasso élete végén visszatért gyökereihez, és Velázquez, valamint El Greco nyomán kosztümös, manierisztikus karaktereket festett, vagy épp klasszikus alkotásokat, például Manet Reggeli a szabadban című művét parafrazeálta újra és újra. Miróra életének végső szakaszában nagymértékben hatottak a kortárs áramlatok, az absztrakt expresszionizmus, valamint formái és alakjai egyre nagyvonalúbbá és lazábbá váltak. Reigl Judit időskori vanitasrajzaiban a remegő kéz húzta bizonytalan vonalak tulajdonképpen folyamatos táncot járnak a halál gondolatával, de ahogy Knox Martin esetében is látjuk, az alkotók számára a tevékenységben rejlő erő a túlélés záloga.
Számos művész élete alkonyán már nem törekszik életműve szerves folytatására, hanem szabad kísérletezésbe kezd, s műveit a „bármit szabad” öröme hatja át. Corot ekkor kezdett fényérzékeny üveglapra rajzolni, a fotóval kísérletezni, és ekkor születtek foltszerű, ködös érzeteket keltő kompozíciói. Rodin élete végén erotizáló alakokat festett, olyan műveket, amelyek már nem kapcsolódnak a szobraihoz, de Whistler nőalakjai is fesztelenné és légiessé váltak az elmúlás közeledtével.
A kiállítás másik fele Perneczky Géza életművéből válogat, kezdve konceptuális műveitől, majd folytatva a mail art körébe tartozó munkáival, s végül eljutva a kései akvarellekig, illetve a közelmúltban készült, vázlatfüzetekben gyűjtött rajzaiig. (A kiállítás a Szépművészetiben őrzött Perneczky-anyagból válogat, ami azért is lehetséges és nagyszerű, mert az alkotó már mail art munkáit is elküldte a múzeumnak, amely leltárba vette őket, majd a művész számos kései művét is az intézménynek ajándékozta, legutóbb az elmúlt két év vázlatkönyveit.)
E válogatásból kitűnik, ahogyan az alkotó egyre inkább a látható világ felé fordítja figyelmét. Ő maga mondja is, hogy régebben egyáltalán nem akarta megörökíteni a valóság dolgait, nem érezte őket elég méltónak, azonban idős korában felismerte, hogy nincs abban semmi rossz, ha azt rajzolja, amit lát, mert az adott dolgot senki sem látja ugyanúgy, ahogyan ő.
A jövőre kilencvenéves alkotó szemlélete is sokat változott, ami jól lekövethető képein: a korai concept art alkotások a képzőművész szerepét és jelentőségét kritikai nézőpontból láttatták, a mail art munkák a művészeti intézményrendszer elitizmusával és zártságával szembemenve az alkotó progresszív és humoros karakterét jelenítették meg, az akvarellekben ott van az elmúlás melankóliája, ugyanakkor a technika tünékeny és könnyed jellege a pillanatban rejlő gyönyörre irányítja a figyelmet. A vázlatkönyvek sejtelmes, misztikummal teli filctollrajzai egyfajta vizuális naplóként olvashatók: ezeken az alkotó aktuális hangulatát, a hétköznapok apró-cseprő dolgait rögzíti, mindazt, ami épp megragadja a figyelmét. Nincs már nagy koncepció, csak az alkotásban rejlő öröm, valamint a tevékeny lét ereje, amelyet Reigl Judit esetében is érzékelhetünk. Hogy a mindennapos rajzolás tartja életben a művészt.
A kiállítás szeptember 28-ig látogatható.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
