Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nemzetközi műfordítói pályázat indult a Lakiteleki Népfőiskola és a Türksoy (Nemzetközi Türk Kulturális Szervezet) együttműködésében – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A pályázatra Azerbajdzsánból, Kirgizisztánból, Törökországból, Üzbegisztánból, Türkméniából és Kazahsztánból várják a jelentkezőket Petőfi-versek fordításaival. Kötelező költemény a Szabadság, szerelem, amelyet több nyelven szeretnének viszontlátni – mondta.

A jelentkezési határidő december 16., a díjátadót jövő év március 15-én tartják Kiskunfélegyházán a Petőfi-ünnepségen, ahol a magyar mellett hat nyelven hangzik majd el a Szabadság, szerelem című költemény. A verseket a Türksoy képviselőinek közreműködésével bírálják el – tette hozzá.

A verseny
összdíjazása 20 ezer dollár, a győztes fordítók hétnapos országjáráson vehetnek
részt Magyarországon jövő év március közepén – olvasható a pályázat angol
nyelvű felhívásában.

Lezsák Sándor felidézte: Kazahsztánban tett múlt heti látogatása alatt a műfordítói pályázat a Türk Akadémián és máshol is jó visszahangra talált. Beszélt arról is, hogy a látogatásra két kötetet vitt magával: Buda Ferenc 550 kazak szólás és közmondás című könyvét, valamint Mészáros Márta és dr. Nagy Molnár Miklós közös Kun Képes Lexikonját, amely hétköznapi nyelven beszél a kunokról.

Mint mondta, Buda Ferenc költészetében tetten érhető Mándoky Kongur István nyelvész munkássága is. A turkológus közismert Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Törökországban és másutt is. A másik kötet kötődik Petőfihez is, hiszen a költő a Kiskunság szülötte volt – magyarázta. Kitért arra is, hogy egyetemi együttműködésről is tárgyalt Kazahsztánban, napirenden voltak a kecskeméti Neumann János Egyetem és a kazah felsősoktatási intézmények közötti együttműködési megállapodás lehetőségei, tervezete. Olyan együttműködés körvonalazódott, amelyre nagy szükségünk van, a magyar egyetemek iránt pedig jó a fogadókészség Közép-Ázsiában – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a Stipendium Hungaricum keretében több száz diák tanul Magyarországon. Szükség van arra, hogy ezeknek a diákoknak legyen Magyarország-élményük, ismerjék meg hazánkat és annak kulturális értékeit – mutatott rá.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt